Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-02-20 / 8. szám

biblia nemcsak szöveget fog adni, hanem ad minden egyes könyvhöz isagogikai bevezetést s a szöveghez magyarázó jegyzeteket is — s e füzet épen ad egy igen érdekes bevezetést az egész ótestamentumhoz, majd pedig egy másikat a Pentateuchushoz. Az általános bevezetés, négy fejezetben, foglalkozik az ótestamentumi kánonnal, a szöveggel az egyes könyvek előállásával, azoknak művészi, történeti és vallásos jelentőségével. Ez az általános bevezetés megérdemelné, hogy külön füzetben is kiadatnék. Az ótestamentumi kánon — mondja e bevezetés — csak lassanként alakult ki. Az azt alkotó könyvek nem egy időben gyűjtettek össze, nem egy időben rendeztettek s nem valamely hivatalos személy vagy testület által nyilváníttattak szent iratoknak. Bizonyára voltak eltérő nézetek egyik vagy másik könyv szentségét illetőleg, de e vélemények közül csak alig egyet-kettőt ismerünk ma már. Hogy az egyes könyvek mikor s hogyan foglaltattak össze a mai kánonba, azt részletesen megállapítani nem lehet s csak annyi bizonyos, hogy a Kr. utáni első század végén a törvény, a próféták és az iratok (ketubim) szent iratokként tekintettek a világ bármely részében lakó zsidóság által. A szöveget illetőleg is egész bátran kimondják véleményüket a fordítók. Szerintök a szöveg »számtalan helyen* megromlott, s feladatuknak ismerik, hogy a menynyire lehetséges, helyreállítsák az igazi, eredeti szöveget. A szövegromlás okai szerintök egyfelől a másolók gondatlansága, másfelől pedig az irodalmi jogok figyelmen kívül hagyása. Tévedhetett a másoló öntudatlanul is; de igen sok helyen kimutatható, hogy az eltérés nem öntudatlan, hanem öntudatos, a mennyiben a másolók feljogosítva érezték magukat, hogy a nekik nem tetsző kifejezések helyett, vagy a magok esze s felfogása, vagy az esetleges széljegyzetek alapján másokat vigyenek be a szövegbe, így minden egyes új kézirat tulajdonképen új variációja lett a Szentírásnak. Ha már most tekintetbe veszszük az írás számtalan másolatát, a régi héber betűknek a jelenleg szokásos betűkkei való felcserélését, a scriptio continuát, a magánhangzó betűk és az accentusok hiányát s még későbben a másolóknak a héberben való járatlanságát, akkor megérthetjük, hogy a szöveg számtalan helyen igazításra szorul. Az ótestamentum elbeszélő részeinek történeti értéke igen különböző szerintök. A Genesis nem egyéb, mint mythosok és legendák gyűjteménye. Ha a világnak a Genesisben említett kora felől valami bizonyosat meg akarunk tudni, akkor a Genesis helyett az assyriai és babyloni emlékekhez kell folyamodnunk. A pátriárkák közül több sohasem létezett, és a mi felölök elmondatik, merő legenda csupán. Népek, törzsek, tartományok és helyek, mint személyek szerepelnek. Izsák jelenti Izraelt és Edomot; Keturah nem más, mint a tömjén termő Arábia; Ábrahám valószínűleg egy ős istenség neve. Az ótestamentum vallásos jelentősége igen nagy. Vallásos szempontból Izrael messze felette áll a Kr. előtti emberiség több részének. A prófétai iratok hangosan hirdetik Izrael Istenének szentségét és fenségét, a ki mindenek felett lelki tisztaságot, irgalmasságot, alázatosságot és szentséget kiván népétől. Az az Istenbe vetett rendületlen hit, a mely jellemzi az ótestamentumot s különösen a próféták írásait, oly vallásos jelenség, amely Izraelen kívül a Krisztus előtti emberiség egyetlen más népénél sem található fel. A Pentateuchus előállására nézve véleményük a következő. Négy főforrás van, ú. m.: 1. Ezsdrás törvénykönyve, vagyis a más kritikusok által papi codexnek nevezett könyv; 2. a Jehovista elbeszélő műve, mely 800 körül Kr. e. Íratott Júdeában; 3. az Elohista elbeszélő műve, mely valószínűleg északi Izraelben jött létre, körülbelől 750-ben Kr. e. és Júdeában látott napvilágot 722 után Kr. e. Ez a két utóbbi irat később, körülbelől 600 táján Kr. e. összeolvasztatott s a »Legendák régi könyve* címet nyerte. 4. A Deuteronomium, a mely a Jósiás reformjának alapját képezte 622-ben Kr. e. Ez vagy a fogság alatt vagy röviddel azután összeolvasztatott a Legendák könyvével. Ezeken kivül volt még szerintök két mellékforrás és pedig: a) a Szövetség könyve (Exod. XX: 22 — XXIII: 33.), mely valószínűleg északi Izráelben keletkezett 772 körül Kr. e.; b) a Szentség könyve (Lev. XVII.—XXVI.), mely a hagyomány szerint a 6-ik században Kr. e. látott napvilágot. Mindeme forrásművek, kivéve a Palestinában való letelepedésről szóló elbeszéléseket, később, körülbelől 400-ban Kr. e. egy munkává olvasztatott össze s így állott elő a Pentateuchus. Az ó-test. szövege 250-ben Kr. e fixiroztatott. Az új holland biblia tehát, a mint e rövidletes ismertetésből is látszik, nem csupán egyszerű fordítás, hanem nagy isagogikai és exegetikai apparatussal készülő magyarázatos biblia leend, mely adja s felhasználja a történeti kritika minden, megállapítottnak tekinthető vívmányát. S ha az erősen tudományos és kritikai színezet miatt nem igen számithat is arra, hogy népbibliává legyen, de a theologus emberre nézve igazi kincsbánya lesz a ótestamentum megismerésére és megértésére nézve. Az érdekes mű folytatásait majd időnként ismertetni fogjuk. (A Ghr. World után.) Szentmártoni. IRODALOM. ** Március 15-ike jubiláris ünnepének közelgése alkalmából bátor vagyok igen tisztelt lelkésztársaim figyelmét felhívni ily című munkámra: »Alkalmi beszédek (4) imádsággal, nemzeti újjászületésünk emléknapjára*, melyet pár évvel ezelőtt adtam ki s a melyből még több példány van birtokomban. A kis füzetet 20 (húsz) krajcárért portómentesen azonnal küldöm. Fülöp József ev. ref. lelkész Körmend, Vasmegye. ** A II. Országos és Egyetemes Tanügyi Kongresszus Naplója rövid időn elhagyja a sajtót. A tanítók és tanárok nagyszabású mozgalmát megörökítő mü kerek 100 ívet tesz ki. A kongresszus elnökségének csak kevés