Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-03-13 / 11. szám

osztályzatot adnak s ezzel vége mindennek. Ők megtették kötelességüket, tegyék meg a tanulók is. Pedig, vájjon megtették-e? A régi iskolának a mostani felett épen abban állott egyik legnagyobb előnye, hogy annak gondja volt arra is, hogy a tanulók mindazt, a mit a tanár előad, meg is tanulják. Dorgált, büntetett, szigort alkalmazott, a hol annak szükségét látta. Figyelemmel kisérte a tanuló minden lépését, elleste minden gondolatát, és még abban az esetben sem lökte el magától a szegény tanulót, ha egyszer-kétszer megbukott is a középiskolai osztályokon keresztül-Ma azonban szinte rendszert csinált az iskola abból, hogy hogyan közösítse ki kebeléből azokat, a kik már az első kísérlet után nem válnak be; sőt sok gyermeket épen azért buktat meg, hogy legyen oka, a miért elűzhesse. Pedig rosz tanuló annál több van iskoláinkban, minél lazább azokban a fegyelem s minél kevesebb a gyermekek után való gond és minél több az olyan tanároknak a száma, a kik nem csinálnak lelkiismeretet dolgaikból. A régi iskolában még arra is gondoltak, hogy vájjon vesz-e rendesen tisztát a gyermek, rendben tartja-e ágyát, ágyneműit, nincsen-e elszakadva valamelyik ruhadarabja? Msgmossa-e rendesen a lábát, levágja-e a körmeit, nem restelli-e rendben tartani a haját s megfésülködni és megmosdani mindennap? Ma ki gondol mindezekkel a kicsinységekkel? Ugyebár, mégcsak felemlíteni is nevetséges, hát megcsinálni? Pedig a kicsinységek alkotják a gyermeki és a tanulói életet. E kicsinységekkel szokja meg a tanuló a rendet, szereti meg a tisztaságot és e kicsiny dolgok elvégzésével tanulja meg, hogy nemcsak a zajos időtöltések és az idegfeszítő látványosságok nyujtnak szórakozást és élvezetet, hanem bármily kicsiny dolog is, ha az a jól végzett munka tudatát ébresztheti fel a lélekben. S ha a szülők, a kik a legtöbb esetben gyermekeiktől távol laknak, tudják, hogy ezeket a kicsinységeket mind gondjaira veszi, mind megkívánja gyermekeiktől az iskola: akkor nem gyötrelmeskednek és nem szorongnak annyit iskolában levő gyermekük állapota és sorsa felett, mint most, a mikor mindezek a gondok ő reájuk nehezednek. Szegény távollevő szülők lelkében manapság gond gondot ér, mert sohasem lehetnek bizonyosak a felől, hogy vájjon a kicsinységekkel nem törődő gyermekük nem válik-e olyanná, a ki a nagy dolgokkal sem fog törődni soha?! A folyton haladó tudomány azt mutatta ki, hogy minden test szemmel nem látható, apró, kicsiny molekulákból, atomokból vagy sejtekből áll. Ilyen apró, kicsiny molekulákból és atomokból áll az élet is. A legkisebb esemény, a legjelentéktelenebbnek látszó mozzanat, a figyelmet és érdeklődést alig érdemlő dolog hatással van az érzékeny gyermeki kedélyre és az emberi élet kifejlődésére. S a ki elég botor és könnyelmű, hogy ezt a nagy igazságot nem méltatja kellő figyelemre, az ne fogjon hozzá a gyermekneveléshez, mert czélját, hogy az életnek neveljen: nem fogja elérni soha. Hogy a mai iskola inkább az igényeknek, mint az életnek; inkább a munkakerülésnek, mint a komoly foglalkozásnak; inkább a divatnak, mint az egyszerűségnek; inkább az élvezetek hajhászatának, mint a kevéssel való megelégedésnek nevel: ez is épen abban leli főkép magyarázatát, hogy az igentisztelt tanár és tanító urak ezt a nagy igazságot nem méltatják kellő figyelmükre. Z. Kiss Sándor, (Folyt, köv.) rettegi ev. református lelkész. TÁRC A. Az úgynevezett »indus-evangélium«-ról. Jézus ismeretlen életrajza. Irta Notovics Miklós. Ily című könyv jelent meg Párisban az 1894. év elején. Kezdettől fogva érdeklődtem e könyv sorsa iránt és lehetőleg utána jártam, mily fogadtatásban részesül a szakértők körében. Mondhatom, a fogadtatás nem volt a szerzőre nézve örvendetes. Egyik tudós a másik után mutatta ki, hogy e munka komolyan nem vehető. A mennyire én tudom, a hivatottak közül Douglas tanáré volt az utolsó szó ez ügyben, a ki az 1896. év elején egy cikkben az utolsó kapa földet veti Notovics munkájának sírjára. Azóta Notovics felett napirendre tértek a tudósok, s azt hittem, többet e névvel nem fogok találkozni komolyan vehető könyvekben, folyóiratokban. Csalódtam! Az »Athenaeum« című »philosophiai és államtudományi folyóirat* 1897. évi 2., 3. és negyedik számában (kiadja a »Magyar Tudományos Akadémia*) dr. Pékár Gyula az elföldelt halottat exhumálja, és »indus evangélium* címen a magyar közönséggel megismerteti »ezen csodálatos és érdekes fölfedezéseket, melyekért a dicsőség Notovics Miklós tudós, orosz utazót illeti*. Adjuk át a szót dr. Pékár Gyulának: „ Notovics Miklós 1878-tól kezdve hosszan és sokszor utazott a Keleten és 1887-ben került Indiába. Bejárta Afghanistant, Pendzsabot s az »örök boldogság völgyét*, Kashmirt. Úgy került Kis-Tibetbe, vagyis hadakba s ép haza akart már térni a chinai Turkestánon át Oroszországba. midőn Ladak fővárosa, Leh mellett a himisi kolostorban, hol egy balesete miatt (lábát törte ki) több napig kellett tartózkodnia, azt hallá a rendfőnöktől, a lámától, hogy Krisztusról szóló régi tekercsek vannak a kolostor könyvtárában. Kérelmére a láma rendelkezésére bocsátotta ezeket az írásokat s ő le is másolta őket. A két régi kézirat a tibeti pali nyelven van szerkesztve, s a lassai kolostor eredetijeiről van másolva. Viszont ez ősokmányok, melyeket a Dalai-Láma jelenlegi székhelyén Lassaban őriznek, 200-ban K. u. kerültek Nepálból és Maghadából Tibetbe. Mikor Notovics visszatért Európába és elkészült a jegyzeteivel s a fordítmánynyal, először Platón kievi érsekhez fordult, de ez az egyházfejedelem, bár belátta az okmány mérhetetlen fontosságát, lebeszélte