Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-03-06 / 10. szám

és hivatásában ker. szociális szellemben működik s ker. szociális életrendet követ és képvisel úgy, hogy mind meg annyian egy nagy ker. családot alkossunk és istenországa fokozatos kiépítésén fáradozzunk. Minden szektaság a közösség rovására egyházi és társadalmi betegség. Itt leírja szerző a lelkipásztor szociális munkásságát az igehirdetés, a tanítás, a cura pastoralis s általában a beimisszió és az evangélizáció terén. A szociális térnek az eddiginél nagyobb arányokban való felölelése a theol. tudomány elengedhetetlen feladata. A szabad egyházi tevékenység szervezése terén Stöcker, Naumann és Weber örök érdeme, hogy az egész ker. cselekvést a belmisszió világánál és szociális vonatkozásaiban tüntették föl. E téren különösen a való életnek összes bajai és kinövései az egyházi munkásság szerető és nevelő gondoskodásának a tárgyai, s e tekintetben Schafer jeles belmissziói vezérfonalát idézi szerző gyakrabban. A ker. felsőbbség szociális feladatát közelebbről a jogi érzék kifejlődésében, az ethikai határvonalak megtartásában s a vallásos érzületnek a nép körében való emelésében látja, egészen helyesen, a szerző. A műnek utolsó §-a »Schlussbetrachtung« cím alatt összefoglalja eddigi fejtegetéseinek eredményét. A szociális feladatok megoldása csakis a keresztyénség szellemében és erejében lehetséges, mivel a keresztyénség, lényegénél és rendeltetésénél fogva »mindent átható és átalakító kovász«. S tényleg van ma (szerző által csaknem egész teljességében ismert és felsorolt) gazdag ker. szociális irodalmunk, van ev. szociális kongresszusunk és egyházi szociális értekezletünk, de nincs a jelenkori szociális térre vonatkozó oly theol. irodalmunk, mely korunk szociális hatalmainak niveauját csak távolról is megközelítené. A szociális feladatot a mai theologia a felebaráti szeretettevékenység szűk körébe zárja be, és gondosan kerül mindent, a mi esetleg a theologia s a nemzetgazdászat között érdekösszeütközésre vezethetne. E tekintetben még Harnack és Kaftan jeles előadásai sem képeznek kivételt. Pedig hát — s ez Nathusius művének vezérgondolata — az egész gazdasági életnek a maga elágazásaiban erkölcsi oldala van, s az evangélium nyújtja a helyes alapokat a gazdasági és társadalmi élet fölépítéséhez. Ebből aztán egészen természetszerűleg a nemzetgazdaságtannak s az állam-tudománynak a theol. ethikával való rokonsága következik. A ker. ethika igazságán épül föl minden egészséges gazdaság és társadalom. Ez oldalról épen úttörő Nathusius müve s egészen új szempontokat világít meg a theologiában. Mi a szerzőt e munkájáért a legmelegebben üdvözöljük. E munkából sokat tanultunk, s egyházunknak a szociális feladatok megoldására vonatkozó eminens jelenkori hivatását megértettük. Bámuljuk szerző nemzetgazdászat tani tájékozottságát s tisztelettel hajlunk meg, orthodox íze mellett is egészséges ker. vallásos-erkölcsi világnézete előtt. E munka a mi tanulságunkra is Íratott s abból mi is eleget tanulhatunk. Hiszen nálunk is elég a szociális baj, s nálunk is az egyházra vár a megoldás nehéz feladata. A kit e téren is az evangélizáció lelkesít, az bőséggel meríthet Nathusius tanár művéből. A legmelegebben ajánlom e vademecumot olvasóink szives figyelmébe. Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. BELFÖLD. Mivel tartozik az állam a református papságnak s ez, az ő híveinek? — Dr. Bartha B. úr szives figyelmébe. — (Vége.) Bomlás, veszedelem és baj van a mi anyaszentegyházunk kebelében: az elvitathatatlan tény. Mindnyájan azon tanakodunk, hogy mikép lehetne ezt elhárítani és megszüntetni, de azt nem akarjuk semmiképen sem belátni, hogy legnagyobb veszedelmünk épen abból származik, mert sok a mi híveinknek a vállán a teher. Az idők sokat változtak, csak a mi egyházi adózási rendszerünk nem változott semmit. A kik pedig valamit változtatni akarnak, azok is úgy tesznek, mint a szegény ember, a ki zsákot visz a malomba a hátán s a ki midőn az egyik válla nagyon elfárad, ráteszi a terhet a másik vállára s azt hiszi, hogy ezzel már sokat könynyített magán. A ki valami jót, valami örökbecsűt akar tenni ezen a téren, ne úgy csináljon, hogy a terhet a nép egyik válláról a másikra tegye, hanem úgy, hogy azt mind a két válláról levegye. Az egyetlen ember, a ki az egész protestáns egyházban ebben az irányban halad és működik: Szász Domokos erdélyi püspök; csakhogy úgylátszik, hogy még az ő órája sem érkezett el, mert a termény-kepe megváltási tervezetéről még nincsenek biztos híreink. Azonban annyit ő is elismer, hogy az állam közbelépésére és hathatós támogatására, a jelen viszonyok között, feltétlenül szükségünk van. Mert mi is lett csak annak a következménye, hogy az állam velünk és a mi egyházi ügyeinkkel szinte nem törődött, egész a legújabb időkig, semmit? Az lett, hogy a papság, mely a nép vezetője, gondolatainak és felfogásának irányítója kellene hogy legyen, a létért való küzdelemben kifáradva és idegen mezőkre vezettetve, elvesztette tekintélyét és befolyását e nép felett úgy, hogy egy lelketlen budapesti kiküldött izgatónak a szava ma sokkal nagyobb súlylyal esik a mérleg serpenyőjébe, mint egy tanult, becsületes józan gondolkozású református papé, és pedig sokszor a legnagyobb és a legerősebb kálvinista színezetű vidékeken. Azonkívül a felekezetnélküliek táborát is a mi híveink szaporítják rendszerint, mert mi mindig csak kérünk tőlük s viszonzásul szinte nem adhatunk semmit. A mit adhatnánk templomainkban: lelki erőt és vigasztalást, azt a mi híveink nem fogadhatják el, mert a szegény embernek, ha a mai világban élni akar, annyit kell dolgoznia, hogy még az imádkozásra, a templomba való járásra sem jut ideje, vagy ha erre tán jutna is, teste az egész héten át tartó szakadatlan munkában annyira összetörődik, hogy jobbnak látja, ha a vasárnap délelőttöket alvással tölti, vagy pedig elmegy a korcsmába és ott izmainak sajgását az ital bódító erejével elzsibbasztja. így aztán a morál a korcsmák padjain, az estvéli