Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-06-12 / 24. szám

Ki védi, óvja; ki tartja fenn életit? Az összes lények gondját, mondd hát, ki viseli? Multat, jelent, jövőt ki tudja, ismeri ?j Ki tudja jobban nálam, te undok söpredék, Kinek adjon halált vagy éltit tartsa még? — Szólt és királyi botját most fölragadá És a Halált haraggal tarkóján megcsapá. Mennydörg, villámlik és elbódul a Halál, S ezóta ő reá siketség átka száll. Ezért fülét siralmunk hiába verdesi, Könyörgést nem hall s a panaszt nem értheti. Üj görögből Hegedűs István. Az evangélizáeióról. (Folytatás.) Ha valamely idegen lelkész elegendő képességgel bír arra, hogy prédikálása által a templom látogatására bírja az attól elfordult elemeket, a rendes lelkész adná át neki kathedráját egy vagy több prédikáció tartására. Mint egy lelkészi értekezlet kimondotta : támogassa egyik lelkész a másikat az ő missziói munkásságában, vagyis a rendes lelkész kérjen fel alkalmas idegen lelkészt arra, hogy tartson nála néhány prédikációt, a mi nem zárja ki azt, hogy ez alkalmakkal maga a helybeli lelkész is tartson beszédet. Ebben semmi veszedelem nincsen, hiszen egyes templomi ünnepélyek alkalmával úgyis rendesen idegen lelkészek szoktak szerepelni, a kik aztán igen sok esetben új lökést adnak a hitéletnek. És ha már ez nem történik a helybeli lelkész tekintélyének rovására, úgy az sem lehet lealázó, ha az evangélizációra idegen egyént kér fel. Ha az idegen lelkész szebben talál beszélni, mint a helybeli, hát viselje ezt alázatossággal, csak az egyháziasság emelkedjék általa. Azonban az idegen lelkész csak kivételes esetekben kérhető templomi szereplésre és pedig azért, mert a kik elfordultak a templomtól, azokat az idegen lelkész híre sem fogja oda édesgetni. Legjobb tehát, ha nem a templomot, hanem más alkalmas helyiséget választunk az istenige hirdetésére. Önként ajánlkozik erre a tanterem, vagy olvasóköri helyiség, városkert, vagy erdő, hiszen tudvalevő dolog, hogy az erdei isteni tisztelet nagy közönséget szokott magához vonzani. Csak arra kell vigyázni, hogy ezen vallásos összejövetelek ne vasárnap délelőtt tartassanak. A meghívás vagy a helyi lap, vagy falragaszok, vagy az iskolás gyermekek által szétküldendő s az egész közönségre kiterjedő meghívó által történjék. A vallásos előadás azonban ne legyen| prédikációszerű, se pedig a meghívón ne jelöltessék annak. Mert először is a prédikációnak nincs valami jó híre, de mindenekfelett, mert az kizárólag templomi szószékbe való. Tehát ne prédikációt tartsunk, hanem vallásos előadást. Ilyen előadások már nem szokatlanok nálunk és a nép sokkal nagyobb érdeklődést tanúsít iránta, mint sem hogy ebben az Istentől elfordult világban gondolni lehetne. Még mindig igaz a Göthe szava: »az emberiség és világ történelmének sajátlagos maga nemében páratlan és legmélységesebb themája, a melynek minden más kérdés alatta áll, nem egyéb, mint a hit. és hitetlenség közötti összeütközés.« A tömeg is érzi a vallás fontosságát önkénytelenül, és ha a vallásellenes terrorismus nem tartaná fogva a munkás osztályt, ennek nagy része régóta szakított volna az istentagadókkal. Az egyetlen mód arra nézve, hogy az egyháztól elfordult egyéneket visszahódítsuk, csak az lehet, ha a szállodák éttermeiben keressük fel őket s ott tartunk vallásos beszédeket. Ezek a beszédek ne legyenek tudós magyarázatok, se pedig prédikációk, hanem szabad rögtönzések, melyek a meggyőződés erejével hassanak és minden ellenvetést, visszaverjenek. Terjedjenek ki a mívelt és míveletlen egyének által felhozatni szokott ellenvetésekre s cáfolják meg azokat. Az erre alkalmas fegyverek ott vannak az apologetika szertárában; de hogy ezeket ügyesen forgathassuk, ahoz találékonyság, logikus gondolkodás és éles ész kívántatik. Az apologetika mellett rá leélt mutatni arra is, hogy a keresztyén hit a szeretetben is igazolta magát mindig, mert a keresztyénség ellen általában azt a szemrehányást hozzák fel, hogy ez csak a mennyországgal vigasztal, de a földi nyomor megszüntetésére keveset tesz. Eme szemrehányással szemben mutassunk rá a belmisszió munkálkodására, a mely sokat tesz a szegénység és nyomor enyhítésére, és mutassunk rá. hogy az állam által fentartott hasonló intézeteket is mind a keresztyéni szellem befolyása hozta létre. A vallásos előadások tárgya legyen olyan, a mely megragadja az egyháztól elidegenült egyének figyelmét és kielégítse azok várakozását; a színezete pedig azon mívelt vagy kevésbé mívelt közönség felfogásához alkalmazott legyen, a melyhez beszélni kívánnánk. Az első esetben ne nagyon kacérkodjunk a modern gondolkodás követelményeivel; az utóbbi esetben pedig ne alacsonyítsuk le Jézust a szegények és alsóbb osztályhoz tartozók pártvezérévé. Hiszen nemcsak a szegényeket szerette Jézus, hanem az őt kereső gazdagok előtt is nyitva tartá szivét. Példa erre az evangéliumi gazdag ifjú, Nikodemus, Arimathiai József, meg a kapernaumi százados. És a mint ő az egész emberiség üdvét munkálta, úgy az evangélizációnak is az a kötelessége, hogy hozzá és az ő evangéliumához vezessen minden egyes lelket. Ha azonban már az evangélizáló előadásoknak ez a tulajdonképeni célja, akkor természetes, hogy az előadás után a vitát nem szabad megengedni. Politikai, nemzetgazdászati és más világias kérdések tárgyalásánál helye van a vitának, de ily helyeken, hol a vallásos érzés felébresztéséről van szó, nincs; mert, ha ez megengedtetnék akkor a szociáldemokraták tódulnának oda első sorban, nem ugyan azért, hogy tanuljanak, hanem hogy ellensúlyozzák az üdvös befolyást s felébreszszék a kételkedést. A szociáldemokrata és keresztyén világnézlet kibékíthetlen ellenségei egymásnak, bárha a szociáldemokraták széltibe használják is a szentírásbeli helyeket; de csak azért, hogy