Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1898-04-24 / 17. szám
Erről a nevezetes és tanulságos levélváltásról a pápista sajtó mélyen hallgat ugyan, de a Deulsche Reichspost s a németországi evang. szövetség f. é. márciusi lapja után nem tartjuk érdektelennek annak ismertetését. Hadd lássuk mi is, s hadd lássák a pápás egyház hívei is, hogy mint állanak a dolgok ott is, a hol sem a »protestantismus mérge«, sem a »protestans-zsidó-liberalismus* nem okozható a pápás egyház romlottságáért. Érdekes enciklikájában kilenc pontban foglalja Össze XIII. Leó a chilei érsek elleni panaszait, s e pontok a következők: 1. hogy érseki megyéje püspökei közül egyetlen egygyel sincs jó viszonyban; 2. hogy azok ennek következtében nem viseltetnek iránta a kellő engedelmességgel és tisztelettel; 3., hogy az érsek nyilt harcban áll egyházmegyéje káptalanával régi viszálkodások és világi érdekek miatt; 4., hogy fényelgő, világias életet folytat; 5., hogy a fenhatósága álatt álló papságot és szerzetesrendeket teljesen elhanyagolja; 6., hogy egyáltalán nem törődik annak az egymást ócsárló civakodásnak a megszüntetésével, a mely Serena és Antedoné püspökei közt foly; 7., hogy politikai pártharcokba elegyedik és rendszerint a hivatalos politikai körök érdekeit támogatja; 8., hogy dacára óriási vagyonának, csak legkisebb mértékben sem áldoz szégeny embertársai szükségeinek enyhítésére ; 9., hogy az egész papságot, a mely őt tehetségével, erényeivel és társadalmi működésével felülmúlja: szivéből gyűlöli. Ugy látszik különben, hogy az egész chilei papság körében nem valami nagy lehet az egyetértés, mert ő szentsége kénytelen így panaszkodni: »Egyik püspök a másik fejéhez gyalázó gyanúsításokat ver és tolvajnak nevezi. A sértett hasonló apró pénzzel fizet vissza, a vádlót pénzvágyó cselszövőnek nevezi és még gyűlöletesebb vádakkal illeti. Az érsek pedig, a ki hallja a vádakat, nem szól és nem tesz semmit, hogy ennek az állapotnak véget vessen és a bűnöst megbüntesse. Az érsek és az érseki káptalan közt, valóságos világi érdekek miatt ádáz harc dul, a melyben az érsek lármáz a legjobban és olyan látványt szerez, a mely a dologgal ismerős hivők szivét szomorúsággal tölti el. Püspökök és papok elhanyagolják vallási kötelességeiket, hogy a politikai küzdelmekbe elegyedhessenek, és az érsek ezeket a szomorú jeleneteket nyugodtan nézi. Minden egyházmegyében áttörte a papság az összes korlátokat és belemerül az érzékiség minden formáiba s nem emelkedik hang, a mely tekintélyes szavával a pásztorokat kötelességeikhez visszatérítené. Még az egyházi sajtó is elvetette a tisztességnek és loyalitásnak minden 'érzését a más véleményüek ellen intézett támadásaiban és nélkülözi azt a mérséklő tekintélyt, a melylyel bírnia kellene. Ezért aztán dul a gyilkosság és a gyalázkodás, a polgári törvényeket nem becsüli senki és nincs senki, a ki a szenvedélyeket visszatartaná és az arcátlanságot fékezné. Senki sem gondol arra, hogy Krisztus élete példájával tanított emberszeretetre, alázatosságra és hogy még legnagyobb ellenségeinek is megbocsátott*. Természetes dolog, hogy ily viszonyok közt a papságnak nincs ideje arra, hogy saját tulajdonképeni kötelességével törődjék. »Szomorú dolog — mondja továbbá a pápa — »hogy főpapokat, papokat és egyéb lelkészeket sohasem lehet látni a szegények körül való munkában, sem a kórházakban vagy szegényházakban, sem árvaházakban vagy legény-egyesületekben, sem a gyászolók és elhagyatottak házaiban, sem a jótékonyság munkáiban; az elemi iskolákból vagy menházakból és börtönökből s általában mindenünnen, a hol csak emberi nyomor van, rendszerint hiányoznak .... Ellenben a papokat mindig a gazdagok hajlékaiban lehet találni, vagy ott, a hol tobzódhatnak és a hol a legjobb bor kapható. És ti még — így tör ki a pápa — Isten földi helyetteseinek nevezitek magatokat? Hát ezt tanította a Krisztus? Hát erre adott ő példát?!