Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-04-17 / 16. szám

a ki a maga czéljait millió évek alatt valósítja meg, diadalmi útjában mindig felfelé halad, ebben a diadalmi előhaladásban magával viszi az emberi lelket is újabb kijelentésekre, újabb alakulásokra és ha minden oldalról megrohan is a halál és remegésbe hozza is valónkat abban a gondolatban, hogy összeomlik minden földiség, Istennek szava mégis azt fogja kiáltani lelkünk mélyén: én élek és ti is éltek. Dr. Furrer K. után Ruszkay Gyula, . jánosi-i lelkész. A kéz. — Paraskhos Akhilles. — — Mama, a Fruska szól ekként, ki kissé hajthatatlan, Vitáztunk és Helénnel én egy nézeten maradtam. De itt e fickó mást beszél, pedig öklömnyi gyermek, Még szembe száll s nem enged. És Györgyikére mutatott; szép hófehér a képe, Haja arany, de lélek ég tündöklő két szemébe, Az anya boldogan mosolyg: No mondsza drága gyermek: Mi volt az ok, a mi felett ily nagy vitára keltek? — E fickó itt azt mondja még, de hogy miért, nem értem, Hogy sokkal becsesebb a kéz, drágább az, mint a két szem. Azt elhiszem, becses a kéz, ha varrni tud, de mégis Mi volna szebb, vaj' mi lehet a szemnél, a mely szép is ? — Kicsi fiam, mért becsülöd, a kezet többre ennél ? — Tudnád, ha mit mondái nekem, még arra emlékeznél — Mit mondtam ? — Egyszer kérdezém : mi legszebb és te mondtad : Az alamizsna-adomány legszebb, mit Isten adhat. — Nos aztán? — Nos, hát adományt a kéz ad-e vagy a szem? — A kéz, a kéz, de hát van-e, a ki ne tudná azt sem ? Mondá Helén. Megérted ezt, ha felnősz még te nagyra És kis fiát megcsókolá s ölébe fölragadta. Szól: Igazad van, kis fiam, a kéz, az isten-adta, A mely falatját éhező testvérinek od' adja, Jobban világol mint a szem, mert ki irgalmat érez, Annak keze hasonlatos a Krisztus szent kezéhez. (Új görögből) Hegedűs István. KÖNYVISMERTETÉS. A pesti református egyház 101 éves története. írta: Farkas József, a budapesti ev. ref. theologia akadémia tanára, s a ref. egyháztanács jegyzője. Kiadja a budapesti ev. református egyház. Ára 1 frt 50 kr. »A mely évben a magyar nemzet ezredéves ünnepét ülte, abban töltötte be a poraiból új életre kelt pesti református egyház első századát. Már csak az a körülmény is arra indította az egyház kormányzó tanácsát, hogy ezen kettős ünnepély alkalmára megírassa a pesti egyháznak százéves történetét.* így bízatott meg a munka megírásával Farkas József teol. tanár, a ki, mint a pesti egyháznak egyik legrégibb tagja, maga is átélte az általa megírt történetnek sok és fontos mozzanatát, a ki maga is tevékeny részt vett azokban az eseményekben, melyek a pesti egyházat több, mint négy évtized óta, most örömre, majd bánatra hangolták, a ki művéről a következőket mondja: »A mennyire erőm, tehetségem és a használatomra állott okmányok engedték, igyekeztem egyházunk százados életének hü képét mutatni fel az olvasó előtt, nem hagyván figyelmen kívül a magukban véve csekélyeknek, értékteleneknek látszó, de a rajzolt kép árnyalásához, vagy színezéséhez talán mégis jó szolgálatot tevő eseményeket, s mozzanatokat sem. Művem főhivatásaként kétségkívül azt tekintettem, hogy történetet adjak; de az események elbeszélésénél nem a történelemmel foglalkozó tudósokat, hanem hazai protestáns s legelső sorban a budapesti reformált egyház műveltebb, vallásos keblű, és az egyház ügyei iránt érdeklődő férfi- és nő-tagjait tartottam szemem előtt, s célom az volt, hogy művemből necsak az ész, de a szív is nyerjen táplálékot, az olvasónak, necsak történeti ismeretei szaporodjanak; de a vallásosságnak, e gyháziasságnak kebelében égő szent tüze is élesztessék. Nem az okmányokat akartam én e munkában a levéltár poros fiókjaiból napfényre hozni; hanem azt az erős hitet, azt az igazi kálvinista vallásosságot, azt a hő szeretetet a magyar református egyház iránt, mely az apák és anyák lelkében élt, azt szerettem volna, s azt szeretném feleleveníteni, éleszteni, erősíteni. Én láttam azokat a kalejdoszkópszerűleg sűrűn változó képeket, a melyek azon jeleneteket ábrázolják, a mint az egyház és iskola oltárára a protestáns társadalom legkülönbözőbb rétegeihez tartozók hozzák áldozataikat; elvonulnak előttem a felekezetünkhöz tartozott országnagyok, a mint hozzák az oltárra ezreiket, el a vármegyék vezéremberei, s a középosztály jelesebbjei, a kik adnak és gyűjtenek százakat; de elgyönyörködik szemem a fáradt obsitos katonán, a végrendelkező megyehuszáron, a kórházban Urához térő cipészlegényen, a mint megtakarított két, három, vagy ha sok, hát öt forintjukat az egyháznak testálják. Nagyon szép képek ezek!« Ilyen előszóval indul Farkas József a nagy (387 oldalra terjedő), nehéz, de sok örömet nyújtó munkára, s a ki ismeri őt, fejében az ismeretek halmazával, szivében az igaz, önzetlen szeretet tiszta melegével, s a ki meg fogja ismerni e könyvet, azt fogja mondani: Farkas József nem írhatott másképen ; művéből az ész és szív fénye verődik vissza, mint a milyen az ő egyénisége. Müve bevezetésében a budai és pesti református egyházak történetét adja vázlatosan a XVI., XVII. és XVIII. századokban. Vázlatosan, mondom, mert mint szerző is kifejezi, okmányok nem állottak mindenkor rendelkezésére, melyekből az igazi történetet megírhatta volna. S bár, felettébb hiányosak az adatok, mondja szerző, annyit mégis kétségtelenül tanúsítanak, hogy a XVI. század második évtizedének vége felé megindult vallásjavítási moz-