Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-24 / 30. szám

dást a lelkészi hivatalok javadalmazása s iskolák fentartása háttérbe szorította, mégis a reformációé az érdem, hogy kifejezésre juttatta s a körülményekhez képest meg is valósította azt az elvet, a melyet ma már a kath. egyház is igaznak ismer el, hogy a községek kötelessége, saját szegényeikről gondoskodni. És ha ma összehasonlítjuk az evang, államokat s lakosaikat a katholikusokéival, a hol a koldulás megszüntethetetlennek látszik, azonnal szembeszökő, hogy melyik oldalon van az előny, s tagadhatatlan, hogy ez a változás szoros összefüggésben áll a vallásos felfogásmőddal. Luther végül az alamizsnálkodás szűk körét is kiszélesítette. A középkorban csak azt tekintették igazi alamizsnának. mely kizárólag egyházi célokra adatott, míg a szegényeknek nyújtott alamizsna csak másodjelentőséggel bírt, mert amaz egyenesen Istennek nyújtatott. Ezzel szemben Luther azt tanítja, hogy az egyházakra, oltárokra s világiakra stb. az alamizsna csekélyebb része is elég volna, a java része pedig Isten parancsainak teljesítésére volna felhasználandó, hogy a szegények iránti jótékonyság a keresztyénségben jobban fényljék és világosítson, mint az összes kőből és fából készült templomok. Hogy a reformációnak mily hatása volt az irodalomra és művészetekre, annak méltatása az irodalomtörténet körébe vág; megemlítése elől azonban a vaüástanár se fog elzárkózhatni. Windel R. után. Adorján Ferencz. TÁRCA. Világrejtély s természettudomány. * Melyik anya türelmét ne tenné próbára gyermekének kifogyhatlan, végnélkül való kérdezősködése ? S mi mindent nem kérdez össze-vissza egy ilyen kis világpolgár, mindaddig, a míg végre a maga kis világában magát némileg tájékozni képes? »Mi ez... mi az?« hangzik ajkán minden új jelenségnél a kérdés. Majd meg: »Ki csinálta ezt?* S végül: »Mire való ez?« ... A jó anya, ki e tudásvágygyal sokszor tanácstalanul, olykor épen tehetetlenül áll szemben, nem is sejti, hogy itt a gyermekben ep oly természeti ösztön működik, akár az éhség: s ez az ismeret után való sóvárgás, azon * A halberstadti »di''cesisnek* lelkészei nemrégiben egy érdekes apologetikus felolvasó cyklust rendeztek, a melynek sorrendjét a következő címek matatják: 1. »Világtitok és természettudomány*, felolvasás, tartotta Hermes superintendens, halberstadti Oberdomprádiger. — 2. ^Természeti törvény és gondviselés, csoda és imameghallgatás<, tart: Oberprád. Brinckmann. —3. »Teremtés és fejlődés*, tart: Oberprád. Bárthold. — í. »Test és lélek*, tart: domprád. Richter. — 5. »Mi az igazság?*, tart: Oberprád. Koch. — 6. »Mi veszteségünk s mi nyereségünk a modern világnézettől ?«, tart: Allihn, Athestedli lelkész. Az érdekes cyklusnak, a mely *Apologetische Votráge< címen Strien hallei kiadásul most jelent meg, mutatóképen közöljük a legelsőt, a mely az egész sorozatnak egyúttal megnyitója is, a *Deutsch. ev. Blátter* nyomán és engedélyéből. szellemi éhség, a mely magába szívni törekszik az egész külső világot. Minden gyermekben egy-egy bölcselő rejtőzik, a ki magának világnézetet teremteni iparkodik. S vájjon ugyan mikor készülünk el vele?! . . Nőjjünk csak fel, nézzünk csak egyszer távcsövön, mikroskopon keresztül s gyermekkorunk kérdése mi óriásivá növekszik! S bizony nem egy gondolkozó fő őszült meg a titok kulcsának keresésében: micsoda is valójában az, a mi érzéseinek megjelen ? Micsoda az a dolog magára, a mely például szemem köthártyájába tükröződik? Micsoda az a fénysugár végső elemében, a mely idegeimen átrezeg ? E föld, a mely engem is hordoz, vájjon romlandó anyagok undok tömege-e csupán ; avagy élő örök erőkkel teli szervezet, ragyogó csillag, a mely teremtőjének dicsőségére ott futja zengve a sphaerák diadalútját ? És az universum, a mely a csillagok myriádjaival a végtelen tér ködébe rejtőzik, vájjon a szépen rendezett világegyetem a »kozmosz«-e, a mely tehát mindenben egy világrendező elme tervszerű alkotásáról beszél, kinek magam is, porlétem alacsonysága dacára, rokonságával dicsekedhetem; avagy puszta, lélektelen gépezet-é;

a mely az egyest kíméletlenül szétmorzsolja, hogy lassanként önmagát felemészsze? Honnan hát akkor a mozgása? Honnan hát akkor az az én magában érthetetlen okos gondolkozásom ? Mi célból vagyok hát akkor magam ezen a világon ? Valóban a világ mint egy homályos sphinx, mint egy nagy talány áll előttünk. És mindenütt és minden korban kerestük reá a feleletet és sohasem elégedtünk meg a gúnyolódó szóval: »Csak a bolond vár itt választ*. Nekünk e feleletre okvetlen szükségünk van. Fejünk, szivünk egyaránt megköveteli azt s bizunk benne, hogy meg is találjuk, hiszen Isten világa ez! A ki nem akar áloméletet élni. a ki a mardosó kétségből ki akar bontakozni, annak szive és feje, hite és tudása kell, hogy összhangban legyenek. Nem lehet valaki szive szerint keresztyén s feje szerint pogány, hiszen akkor az a szegény fej hamar összetörik, az a szegény szív hamar megszakad . . . Egységes világnézetre van szükségünk, olyanra, a mely kedélyt és értelmet egyaránt kielégít. S ha a gyermekes világnézet, a mely lelkünkben édes anyánkkal való imádkozásunk közben fejlődött, meginog és megdől, úgy a férfi kötelessége, hogy e romokon egy új, szilárd, biztos és összhangzatos világnézet alapjait építse fel. A tekintélyhit megszűnt: vájjon tehát most annak helyébe a hitetlenség lépjen minden tekintélylyel szemben? A mint ezt manapság gyakorta tapasztalhatni, a midőn néhány tudományos álköntösbe bujtatott szólam elegendő sokaknak arra, hogy apáik örökét, mint értéktelen holmit, hajójukból kidobják ... És miért? Mert nem nyújtottunk nekik jobb szellemi táplálékot; minek következtében bensejük ürességét holmi félig megértett könyvek avagy lapok kitépett foszlányaival, rongyaival takarjak el s azt aztán tudománynak nevezik, pedig valójában nem egyéb az, mint minden tekintély hitetlen tagadása. Ámde minket holmi szólamok el nem ámítanak; gondolkozásunk vágyva törekszik ama nagy rejtély megoldására, vagy