Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-05-15 / 20. szám

hezednék is reá,, s pestis vagy kolera harmadolná is meg hazám lakosságát. De féltem ezt a bűntől, annak tőreibe való eséstől; féltem a vétkek tengerének reázúdulásától. Nagyobb csapás volna ez miránk, mintha a spanyolokkal mutatkozó háborúnkat elveszítenők. így beszélt Móody szépen, lelkesen, megkapó elevenséggel, gyönyörű szép szónoki nyelvezettel, a hogyan csak angolban lehet szónokolni. Bájos dialogokat szőtt közbe, nem egyszer kedélyes beszélgetést kezdett az apostolokkal, de mindég a legdistingváitabb modorban, úgy hogy ki lehetett érezni a beszédjéből, hogy neki van joga (mert ért hozzá) így beszélni az evangélistákkal. Szónoklata finom boncoló kepességről, éles ítélő tehetségről tett tanúbizonyságot. Azt a mit Moody mondott, nem is lehetett volna máskép előadni. Az egész beszéd a legtermészetesebb logikai következtetések láncolata volt. Egymásból folyt, egymáshoz tartozott ott minden, mint az úrii mánál. Legszebb volt a befejezése. Apotheosisa az Isten és haza fogalmának. Nem lehet azt a hatást leírni, a mit Moody beszéde a visszafojtott lélegzettel hallgató sokaságra tett. Halvány, erőtelen még hasonlatnak is, ha Petőfi Talpra magyarjanak csak pillanatnyi hatását teszem mellé. Azt a gyülekezetet látni kellett volna. Nem törődött ott senki a spanyolokkal, csak a legnagyobb ellenségre, a bűnre godolt. Mindenki ezzel látszott benső tusát folytatni, harcolni. Szinte az arcokról lehetett leolvasni a küzdelmet, mely kinek-kinek bensejében végbement. A bűn elleni harcra való erőt Moody beszéde költötte fel akkor közel 5000 emberben. Nem lehetett többé látni dölyfös arisztokratákat, kevély politikusokat, kifeszített mellű katonákat, hanem látni lehetett ezer meg ezer megszégyenített bűnöst. A mit ő forgatott, az az Igének kétélű fegyvere vala, mely behatott a velők oszlásáig és a tagok egybeköttetéséig. S. Chicago 8708 Buffalo ave. Harsányt Sándor, chicagói ev. reform, lelkész. RÉGISÉGÉ K. A pesti ev. ref. egyház alakulásához. — Karacs Teréz hátrahagyott kézirataiból. — A XVIII. század utolsó negyedében a haza fővárosában Pesten még nem volt helvét hitvallású egyházközség: Bea határozott akkora magyar nép sorsa felett; a nemzet csak annyit tehetett a saját javáért, a mennyit az idegen kormány jónak látott engedélyezni. A kormány pedig, mint épen most megjegyeztem, nemcsak külföldi volt, hanem még e mellett felekeseti is; azért érdekében állott a pápaelleneseket minél szigorúbb korlátok közé szorítani. Ezen önkénynél fogva a nagy Pest városában sem lehetet a helvéthitv. egyházközségnek még a fent nevezett években sem megalakulni. Nem írott történelemből jegyzém fel, vagy másolom le az alábbiakat, hanem mint a családom által átélt szóhagyományokat. Takács Ádám, ki mint író is működött és prédikációi halála után még évtizedek múlva is használtattak, melyek értesülésem szerint (gyermekkorom óta nem láttam nagy apám ezen művét) Füskúti Landerer Mihálynál nyomattak Pozsonyban és Pesten 1797-ben; a mult század utolsó negyedében Rákos-Palotán, Pest mellett volt lelkész s a pesti helvét hitvallásüaknak is ő tett szolgálatokat. Midőn II. József lelt uralkodóvá, vallástürelmi rendeletét tudatá a megyékkel; a pestmegyei viceispán értesíté erről a palotai lelkészt is, és berendelé a protestáns rabok számára lelkészi tanításra és imádkoztatásukra. Takács Ádám örömmel teljesíté a rendeletet és sietett lelkészi kötelességeinek eleget tenni. A rabok egy terembe rendeltettek fel s midőn belépett hozzájuk a palástos díszbe öltözött reform, lelkész, kezében tartva a vaskos Bibliát: az egész csoport rab »jajt« kiáltva, sírva borult elébe, ezt jajgatva: »tehát mindnyájunkat veszteni visznek? !< Nagyapám megérté a szegények tévedését. (József trónralépte előtt csupán kivégeztet és előtt láthatta a protestáns hitű rab saját lelkészét.) Azonnal sietett tehát megértetni a kétségbeesettekkel a király rendeletét, mely ezután megengedi, hogy minden felekezetű egyént (még ha rab is), időnként saját lelkésze vigasztalja és oktassa a jó útra térésre. Megható volt ez a jelenet; az örvendő szerencsétlenekkel együtt könyezett a lelkész is és a jelenlevő vicispán is. A türelmi parancs következménye az lett, hogy Pesten is igyekeztek egyházat alakítani az ott lakó helvét hitvallásüak, és mint Fényes Elek írja: már 1796-ban saját lelkésze volt a pesti helvét hitvallású egyháznak. Első papja volt Báthory Gábor. Talán nem leend érdektelen emlékezetem után följegyezni itt azon családok neveit, kik a helvét hitv. egyház megalakulásakor a fővárosban éltek! ? Ilyenek voltak: Teleki László gróf, az 1848-ban szerepet játszott hasonnevű grófnak az atyja; Vay Miklós báró (ezredes), a főrendiház (volt) elnökének atyja, kinek anyját — jól nevelt két fiáért — »Grachusok anyjának* hívták; Ríday Pál gróf, Pcchy Imre alnádor, Ssilassy József hétszemélyes táblai biró és még több Szilassyak ; továbbá: Fáy László, nagykiterjedésű családjával, a Szemerék, Bekények, Patayak, Tomka Miklós, Belgrádi, Domby, Balassa, Komjáthy, Molnár, a híres himlőoltó Szombathy, Karacs Ferenc, Nagy István és András, Gsécsy Nagy Péter, Pákozdy Zsigmond, Dobay, Pámér, Bölcskövy, Somogyi apátnak, a szegedi nagy könyvtár adományozójának (a ki velem együtt konfirmált, de később katholikussá lett)édes apja: Somogyi Sándor, Mády György, Ensel Sándor, Farkas József, Tuba Gábor, Kapás Mihály,1

Falka rézmetsző művész, Vámosy iparos és házbirtokos, Szathmáry neves ügyvéd, Szathmáry József szintén ügyvéd, Patay jómódú iparos; Vay Ábrahám gróf, nagy kálvinista, hatalmas támasza a protestáns egyháznak; Kántor ügyvéd, Nyáry 40*