« A sant-jagói érsek azonban a pápa e vádjait és szemrehányásait nem hagyta szó nélkül, hanem egyik chilei tekintélyes lapban, a »La Lei«-ben, nyíltlevél alakjában válaszolt a pápai titkárnak. E válasz-levélből, mely igen érdekes világot vet a pápás egyház beléletére és gondolkozására, közöljük a következőket. »Az a panasz — mondja — hogy az érsek egyházmegyéje egyik püspökével sincs jó viszonyban, és hogy e miatt a püspökök sem nem engedelmeskednek, sem iránta tisztelettel nem viseltetnek. Ez a két első vád magoknak az alantasoknak a terhére írandó, a kik felebbvalójuk iránt alázatossággal és engedelmességgel tartoznának. De hogyan lehetne ezeket a főpapokat tiszteletre és engedelmességre kényszeríteni, a mikor arra egyáltalán nem hajlandók ? Miután az érsek ezekben az elfajult időkben teljesen nélkülözi a hatalmat arra, hogy az engedelmességre rákényszerítsen, számára nem marad fenn más, mint csak az erkölcsi hatás. A tarapakai püspök nem tartja magát chileinek és papi hivatáskörében csupán a Limában székelő apostoli nunciustól fogad el utasításokat. A fiatal, arisztokrata serenai püspök telve van önhittséggel és telhetetlenséggel. Őt, magas állásában, titkos és tisztátalan eszközökkel fejévé tették több mint száz tisztességes papnak. Tudva azt, hogy rokonszenvünket soha sem nyerhette meg, ő most érseke ellen oly gyűlölettel és haraggal viseltetik, a mi minden más, csak nem keresztyéni. Ránk nem hallgat, bennünket fel nem keres és ha velünk találkozik, hátat fordít és egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy tiszteletlenségét kimutassa. A koncepciói püspök egy meggondolatlan rendelet kegyének és tetszésének köszöni magas méltóságát. Esztelenségét és emberismeret hiányát most egészségével kell drágán megfizetnie. Természetes, hogy haragszik mindazokra, a kik püspöki méltóságra emeltetéséhez szerencsekivánataikat ki nem fejezték; de természetes dolog, hogy nem tartjuk szükségesnek, hogy előtte és udvaroncai előtt tömjénezzünk. Az ankudi püspök öreg, megtört és szánalomra méltón gyenge. Végelgyengülésben szenved és eljárása be sem számítható. Teljesen képtelen kötelességei teljesítésére. A fentebb elmondottak alapján kérdezhetjük Eminenciádtól, vagy akár a legilletékesebb bírótól, magától a pápa Ő szentségetői, hogy a felebbvaló miként lehetne felelős alantasai magaviseleteért, a mikor semmi alkalmas és hathatós eszközzel nem rendelkezik a végre, hogy a tiszteletet a maga részére kikényszerítse ? Minden chilei püspök nagyobbnak és függetlenebbnek tartja magát,mint a római püspök és az in partibus infidelium püspökök még roszszabbak. A harmadik vád, hogy az érsek nyilt harcban áll egyházmegyéje papi káptalanával, puszta világi érdekek miatt: a káptalanra szólhat s nem az érsekre. A káptalan meg akarta rabolni az érseket egyik palotájától, azon ürügy alatt, hogy úgy is elég gazdag, hogy más palotát építsen magának. Rettenetes átok nehezedik most fejére, a miatt, hogy jogainkat lábbal tiporja! A negyedik panasz, hogy mi fényelgő, világias életet folytatunk, sokat látszik ugyan mondani, de mégis keveset mond. Méltatlan dolog volt Eminenciádtól, hogy nem adta elő igazán, hogy mit is jelent ez a vád valójában; de reméljük, hogy őszinte szavaink tisztázni fogják a helyzetet. A mi életmódunk olyan, mint a többi egyházfeje-