Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-17 / 29. szám

az a társas összejövetel az isteni tiszteleten kivül? Vájjon a nemzeti ünnepélyek alkalmával összejövünk-e mindnyájan még a szomorkodók és szerencsétlenek, a megalázottak és legszegényebbek is ? Nyujtunk-e kezet az ily ünnepélyek alkalmával mindenkinek, az elnyomottaknak is; aztán osztogatnak-e ott, mint a szent vendégségnél, egymásnak kenyeret és isznak-e ugyanazon pohárból ? Bizonyára a mi isteni tiszteletünknek hazafias oldala is van. És ép azért mondjuk már: a ki igazán szereti hazáját, annak mélységes hálával kell elismernie, hogy nagy áldás az az isteni tiszteleti összejövetel, a hol egy Isten gyermekeinek, egy mester tanítványainak érezzük magunkat, a hol az örökkévalóság lebe elfújja a gőgöt és irigységet, a hol a tettetés nélkül való alázatosságot, az önzetlen szívjóságot, önfeláldozó szeretetet az emberi élet legfőbb dicsőségeként üdvözölhetjük. Vajha idejében belátná nemzetünk, hogy a jelen kor komolysága mit kiván tőle s ne kellene szomorú, fajdalmas és végtelenül bizalmas tapasztalatokon áital mennünk! Mi nem aggódunk a felett, hogy a vallásos igazság utoljára is ne győzedelmeskedjék! Egy nagy és mély gondolkozó azt mondotta: bizonyos dolog, hogy az emberiség egykor csakugyan azzá lesz, a mire benső lényege szerint rendeltetve van. Csakhogy aztán a nemzetek kezébe van letéve a választás, hogy vájjon ezt a végcélt vérontás iszonyú polgárháborúk, kimondhatatlan nyomor, a jelenkori cultura szétrombolása árán akarja-e elérni, vagy pedig csendes, békés lépésben akar előre törni, mígnem elérte célját. Igen, ha a lelki romlás előre találna haladni, melyik nemzet lenne a győztes, az-e a melyik a szuronyok millióira támaszkodik — óh nem, hanem azok a népek, a melyek magasan lobogtatják a nagy és merész vallásos idealismus zászlóját és a melynek az emberi lélek szentélyét minden időben hűségesen megoltalmazták. Egy szép kilátást nyújtó magas pontra állunk lélekben, hogy onnan aztán bepillantsunk a messze jövőbe. Erről a pontról legelőször is a mélységekbe tekintünk alá és elkészülünk akkor, hogy a legközelebbi kor még sok küzdelmet, sok elfajulást, sok testi és lelki nyomort fog magával hozni. Azonban ezen legközelebbi nehéz idők után. a melyek folyama alatt egyik nemzet több, másik kevesebb szenvedésnek lesz kitéve, olyan horizontot látunk, a melyet aranyos fénysugár övez. És mit látunk hitünk, reménységünk és sejtelmünk eme végső határánál? Látjuk az emberiséget, a mely ezer meg ezer szenvedés s a legkomolyabb lelki küzdelem után a tiszta, egyszerű vallásos igazság birtokába jutott. A jövő vallása ennek legbensőbb lényege szerint az Istennek való közösség leend, az az Istennel való közösség a mit Jézus tanítva, szenvedve, meghalva az emberiségnek szerzett, ez a vallás azonban olyan lesz, mint a gyémánt, a mely ezer színben játszik. Lesz majd ázsiai szinezetű keresztyénség, a melyben egyes sötét hangok a melancholiához szokott indiaiaknak ismerősnek fog tetszeni. Lesz római és germán katholikus és protestáns keresztyénség s a férfias és nőies keresztyénység elválnak egymástól. A legfőbb igazságról minden időben állni fog az, hogy az Istennek fénye, a melynek örök világossága ezerféle sugárra törik szét. A szivek belsejében azonban mindenütt ugyanazon szent, istenes idvezítő élet, Isten örök szeretetének ugyanazon bizonyossága, a Jézus iránti ugyanazon odaadás, ugyanazon munkás felebaráti szeretet s az életet és halált átölelő ugyanazon boldogító vigasztalás leend. Igen akkor következik be az idő, midőn csakugyan megvalósul a karácsonyi régi programm. A természetvizsgálók és történettudósok az iparosok és a földmívelők, a tudósok és tanulatlanok, fehér és fekete bőrűek, keletnek és nyugotnak népei különböző nyelveken, de lelki örömmel fogják majg zengeni: »dicsőség magasságban az IstennekAbban a korban majd az egész emberiség fogja hangoztatni: boldogok a békességre törekedők, mert ők az Isten fiainak hivatnak. A Krisztus szeretetének lelke oly halalmas leend, hogy a népek önként és szívesen fognak egymásnak szolgálni, mindenik a maga sajátlagos adományával, hogy megmutassa azt, miszerint a föld csakugyan Istennek gazdag kertje, a mely elegendő táplálékkal rendelkezik az Isten minden gyermeke számára. Jönni fog egy kor, a midőn az emberi méltóságot, el fogják ismerni mindenkiben, még a legjelentéktelenebb emberben is, a mikor ezrenkint fognak csatlakozni az emberek, hogy segítsék a gyengéket, midőn az emberiség köz lelkiismerete segíteni fogja az egyeseket a sötétség hatalmai ellen való küzdelemben s védeni fogja teljes erővel a házasság, családélet és haza szentélyeit, mikor lángolni fog a szivekben minden szép, jó, nemes és nagy iránti lelkesedés és az égi atya azt fogja mondani az ő megtért gyermekeinek: az emberekhez jóakarat. Furrer K. után Ruszkay Gyula, jánosi-i lelkész. BELFÖLD. Szentiványi Árpád egyházkerületi felügyelői beszéde. I. Miskolcz, július 10. Azon személyemet kitüntető bizalom, melylyel engemet a Tiszakerület élére kerületi felügyelővé megválasztottak, valamint azon meleghangú üdvözlés, melyben részesíttettem, arra indít, hogy szivemből eredő hálás köszönetemnek adjak kifejezést. Megvallom, azon nagy tehetségű és múltú férfiak után, kik a tiszai kerület felügyelőiként szerepeltek és működtek, én nagyon is érzem fogyatékos gyenge tehetségemet. De, mert tudom, hogy egyházi ügyeink intézésénél legyen az az erő bármilyen gyenge, ott kell érvényesíteni, a hol azt a közbizalom igénybe kivánja venni és a hol azt egyházunk érdeke parancsolja. Azt tartom, hogy különösen jelenleg, a midőn egész Európában bizonyos társadalmi átalakulást akarnak keresz-