Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-02-20 / 8. szám

kézzel fogta neki a boncoló kést, csakhogy hibát, ellenmondást találjon benne. A hiba és tévedés keresés lett a cél, s e törekvésben a »cél szentesíti az eszközöket«féle jezsuita elv bő mértékben gyakorolta befolyását, hozva létre új és merész theoriákat, a haladó és felvilágosodott theologia leple alatt. Istennek hála, ez a vakmerő s kákán is csomót kereső kritizálás kezd már lanyhulni s kezdik belátni, hogy ennek a páli bölcs mondásnak: »Mindenek szabadok nekem, de nem mindenek használnak; mindenek szabadok nekem, de nem mindenek építenek* (I. Kor. 10: 23.), nagy igazsága van a bibliai kritika terén is. A vakmerő s ujsághajhászó kritikának helyet ad ma már a higgadt s igazán tudományosnak nevezhető vizsgálódás; s így van ez jól, mert csupa tagadással nem lehet sem tudományt teremteni, sem egyházi életet termékenynyé tenni. Egy-egy elgyengült hulláma azonban még ma is felvetődik ennek a régi iránynak. Ilyennek tekinthetjük az Úr imájának ama korrekcióját, a melyről most akarunk néhány szól szólni. A Miatyánk e megkorrigálója Blass hallei profeszszor, a kinek az Apostolok Cselekedeteiről felállított theoriája is elég nagy feltűnést okozott a külföldön. Blass most újabban a Lukács evangéliumát vette kritikai vizsgálat alá s erre alkalmazza theoriáját. Szerinte ez az evangélium két variációban volt meg az ős egyházban. Az egyik variáció az, a mely a kanonban levő mai evangélium s a mely szerinte Palestinában íratott 54—56 körül, görögül beszélő keresztyének számára. A másik variáció, a mely az úgynevezett »nyugoti szöveg« állal tartatott fenn, Rómában készült, néhány évvel az előbbi után (57—59 körül), a római keresztyének használatára. Ezt az állítólagos második variációt rekonstruálta Blass, az ő felfogásának megfelelőleg. alapul véve néhány régi görög kéziratot, Nazianzi Gergely idézeteit s a Marion-féle evangéliumot. E rekonstrukció természetesen csak a textus receplus lényeges megváltoztatásával volt lehetséges s a nagy munkában a Miatyánk szövege sem menekülhetett meg a boncoló késtől. Blass szerint a Lukács ev. XI. fejezetének négy első verse eképen hangzik (NB. a cursivval szedett részek mutatják a textus receptustól elterést): »És lőn, hogy a mikor imádkoznék egy bizonyos helyen, minekutána elvégezte volna, hozzá méné egy az ő tanítványai közül és mondá: Uram, taníts minket imádkozni, a miképen János is tanította az ő tanítványait. És mondá nekik: mikor imádkoztok, ne használjatok felesleges ismétléseket, mint mások, mert némelyek azt gondolják, hogy az ő sok beszedőkért hallgattatnak meg; hanem a mikor imádkoztok, ezt mondjátok: Mi Atyánk, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te szent Lelked és tisztítson meg minket. Add meg a mi mindennapi kenyerünket. És bocsásd meg a mi vétkeinket, mivel mi is megbocsátunk mindenkinek, a ki tartozik mi nekünk. És ne vigy minket kísértetbe*. Blass tehát az Úr imája második mondását, a melyet már a Tischendorf'-féle szöveg is megkurtít, teljesen elhagyja s helyébe a Szentlélek eljöveteléért való könyörgést teszi, a bevezető szavakat pedig kibővíti, olyan formán, mint a hogy ezt a Máté evangéliumában találjuk. Teszi pedig ezt Blass, a mint már fentebb is említettük, némely régi görög kézirat, a Marcion evangéliuma s Nazianzi Gergely szövege alapján, a melyekben az Isten országának eljöveteléért való kérés helyett a Szentlélek eljöveteléért való kérés szerepel. De vájjon ez adatok elégségesek-e arra, hogy ezek alapján a Miatyánk szövegét megváltoztassuk? Nézetünk szerint nem; mert bár Jézus, az evangéliumok tudósítása szerint szólott is a Szentlélekről, de nem szerepel az, az ő földi működése ideje alatt oly fontossággal nyilatkozataiba^ hogy szükségesnek látnánk a tanításainak központját és működésének egyedüli célját képező Isten országát s az ennek eljövetelére vonatkozó kérést miatta elejteni. Ő az Isten országáról beszélt, annak megvalósításáért küldetett el, a Szentlélek eljöveteléről pedig akkor szólott csak kifejezetten, a mikor már földi működését bevégezte, s a mikor, az ő mennybe távozása után, a Szentléleknek kellett átvennie a tanítványokkal s az egyházzal szemben a vigasztalásnak, a megvilágosításnak és a rnegszentelésnek munkáját A Szentléleknek is azért kellett s kell eljönnie, hogy az Isten országa megvalósulhasson, s így szerintünk sokkal krisztusibbnak, sokkal elfogadhatóbbnak látszik az Úr imájában az Isten országáért, mint a Szentlélek eljöveteléért való kérés. Hogy néhány régi szövegben a Szentlélek eljöveteléért való kérés található, az szerintünk csak annyit bizonyíthat, hogy az első keresztyének, a Jézus mennybemenetele után, az ö ígéretére támaszkodva, imádkoztak a Szentlélek eljöveteléért is, de többet nem; úgy hogy e miatt az Úr imájának közhasználatú szövegét megváltoztatni épen nem tartjuk szükségesnek. * * * Körülbelül ötven éve, hogy a hollandi ref. egyház zsinata elhatározta a Szentírás újból való lefordítását és kiadását. E munkát akkor a leideni theologiai facultás négy kiváló tanárára, ú. m Kuenenre. Van Hengelre, Scholtenre és Priusra bízták. Az új testamentum új fordítása el is készült s 1866-ban meg is jelent; azonban a fordítók meglehetősen szabad felfogása és fordítása következtében sok volt a kifogás ellene, a mi miatt a munka tovább folytatása meg is akadt s szünetelt egész 1884-ig. Ekkor újra elrendelték az új fordítás eszközlését s azt Kuenenre és az ő három legkiválóbb tanítványára: Hooykaasra, Kostersre és Oortra bízták. Miután pedig azóta Kuenen és Hooykaas már elhaltak, az új fordítás publikálása a megmaradt két revisor feladatává lett. Ez új fordításból, mely nem egyszerre fogja adni az egész szentírást, hanem havi füzetekben jelenik meg, most jelent meg az első rész, a mely a Gen. I-től a XIX : 15-ig terjedő részét foglalja magában az ó-testamentuinnak. Ez az első füzet igen érdekes, a mennyiben az új 16*