Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1898-07-17 / 29. szám
telei, melyeket a pápa téveseknek tart, élénk kifejezésre jut a régi elv, hogy a világi hatalom az egyházitól függ. Egészen máskép fogja fel Luther az egyháznak az államhoz való viszonyát. Szerinte minden felsőbbség Istentől való. Ha pedig minden felsőbbség Istentől való, tőle való a nem keresztyén és keresztyénellenes felsőbbség is, s ezeknek is engedelmességgel tartozunk. Ha azonban ily felsőbbség olyasmit követel, a mi Isten igéjével ellenkezik, tehát bűnt, ekkor természetesen inkább az Istennek kell engedelmeskedni, mint az emberekből álló felsőbbségnek. De ezen Isten iránti engedelmességről sem a világi hatalom ellen való harccal, hanem szenvedéssel kell bizonyságot tenni. Luther továbbá szorosan megkülönbözteti, és szétválaszta a világi és egyházi hatalmat egymástól. Az egyház hatalma szellemi, melyet az Igével s a szentségekkel gyakorol. A polgári ügyeket nem akarja magához vonni, azonban készségesen segédkezet nyújt, a hol ezt a világi hatalom óhajtja. Melanchthon azt mondja az ágostai hitvallás 28. cikkében: Az egyházi hatalom más hatáskörébe ne avatkozzék, birodalmakat átruházni, a világi felsőség törvényeit eltörölni, a köteles engedelmesség alól felmentéseket adni ne akarjon, ne akadályozzon semmiféle polgári rendtartásra vagy szerződésre vonatkozó bíráskodást, ne akarjon a világi felsőbbségnek szabályokat előírni az ország igazgatására nézve; a mint Krisztus mondta: »Az én országom nem e világból való«. Másrészt azonban a világi hatalom se avatkozzék az evangéliumba, a hit és lelkiismeret dolgaiba, mert »Krisztus országához a római császárnak semmi köze!!« Luther tehát az ultramontanismussal szemben hazaírni szeretetre inti az egyház tagjait s a midőn az egyház és állam jogait határozottan körvonalozta, megmutatta az utat, a melyen a paritás elvét szem előtt tartva, mindegyiknek haladnia kell, hogy fejlődése egyre nagyobb arányokat öltsön. De nagy különbség van a kath. és evang. egyház közt a munka méltatására és megbecsülésére nézve is. Tudjuk, hogy az ókori klasszikus népek nagyon egyoldalúan ítéltek meg egyes munkatereket. Különbséget tettek nemes és nemtelen munkák közt; amazokat csak nemes ember végezhette, emezek pedig, mint a napszámos munka, mesterség és kisipar, melyet Cicero De officiis-ében sordidi quaestus-nak nevez, csak rabszolgákhoz illőknek tekintettek. Ezzel a felfogással szemben a keresztyénség a zsidó nép életnézetét fogadta el, mely szerint minden tisztességes munka becsülésre méltó s a munkálkodás valójában nem más istentiszteletnél, mert hisz a munka Istentől való. Az ember a paradicsomban se volt tétlen (1. Móz. 2. 15.) s 1. Móz. 3. 17. s köv.-nek helytelen felfogása az az állítás, hogy a munka a bűnbeesés következménye, mert annak, az idézett hely csak a nehéz, eredménytelen munkát tünteti fel. Az Izrael nép életbölcseségét tartalmazó iratok erősen sürgetik a szorgalmas munkát s dicsőítik annak áldását. (Példab. 18. 9 ; 10. 4; Préd. 5. 11; Sirák 40. 18; Zsolt. 90, 10.) A különféle munkák ugyanazon becscsel bírnak; a földmívelés ugyanannyit ér, mint a mesterség. A leghíresebb rabbik jóravaló mesteremberek is voltak. Pál apostol takács volt, s munkája után élt mint írástudó és mint apostol. (Vége köv.) Adorján Ferencz. TÁRCA. A vallás jövője. (Folytatás és vége.) Dehát az emberi boldogságnak csakugyan olyan nélkülözhetlen alkotó része-e a vallás, mint a hogy sokan állítják? Gondoljuk csak el, hogy mikor az utas sivatag pusztán vonul keresztül s vízkészlete elfogyván, szomjusága mind nagyobbá és égetőbbé válik, azt hiszi, hogy ha egy ital vizet kaphatna, az a paradicsomi boldogság értékével bírna reá nézve. De ha lecsillapította szomját, ha túlesett a kielégíttetés örömén, feltalálta-e a paradicsomot csakugyan a földön azért, hogy most már állandóan elegendő vizet ihatik ? Hiszen akkor minden falu egy-egy paradicsom lenne. Mikor valaki beteg s egész éjszakákon keresztül nem jön szemére álom, azt szokta mondani: ha még egyszer egészséges lehetnék, nem fakadna ajkamon panasz, vidám és háládatos ember lennék s nem fognám fel tragikusan az élet apró tűszúrásait. Aztán jobban lesz. De hát felhagy-e csakugyan a további panaszszal ? Az egészséges azért, mert egészséges, feltalálja-e a paradicsomot a földön ? A kinek szüntelen birkóznia kell az ínséggel, az így szokott gondolkozni: de boldogok azok, a kiknek nem kell a mindennapi kenyér miatt minduntalan aggodalmaskodniok. Oh csak még egyszer oda juthatnék, hogy nem kellene rettegnem és aggódnom a jövő miatt, hogy mit együnk, mit igyunk, mivel ruházkodjunk? De hát a kik felülállanak ezeken a gondokon, birtokában vannak-e csakugyan a földi paradicsomnak ? Szent kötelességnek tartjuk, hogy az embereket lehetőleg megszabadítsuk a nyomasztó és fárasztó testi inség alól; de ha mind megszüntethetnők is a mindennapi kenyér miatti aggodalmakat, még akkor sem adhatnók kezökbe a paradicsomi boldogságot. Mikor a nemzetek a szolgaság jármát viselik, így gondolkoznak : Oh ha egyszer szabadok lehetnénk feltalálnék a mennyországot a földön ! Kétségtelen, hogy a szabadság nagy és felséges jótétemény. De hát mi már régóta birtokában vagyunk a szabadságnak; és vájjon olyan boldogoknak érezzük-e magunkat, mintha a paradicsomban élnénk? Sőt nem azt kell-e mondanunk : a legnagyobb földi örömek, a legszebb földi kincsek, bizonyos ideig tartó élvezet után hidegen hagyják az embert s nem okoznak olyan felemelő örömet, mint kezdetben. Az élvezetek számával fokozódik az élvezet utáni vágy is; az élet finomodásával fokozódik az idegek érzékenysége is. És ha a föld minden javait kezünkben tartanok is, akkor sem szabadulhatnánk meg a betegségtől, öregségtől, haláltól, akkor is megmaradnának az emberi gyengeségek és szenvedélyek s az azokból szükségképen