Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-02-27 / 9. szám

nagy-ári, Kocsis József sonkádi, Varga Lajos maj­tisi, Turi Zsigmond kis-őri, Bélteki Albert bot­palácli lelkészek nyújtották át, teljes szövegében ekként hangzik: Nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi mi­niszter úr! Kegyelmes urunk! Az összes magyar protestáns papság mély hálával vett tudomást arról a törvényjavaslatról, melyet a nagy­méltóságú miniszter úr a papi fizetések rendezése céljából közelebbről a törvényhozás elé benyújtani méltóztatott. Ez a törvényjavaslat kétségbevonhatatlan bizonyítéka annak a jóakaratnak, mely a protestáns papság nyomo­rúságos helyzetének javítását célozza. Azonban mi, kik a fenforgó törvényjavaslat által közvetlenül érdekelve vagyunk és a gyakorlati életnek minden idevonatkozó egyes részleteit jól ismerjük: kény­telenek vagyunk, nem annyira magánérdekből, mint sokkal inkább hazafias közérdekből, a legnagyob tisztelettel kije­lenteni, hogy a mi meggyőződésünk szerint ez a törvény­javaslat az általa kitűzött üdvös célnak nem felel meg. A protestáns papság fizetésének rendezésénél ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a nagyfontosságú körülményt, hogy a protestáns papság fizetését közvetlenül az egyháztagok kezéből kapja és pedig nagyobbrészt ter­ményben. Ez a terménybeli fizetés pedig olyan igazság­talanul van felosztva és olyan súlyos teherrel nehezül kivált a szegényebb sorsú földmívelő osztályra, hogy ennek legnagyobb része ma már panaszos zúgolódással és keserű könyhullatással teljesíti ezt a fizetési kötelezettségét s talán nem is ok nélkül, mert hiszen ezen terhe állami közter­hének 200 %~á t is meghaladja akárhány egyházközségben. Hogy csak egyetlen példát hozzunk fel, épen nem ritka eset az, hogy a kinek tizenkét kalangya vagy kereszt gabonája terem, az épen annyit tartozik fizetni a pap­nak, mint a kinek ezer, vagy tizezer kalangyája vagy keresztje van. Ilyen fizetési rendszer mellett a papság fizetését ál­lami segélyezés által egy bizonyos minimumig kiegészíteni, a terménybeli fizetést pedig továbbra is fentartani és a nép terhének könnyítését figyelmen kívül hagyni: nem csupán egyházunk, de egyenesen az állam érdeke ellen van. Mert ilyen fizetési módszer mellett a legrövidebb idő alatt be fog következni az a szomorú körülmény, mely sajnos, már ma is nem egy helyen fenyeget, hogy az egyházíagok, nem bírhatva tovább a súlyos egyházi ter­heket, a hitfelekezetnélküliség csábító karjai közé mene­külnek; ennek folytán prot. egyházunk elnéptelenedik s meg lesz bénítva nemes kulturmissziója teljesítésében. S vájjon egyedül már csak ez is nem kész veszélyt rejt-e magában édes hazánkra nézve? Mi azt hiszszük: igen. S ez a veszély óriásilag növekedni fog az által, hogy édes magyar hazánkra ránehezedik a szocializmus átka; mert képzelni sem lehet, hogy a hit és tiszta erkölcs közvetlen nevelő erejű hatása alól magokat kiszakított állampolgá­rokból és azoknak ivadékaiból ne mindent felforgató, fék­telen szabadosságra törekvő szociálisták növekedjenek fel. A mondottakból világosan kitűnik, hogy a szóban forgó törvényjavaslat csak abban az esetben felelhetne meg magasztos feladatának, ha a papi fizetések 800 forint minimumig való kiegészítése mellett a terménybeli fizetés eltörlését és ez által a nép terhének a könnyítését is magá­ban foglalná. Van azonban a törvényjavaslatnak egy másik olyan intézkedése is, mely a protestáns papságra nézve csaknem az egész törvényjavaslatot értéktelenné teszi. És ez az intézkedés abban áll, hogy a papság fizetését 600 frtig három év alatt, 800 frtig pedig kilenc év alatt tervezi kiegészítendőnek. Ebben az alakjában ez a törvényjavaslat nemcsak, hogy meg nem nyugtat, hanem mindnyájunkat a legna­gyobb keserűséggel tölt el. Benne sem az idősebb, sem az ifjabb lelkészi nemzedék nem találhat örömet. Az idő­sebb lelkészeknek nem lehet kilátások arra, hogy a kilenc hosszú év múlva hasznát vehessék a 800 frtnak, az ifjabb lelkészeket pedig nagy keserűséggel tölti el annak tudata, hogy nekik még kilenc, voltaképen 10 hosszú éven át kell hordozni a szegénységnek és a megaláztatásnak nyomorúságos igáját. Mi prot. papok rég görnyedünk már a szegénység, mellőztetés, megaláztatás súlyos terhe alatt, rég fájdalma­san érezzük szomorú elhagyatottságunkat, s midőn sem egyházi hatóságunk, sem hazai törvényhozásunk nem segítettek rajtunk oly mértékben, mint óhajtottuk volna: kénytelenek voltunk a cselekvés terére lépni. így jött létre az országos mozgalom, mely hivatva van papi fizetésünk rendezése, anyagi helyzetünk javítása érdekében a törvény korlátai közt minden lehetőt megtenni. Alólirtak, megbízatásunkból kifolyólag alázatos tisz­telettel esedezünk: méltóztassék a már benyújtott törvény­javaslat vonatkozó részeit, fentebb kifejezett óhajunknak megfelelően úgy módosítani, hogy lelkészi fizetésünk még ez évben 800 frt minimumig egészíttessék ki és a ter­ményfizetés törvényhozási úton eltöröltessék. Ezek után alázatos tisztelettel jmaradunk az orsz. értekezlet megbízásából alázatos szolgái Kolumbán Ferenc, Kiss Lajos, országos értekezleti jegyző. étfalvi ref. pap, orsz. értekezleti elnök. Törvényjavaslat a lelkészi jövedelem kiegészítéséről. (Folytatása és vége.) 12. §-hoz. A lelkészi jövedelmek és kiadások beval­lása és igazolása bizonyos közigazgatási eljárást föltételez; ennek megállapítását a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a felekezeti hatóságok meghallgatásával, rendeleti úton eszközli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom