Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-10 / 28. szám

te szent helyeideU . . . »rettegésekre voltál a népnek« ... — ez a pápás egyház története rövid szavakba foglalva — »első a nap, mint az égő kemence és megemésztetnek minden kevélyek és minden álnokságnak cselekedői, mint a pozdorja« ez a pápás egyháznak jövendője bibliai, prófétai szóval kifejezve. A pusztító ós nagy háborúsággal fenyegető társadalmi bajokért sokszor vádolja a pápista sajtó a zsidó ós protestáns szellemet; hát váljon azoknak az erkölcsi bajoknak, a melyekről a dólamerikai hír szól, azoknak a lelket háborító visszaéléseknek, a melyekről a Magyar Hírlap fentebbi közleménye beszél, szintén ez a szellem-e az oka? Azért jó lesz tükörbe nézni és meglátni a más hibáját kereső szemekben a gerendát, mi a magunkéból úgyis igyekezünk eltávolítani a szálkát. Budapest, 1898. június 21. Református. ISKOLAÜGY. A vizsgák után. Míg a természeti világban most gondolkozunk az aratás leendő eredménye fölött, s a legtöbb ember aggodalommal vegyült reménységgel tekint a közel jövő felé, a melytől egy elmúlt év munkájának gyümölcsét, és egy következő évre minden szükségének kielégítését várja: a szellemi életben az aratás már, mondhatni, egészen befejeztetett, s itt is örömmel az egyik, szomorúsággal godol a másik az aratás eredményére. S mint amott, úgy itt is rendesen több a csalódottak száma. Midőn az eredmény csekélysége, vagy épen elégtelensége fölött ítélkezünk, önkéntelenül fölmerül a kérdés: hol a baj ? A tanárok, vagy a növendékek nem teljesítik lelkiismeretesen kötelességeiket ? A növénynél, az idő viszontagságait is figyelembe véve. fődolog: a talaj. Ha az jó, egészséges, neki megfelelő, kellő tápot adó: a növény gyorsan nevekedik. Azonban a növekedésnél folyton ügyelnünk kell arra, hogy a kártékony gyomokat eltávolítsuk, s a buja, természetellenes hajtásokat idejekorán lemessük, mert különben nem nyerünk erős és külsőleg is díszes fákat. így vagyunk a gyermekekkel is. A gondos apa és anya a családban, a jó tanár az iskolában, kell, hogy mindig kezében tartsa az ollót, a melylvel irgalmat nem ismerve lenyesegesse azon hajtásokat, a melyek a leendő ember ékességét eltorzítanák. Teljesítik-e ezen feladatot iskoláink? E kérdésre határozott nemmel kell felelnünk. Iskoláink ma csak ismeretet közölnek, de nem nevelnek. Már az elemi iskolákban arra törekszünk, hogy azokból általános műveltségű emberek kerüljenek ki, a kik ismerik a történelmet, földrajzot, az alkotmánytant, a kik tudják, nemcsak a kétszer kettőt, hanem a kamatos kamatszámítást is, értik és megismerik a természet törvényeit, a természettant, az egészség és sok másféle tant, de a nevelésre nem gondolunk. Hát még a középiskolákban ! Itt akarják ám csak igazi tudósokká tenni a növendékeket! A szaktanárok, nem becsülve egyik a másiknak tárgyát, vagy tárgyait, azon buzgólkodnak, hogy saját tárgyaikból minél többet rakjanak a növendékek fejébe, nem gondolva meg, hogy a másik tanár ugyanazt teszi, mindenik tanár a maga szaktárgyait tartván egyedül idvezítőknek, a melyek mellől a többiek akár el is maradhatnának. Ez egyik nagy oka a gyenge, az elégtelen aratásnak. Az iskolák által nyújtandó ismereteknek nem készítünk kellő alapot, a mi nem lehet más, mint a tiszta valláserkölcsi érzület. A történelem megismerése azon meggyőződésre vezet, hogy a valláserkölcsi élet emelkedésével az általános jólét, annak hanyatlásával vagy teljes kipusztulásával a nyomorúságnak ezerféle neme szokott karöltve járni. A népek, s egyes nemzetek bukása, vagy dicsősége mindig azzal áll a legszorosabb összefüggésben, hogy milyen az a valláserkölcsi alap, a melyen állanak. Ha a Krisztus evangéliumának szellemében neveinők gyermekeinket a családban, e szellemmel bocsátanók az iskolába, s e szellem erősíttetnék bennök fokozatosan az egyes osztályokban: hiszem, hogy az Isten erejével munkálkodó növendék könnyebben, s nagyobb örömmel szeretné meg a tudomány kincseit. Valóban megdöbbentő az a valláserkölcsi lazaság, a melyet egy 10—12 éves gyermeknél tapasztalhatunk. Tegnap történt épen. Öt kis tanuló (I. II. oszt.) érkezett haza a közeli gimnáziumból szülővárosába. Beszélgettem velők, s megkérdeztem őket, hogyan sikerült a vizsga, milyen a bizonyítvány ? Három elégteleneket is hozott. Ezek egyike félve és sirva mondta meg, hogy két elégtelenje van. Kocsira ült, hogy szüleihez menjen. Midőn az udvarra ért, a hol édesanyja ölelő karral várakozott reá, a kis fiú nem az édesanyához, hanem egyenesen a kúthoz szaladt, hogy beleugorjek, s csak a várakozók gyorsaságának lehet tulajdonítani, hogy a gyermek el nem pusztult. Ilyen a nevelés nélküli tanítás. De nemcsak a nevelőkben, hanem a nevelendőkben is van hiba és pedig én a legfőbbnek azt tartom, hogy ma nagyon sokan mennek tudományos pályára. Mindenki szeretne könnyen, vagy legalább is könynyebben élni, mint a mily munkakört eléje szab társadalmi állása, s ha már ő nem segíthet magán e tekintetben, gyermekeit igyekszik kiemelni az általa nehéznek ismert életviszonyok közül. Ezért túlnépesek iskoláink, s ezért aztán nem jó a talaj sem, a melybe a tudomány magvait kell vetegetnünk. Sok a gyenge, a közepes tehetség, a mely sokszor már az iskola falai közt elbukik és ha mégis átvergődik az iskolán, elesik az élet harcában, mert itt az erősebb legyőzi, mulhatlanul leveri a gyen-