Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-05-01 / 18. szám

lalkozik gyakorlati megoldásával. Hiszen — tudjuk — már leánygimnáziumunk is vagyon. Eszem ágában sincs, hogy a vitás kérdést eldönteni akarjam. Csak egy-két idevágó gondolatot óhajtok megpendíteni és azokkal kapcsolatban a jeles, költő paedagogusnak, Jean Paulnak a leánynevelésre vonatkozó szép eszméit ismertetni. Annyi bizonyos, hogy jelenlegi leánynevelésünk körül igen sok a baj. Merném mondani, hogy ez a nevelés merő ellenmondás. Alapjában azon a hagyományos meggyőződésen épült fel, hogy a nő csak a házba való, hogy hivatása : anyaság s gazdasszonyság. Hát fogadjuk el, mondjuk, hogy úgy van. De kérdem: vájjon lány nevelésünk tényleg e kitűzött cél követelményei szerint van-e berendezve? A tapasztalat azt mutatja, hogy: nincs. A lányok egészben ép úgy neveltetnek, mint a fiúk. Nemcsak nálunk, külföldön is. Gerok Károly igen érdekesen mutatta ki »Frauenabende« című munkájában, hogy a leányiskolákban ugyanazon tanterv, tananyag s módszer mellett semmi tekintettel sincsenek a leányok fent jelzett hivatására s lelkük sajátos természetére. S abban is igaza van, hogy a mi leánynevelésünknek tulajdonkép se célja, se vége. Végig járják szegény leánykák az elemi, majd a felső leányiskolát s aztán? Talán képesítve vannak az iskola által valamire? A fiúk érettséget tesznek s mennek szakpályákra, ők sokszor ugyanannyi tudással s talán több lelkesedéssel elakadva, megakasztva hazaviszik az utolsó bizonyítványt s mindent tudnak, csak azt nem, hogy mire jó az nekik. Hiszen, ha legalább a leánynézőbe jövő urak beletekintenének azokba a bizonyítványokba, de ők is inkább a kisasszonyok szemébe és — az apák zsebeibe tekintenek. De leányainkból lesznek talán jó feleség, jó anya s gazdasszonyok? Éltünk gyönyörűségei, földi mennyországunk megteremtői ? Bár lennének! Hanem sajnos, a való sokszor mást mutat. S nem ők a hibásak. Ott a főbaj, hogy leánynevelésünk eszmény nélkül való. Összhangos egészet nem nyújt, csupán értéktelen töredékeket. Mindenből valamit, igazában semmit. Tisztelet a kivételeknek, de legtöbb úri leányka egész míveltsége alig több, mint egy pár mükifejezés, no meg idegen szó, általános frázis, szóval mindenben dilettantismus. Ha ez a félmíveltség házi áldás, legyen, de én nem hiszem. Szóval, mint sok más téren, bizony van e téren is baj elég. S talán sehol annyi, mint épen minálunk. Azért valóban örvendenünk kell, hogy a leánynevelés kérdését végrevalahára napirendre tűzték és bajain gyökeresen segíteni igyekeznek. Az élet, úgy a hogy, már is segített. A hagyományos theoriát áttörte a praxis. A nő, ki a kedvezőtlen körülmények miatt természetszerű hivatásának, a családnak nem élhet, ma már a házon kívül a nyilvános élet bizonyos, egyéniségének megfelelő köreiben is érvényesítheti magát: önálló existentiát teremthet. De vigyáznunk kell, hogy a szükségből törvényt ne csináljunk, s a nőt legszebb és legszentebb rendeltetése és hivatása útjáról a balul értett emancipació címén le ne tereljük. S e rendeltetést és hivatást — a női természet alapos vizsgálata alapján — senki sem emelte ki oly szépen, mint épen Jean Paul. Jean Paul a szó szoros értelmében a nők paeJagogusa. Levanáját, azaz neveléstanát Karolina bajor királynőnek ajánlotta s a magas állású hölgy nevének bűvös varázsával akarta a gyermeknevelés ügye iránt érzéketlen űrnők szivét az anyai kötelességek teljesítésére bízni. Maga mondja: »En e könyvet az elpusztult Éden kis lényei, e virágistenkék iránt való gyöngéd szeretetből írtam. Levana istennő (kinek védelme alatt a rómaiak hite szerint az újszülött gyermekek állanak) hallgassa meg a könyv címében hozzá intézett kérést!« S stvlusát is a finom női kedély természetéhez szabta; előadása könnyed, élénk és szingazdag. Költői lelke egész hódító erejével, fénye s melegével jelent meg, s elmésen és szellemesen beszél a paedagogia legfontosabb problémáiról. S lény, hogy előkelő anyák, kik a paedagogiai iratokat különben és igen unalmasoknak találták, a Levanát kedves regény gyanánt, hordozták magukkal s a vele való játszi foglalkozás közben egész észrevétlenül szívták magukba a helyes nevelési elveket. A mű három könyvecskére oszlik. Az első a gyermek bimbó korával foglalkozik, a második és harmadik pedig a virágkorral, még pedig külön a leány-, külön a tiú-neveléssel. Alapeszméje: nevelés által a minden gyermekben benn rejtező ideális embert szabaddá tenni, vagyis az örök emberit kiben-kiben kialakítani. S mi az az ideális ember? Az ideális ember a természeti ember ellenkezője, maga a szellemi ember, vagy mint ő maga mondja: az emberben lélegző szentlélekszellem, mely legfényesebben ragyog az ifjú korban, az összerők eme virágkorában. Később elhervad a tömeg között, s az ember bukva s legyőzetve száműzetik a paradicsomból s él a sivár jelennek a szükség s környezet rabjaként. E nevelés első és legfőbb tényezője az anya, s épen azért a nő eredeti rendeltetése sem lehet más, mint az anyaság. »A leányok — mondja Jean Paul — semmi másra nem nevelendők, mint anyaságra, azaz nevelőnőknek.« Mert a nő egyedüli hivatása: a tiszta emberi kialakítása a gyermekben. Az anyát nem helyettesítheti senki. A férfi nem is érkezik a gyermeknevelésre, hivatalos foglalatossága másfelé szólítja. Kötelessége, hogy szeresse ellássa nejét, hogy egy nevelő kötelességét teljesíthesse. 0 hoz törvényt s a nő végrehajtja. S ha rá is érne a gyermeknevelésre, az se volna előnyös. Mert a férfi egyoldalúan képez ; a katona katonás, a pap papi nevelést ád — csak az anya emberit. Azért az anyák az országok és városok alapvetői. Magasztos, dicső hivatás Le is sujt Jean Paul az oly nőre, ki azt fel nem fogja. >Utálatos a nő — mondja — ki unatkozik, ha gyermeke van.« Pedig de sokan van nak! Sokan, kik kedveseikért vagyont és vért áldoznak, de gyámoltalan kicsinyeiknek alig órákat. Ezekhez fordul, hogy meglágyítsa őket: »Nézzétek, kik még imént szivetek alatt voltak s most nincsenek abban, kis kezüket felétek nyújtják s másodszor esdenek táplálékért. Némely régi népnél egy kérést sem tagadtak meg, ha az karon gyermekkel intéztetett, most saját karotokról, vagy a dajkák karjáról maguk a gyermekek kérnek önmagukért. Ha hisztek a láthatatlan világban, hol a hálás szív örömkönnyei többet nyomnak, mint itt a földön a koronák, ismeritek jövőtöket. Ha jó nevelést adtok, elis-