Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-31 / 31. szám

keres revíziója. Ila e követelések megvalósulnak, úgy a német birodalom Canossa útján legutolsó védő fegyvereitől fosztotta meg magát s német nemzetiségével és az azt tápláló protestantis­musával egyetemben teljesen a pápás világura­lom karjaiba vetette magát. Hogy többi között mit ért a centrumpárt és az ultramontanismus »keresztyén népiskolai törvénycc alatt, leplezetlenül mondja meg egy legközelebb Mainzban »A romboló szellem az állami népiskolában« cím alatt megjelent röpirat. Ebben azt olvashatjuk: »Az atheismus mérge az, mely a modern állami iskolából kihat a társa­dalmi organismus összes rétegeire. . . Az állami kényszeriskola molochja könyörtelenül áldozza fel a keresztyén szülők gyermekeit a liberális­atheista állam bálványának«. Mintha csak a mi néppárti organumaink pápás kifakadásait olvas­nók liberális törvényeink és az »új reridoc hatása ellen! Maholnap külön ultramontán szótárt \ehetne csinálni ez épületes epithetönokból ! S a német kormány még nem jutott éi teljesen canossai útjának végére. így Chinában a porosz állam gondoskodik, mint BeyschJag »Deutsch. Ev. Blátter« juliusi füzetének »Chronik« rovatá­ban olvasom nagypénteki böjti ételekről alatt­valói számára; a limburgi püspöki székre a minap egy cistercita apátot emelt, ki hihetőleg ép oly őszinteséggel hirdeti az állammal S a vallás­felekezetekkel szemben a »pax« igéit, mint nálunk Kolozs prímás és bíboros; a német császár jeru­zsálemi útjában állítólag meg fogja szerezni a sultántól a pápa számára az ú. n. coenaculum Christi-t, Krisztus állítólagos sírhelyét, sőt a ferencrendieknek kolostort fog építeni (tehát a nagy választófejedelem unokája s a legnagyobb prot. tartományegyház asummus episcopusa« franciskánus kolostorópítő Jeruzsálemben !) stb. stb. Ez volna ám az igazi színjáték a világ, az angyalok s az emberek számára! De még az sem elég a német, különösen a porosz egyház­politikai állapotok jellemzésére. Napfényre került a minap Rómában a tapasztalatlan ifjú császár­nak több levele, a melyben különös kitünte­tésekkel halmozza el a türelmetlen Kopp s a jezsuita Korúm püspököt és azt a Galimberti nevű nuntius »egyházfejedelmet«, ki 1879-ben Rómában tartott egyik előadásában »a szoeiáliz­mus s az anarchismus hydráját, sőt Ravaillac mérges tőrét Lutherre s a reformációra vezette visszacc. Hogy e porosz egyházpolitikán megüt­közik a külföld, azon aligha lehet csudálkozni. így egy »Critic« nevű angol folyóirat »Róma uralma Németországban« című cikkében szemlét tartva a német egyházpolitikai állapotok felett, a/l mondja: »Németország, a korrekt lutherism'üs ez egykori összfogalma ma az ultramontanismus klasszikus talaja, abban a centrum a kormány­képes párt, melynek befolyása alatt kath. elnöke van a birodalmi tanácsnak és kath. kancellárja a birodalomnak. A berlini társadalom a jesui­tismus hálójába van kerítve. A klerikalismus diadalát üli ma a német kormányon, a mely mint politikai faktor egy prot. birodalomban kétségbe­ejtő reminiscentiákra vezeti a gondolkodót. Attól tartunk, hogy a német kormánynak a Vatikánhoz való legújabbi egyházpolitikai viszonya s egy extrém kath. pártnak óriási befolyása Német­országra végzetessé válhatik s a birodalmi egy­ség felbontására vezethetcc. Mintha csak Döllinger jóslatait olvasnók a világuralmi 'pápás reactiót erősítő vaticánum után az egységes ifjú Német­ország belső sorvadásáról ! Im ilyen a pápás világuralom a haladás útján Németországban. De csak külsőleg, mert bensöleg — lóvén az ultramontanismus világi-politikai rendszer — határozottan a hanyatlás útján van. Az a pápás világuralmi reactió, mely a hivatalos Németországban külsőleg fényes diadalokat arat, bensőleg egy korhadt épületnek a képét mutatja. Hogy mit tett a papismus p. o. Spanyolországgal, azt Kuba és a philippinek revolutiója eléggé iga­zolja napjainkban. Spanyolország saját katholi­cismusának köszönheti, hogy a tönk szélére jutott. Amellett ennek az uralomra vágyó hierar­chiának morális értókét eléggé híven jellemzi az, a mit az »AUg. Ev. Luth. K.-Ztg« a manilai érsekről írt. A háború kitörésekor kibocsátott pásztori levelében azt mondja: »háretikusok akarják a mi igaz vallásunkat elnyomni, fiaink a barbárok kezeibe kerülnek, szent vallásunk a pusztulásnak néz elébe. Isten az örök élettel ajándékozza meg azokat, a kik e vallásért fegy­vert fognak«. A mint azonban Manilát a spa­nyolok szorongatták, ez a római »béres« elhagyta »nyáját« s az általa jellemzett német háretikus barbárok hajóján keresett menedéket. De folytassuk tovább a mi szemelvényeinket, a melyek a pápás világuralom belső hanyatlását mutatják. Olaszországban a pápás egyház újból Meglia bíboros híressé vált elvét vallja: »rajtunk csak a forradalom segítheU. Az olasz kormány egy egész csomó klerikális egyesületet és újságot megszüntetett, s a milánói érsek Leó pápa kö­vetkezetes tagadása dacára erősen kompromit­tálva van a májusi véres forradalomban. Érdekes e tekintetben megolvasni a közte ós nagy elődje Augustinus között vont jellemző párhuzamot a )>Christliche Welt« jelen évfolyamának utóbbi számaiban. A kubai kormányzó egyenesen a pa­pokat és a jezsuitákat vádolja a forradalom elő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom