Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-10 / 28. szám

s az égiek közül utoljára az Igazság leánya is itt hagyta a gyilkos vértől nedves földet. Ilyen korban nem csuda, ha mester a tanítványaival meghasonlásba jővén, ez utóbbi a mestere ellen emeli fel kezeit...» Sepsi-Szent-György. Benke István, (Vége köv.) ev. ref. kollégiumi tanár. TÁRCA. A vallás jövője. (Folytatás.) Nem azt kell-e inkább mondanunk: épen ez a vallás az, a mely segítő kezet nyújt a gyengéknek, a mely az összemberiségért való felelősség érzetét erősítgeti, a mely szavatosságot követel az egésztől minden egyes gyenge és jelentéktelen emberért? Nem ez a vallás-e az, mely a testi és lelki inség tudatát élesítgeti? Hogyan lehet ezt a vallást a szegény osztály jóléte ellensége gyanánt feltüntetni, a mely az emberi élet ékes koronájául az önfeláldozó, odaadó és szolgálatkész felebaráti szeretetet teszi? De azok mellett, a kik a tudomány vagy az emberiség jóléte nevében harcolnak a vallás ellen, sokkal nagyobb azoknak a száma, a kik hidegen és részvétlenül siklanak át a vallásos kérdések felett és így szólnak kevély elbizakodottsággal: mi Isten nélkül is tudunk lenni, nekünk megvan az igazi, nagy üzleti foglalkozásunk, a mely bennünket napról-napra elfoglal, este pedig ott van csendes otthonunk vagy társas egyletünk, vagy ha szellemi üdülést keresünk, ott van a zene, a színház, és egyéb műélvezetek, va^y hát lekötik érdeklődésünket a tudomány vívmányai. Istennel való érülközésre nincs szükségünk, nem vágyódunk vele beszélni, nem ösztönöz bennünket semmi az isteni tiszteletben való részvételre s mégis pompásan és vidáman élünk. Oriásilag nagyra nőtt napjainkban az ilyen emberek száma. És ezek így folytatják tovább okoskodásukat: mikor üzletünkbe akarunk fogadni egy fiatal embert, nem kérdezzük vallását, hanem azt, hogy mit tud, mire képes. És mikor az egészségünket, életünket, jólétünket fenyegető ellenséges hatalmak felül kerülnek, nem kell-e magunknak is iparkodnunk, eszközökről gondoskodnunk, a melyek segélyével a fellépő betegséget megszüntethessük? Nem kell-e gondolkoznunk, forgolódnunk, hogy felül kerekedhessünk? Mi tehát magunkvagyunk a magunk szerencséjének kovácsai, egész erőnket meg kell feszítenünk, hogy előre haladhassunk. És ha ez az előretörekvés még sem sikerül, akkor alkalmazkodnunk kell az adott helyzethez, mint a hogy mások alkalmazkodnak. Mi teljességgel nem félünk a vallás ellenségeitől, sőt teljes szivünkből azt kívánjuk, hogy a szellemek mozgásának teljes szabadság biztosíttassék és felette sajnálnók, ha az állam rendőri eszközökkel kelne a vallás védelmére. Azt mondanók a vallás nevében az államnak: nekünk a ti védelmetekre semmi szükségünk. Ellenkezőleg csak a szellemeknek, szabad a küzdtéren megjelenniük, ezeknek kell a harcot egymással megharcolniok, azonban megkívánjuk, hogy a harc tiszta, nem pedig mérgezett fegyverekkel vivassék meg. Mondja ki a maga meggyőződését mindegyik teljesen, minden tartózkodás nélkül, akkor aztán leghamarább győzni fog a vallásos igazság, akkor azlán leghamarább be fogja látni az emberiség, hogy mi az, a mi az ő békességére való. A keresztyén egyház hivei semmikor sem üldöztettek inkább, mint a keresztyénség első századaiban, rájok fogtak minden bosszantó dolgot és mégis a keresztyénség történetében ezek voltak a legdicsőségesebb napok. Tehát legyen teljes szabadság, mondja ki a maga véleményét mindenki tartózkodás nélkül, még ha sértené is egyik-másik ember fülét! Mi nem félünk a vélemények szabad nyilvánulásától! De félünk igenis attól a vérszegény közönyösségtől, attól az élettelen és hétköznapi közönyességtől, a melylyel az emberiség százezrei az emberi lélek legfőbb és legvégsőbb kérdései iránt viseltetnek, mert ez a közönyösség az általános lelki élet, hanyatlását jelenti s azzal a veszélylyel fenyegeti az emberiség keresztyén részét, hogy ez a kinaiak sivár szellemtelenségébe bukik bele. A kinaiak már évezredek előtt azt hitették el magokkal, hogy nekik tökéletesen elég az állami morál, hogy ők az állami erkölcsök és törvények segítségével lehetőleg kitérhetnek a vallási kérdések útjából. így tanította ezt nekik az ő bölcs confuciusok. És mi lett a következése ? Az. hogy az egykor szellemileg felette eleven mongolok megcsontosodott, lelki korhadásban levő néppé lettek, a mely szép, választékos beszéd modora mázával vonja be köznapi, durva érzületét. A való és a látszat egyetlen más népnél sincs oly éles ellentétben, mint nálok a tettetés és álság sehol sincs annyira elterjedve, mint Kinában és viszont nagy gondolatokban, felemelő érzelmekben, a lelki élet belső frissesége dolgában sehol sem találkozhaiunk olyan szegénységgel, mint épen nálok. Csakhogy ez a merev, sivár kinaiság óva int mindenkit a legfőbb kérdések iránti közönyösségtől. Mert hál jöjjünk csak tisztába azzal a kérdéssel, hogy mit jelentene az, ha kihalna az emberiség szivéből a vallásosság tüze, ha csakugyan megvalósulna az, a mit »az anyag és erő« című könyv szerzője mondott: lesz majd olyan idő, a mikor Istennek neve az emberi szivekből eltávolíttatik, s az emberiség odáig fog jutni, hogy a vallásos érzület minden nyilvánulását visszatartják s az Isten utáni vágyódást, mint betegséget ostromolják. Kant Immánuel felállította a maga hires kategoricus imperativusát, a mely így szól: olyan alapelvek szerint végezd cselekedeteidet, hogy elmondhasd magadnak, hogy vajha mindenki a te alapelveid szerint végezné a maga dolgait. Azt kérdezzük már ennek a bölcs embernek szellemében a vallásos tekintetben közönyös egyénektől, sőt azt kérdezzük a vallás-ellenségeitől is: elképzeltétek-e már magatoknak azt az állapotot, hogy mi lenne az az emberiséggel, ha minden vallás elpusztulna a föld színéről ? Akkor aztán nem maradna egyebünk ennél a kézzel fogható látható világnál. Akkor aztán nem lappangana ennek háta megett semmiféle Isteni, szentséges titok.