Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-04-10 / 15. szám

tudják érezni, hogy mily nagy kegyelmét mutatta meg hozzánk az Úr, a mikor a bűnt és halált meggyőzte. Én a magam részéről fájdalommal vallom meg, hogy nagyon, de nagyon szomorúnak látom a jövendőt, s a mikor kiléptem az élet küzdterére, sokkal nagyobb hittel és lelkesedéssel indultam meg, mint a milyen hittel most tekintek az emberiség jövőjébe. A hitetlenséget és bűnt valósággal sokkal rettenetesebb hatalomnak látom most, mint láttam akkor. És tisztában vagyok vele, hogy a bűn erejét csak ez a bizonyosság törhetné meg, a mely az első keresztyének szivét betöltötte. De ép ez a bizonyosság hiányzik. És mivel az evangélium nagy tényeiben való hit hiányzik, azért terjed a vakhit egyfelől s azért lesz a hitetlenség mind erősebb másfelől. A vakhit tábora az isteni tekintélyt csak ép úgy eldobja, mint a hitetlenség. Amaz azonban a nagy tömegeket az emberi tekintélylyel bilincsbe veri, mert fél a hitetlenség iszonyú zűrzavarától. A hitetlenség pedig még mindig a Krisztus moráljában bízik, azonban csak gondolatokban, tények helyett. Pedig a Krisztus morálja ép úgy szent, ép úgy földöntúli, természetfölötti, isteni, mint 0 maga. — A Krisztus morálját teljesíteni embernek emberi erö által, Isten kegyelme és Szentlelke nélkül ép oly lehetetlenség, mint hinni azt, hogy feltámadott. A világ csak ámítja magát, a mikor azt hiszi, hogy a Krisztus szerint él. A hivő ember pedig erősödjék hitében, mert a Krisztus nemcsak hirdette amaz isteni morált, hanem a szerint élt is. S így bizonyos, hogy az ő élete isteni élet volt emberi formában. Bizonyos hogy a hatalmas és szent Isten megszánta a bűnös embert és könyörült rajta és emberré lett érette. Ebből a nagy igazságból egész természetesen következik minden, a mit az Isten igéje a Krisztusról hirdet. Következik, hogy nem férfiú akaratjából, hanem Isten lelke által fogantatott. Következik, hogy a betegség, halál és bűn erejét megtörte és a természet erői felett uralkodott. Következik, hogy vérét bűneink bocsánatára ontá. Következik az is, hogy feltámadott, mert az isteni élet felett a halál nem diadalmaskodhatott. Szabó Aladár. Feltámadunk. A természet törvényei, melyek az isteni akarat nyilvánulásai, mindig változatlanok, ugyanazok, míg az emberi törvények a kor valláserkölcsi érzülete, a fejlődés, a műveltség fokozatai szerint folyton alakulnak és változnak. Ezért míg az isteni törvények absolut igazságok, melyekhez nem fér változás, vagy a változás árnyéka sem, addig az emberek által alkotott törvények mindig csak a relatív igazságok jellegével bírnak, melyek csak egy-egy kisebb korszak közérzületének és gondolkozásának felelhetnek meg, mint azoknak természetes kifolyásai. E kétféle törvény uralma alatt áll az egyén s állanak a különböző társulatok, melyek egyikébe vagy másikába az egyén mintegy beleszületik, másikába pedig érzülete, gondolkozása, céljai és törekvései, s jelleménél fogva önként lép be. A társulatok, melyekbe az ember bele, vagy benne születik; az egyház és állam, melyekhez az egyén széttéphetlen láncokkal kapcsoltatik és pedig nem külső befolyás és kényszer, hanem egy belső hatalom által, mely mint isteni törvény uralkodik az emberben és ember fölött. Míg az állam a maga eszményiségében a jog és igazság őre és megtestesülése tartozik lenni, a mely mint ilyen, minden egyes tagjának ugyanazon jogokat biztosítja, s számunkra az igazság mérlege ugyanegy: addig az egyház, mint az isteni igazságok hirdetője, az örökélet kenyerének és vizének osztogatój a, a bűnösök számára a bűnbocsánat, a megátalkodottak számára a bűnök ostorozója, a reményt-vesztettek és kétségbeesettek számára mint az isteni kegyelem és vigasztalás hirdetője köti magához az egyéneket. Az egyháznak tehát az a magasztos hivatása van, hogy a léleknek mindig megadja azt a tápot, a mire épen szüksége van ; hogy az ember érzelemvilágában ne legyen disharmonia, ne legyen semmi olyan, a mely őt Istenével, önmagával és embertársaival meghasonlásba hozza ; hogy e harmonikus érzelem szabjon irányt az akaratnak, melynek nyilvánulásaiban: a tettekben ismerjék föl az emberek, hogy mint a Krisztusba oltottág, ő belőle táplálkozik, ő benne él lelkének minden gondolatával, szivének minden dobbanásával, emberiségének minden szálával. Az értelem világát, az érzelem nemes tisztaságát, az akaratnak a jóban való megedzését csakugyan a Krisztusból merítjük-e, csakugyan Ő e az, a kit a ma élő emberiség, életében és halálában egyetlen nyereségének tart? A Krisztus egyházában (nem az egyes felekezeteket értve külön-külön) mindenfelé sötét felhők tornyosulnak, minden felől vészkiáltás hangzik ép úgy, mint midőn a Genezareth taván, a vésztől hányatott hajóban szendergett az istenember. Mint a tanítványok kétségbeesve fordultak az alvó szabadítóhoz, féltve saját életüket: a Krisztus tanítványai ma is, csak ki-ki saját életéért remeg, nem törődve a másik és mások