Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-09-19 / 38. szám

A református egyház kezdeményezései Istenországának építésére. (Folytatás és vége.) Hasonlóképen cselekedtek a holland reformátusok is gyarmataikban. A wallon zsinat 1633 óta fáradozott a gyarmatokban a presbyteri alkotmány meghonosításával, azoknak lelkészekkel, bibliákkal, kátékkal, énekeskönyvekkel és templomokkal való ellátásával, egyházi alapoknak a holland református gyülekezetekben való gyűjtésével. A middelburgi zsinat 1642-ben a brasiliai egyház támogatására (névleg: a pernambucoi, villa mouriciai, a Szent-Márton szigeti, az Antillakon a tabagoi, Guyanaban a berbicei és cayannei és a bombayi egyházak gyámolítására) a nyugot, illetőleg a keletindiai társulattal szerződést kötött, hogy ez nemcsak a pénz előállításáról, hanem Isten igéjének hirdetéséről gondoskodik, úgyszinte a vallon nyelvű Istentisztelet fentartásáról is gondoskodni fog és ott más vallás gyakorlatot meg nem tür, a gyarmatbeli lelkészeket a zsinattal összeköttetésben fogja tartani, egyszóval rajta iesz, hogy a vallás ügye a gyarmatokban nagy előmenetelt tehessen, (pour y précher la parole de Dieu, pourque les Wallons soient pourvus d'un ministre en leur langue, pour interdire aux inconnus l'exercice du st. ministére, pour tenir les ministres de la Colonie en communication du Synode, pour obtenir un secoud pesteur, pour voir tant et. pius le service de Dieu avance en la Colonie.). A kiküldendő lelkészeket mindig a zsinat választotta ki, a kik egyúttal a pogányok között az evangéliumot is terjesztették. így választotta hiricei zsinat 1646, du four Márkot brasiliai francia lelkészszé, mivel ő különösen a missziói tevékenységre is ajánlkozott (pour l'emploi de la consertion des pauvres Brasiliens)1

A Szt.-Márton szigeti francia református egyház 1656-ban francia és flamm nyelvű kátékat és vallásos iratokat kért a middelburgi zsinattól és egyúttal kérdést intézett a felől is, hogy a keresztyének által adoptált szerecsen rabszolga gyermekek a szent keresztségben részesíthetők-e ? E tárgyban a döntést a dordrechti nemzeti zsinatra bizták. De már arra a kérdésre, hogy a spanyol papok által megkeresztelt szerecsenek és barbárok újra kereszteltessenek-e? egyszerűen tagadólag felelt a zsinat. A harmadik kérdésre pedig, hogy egy keresztyén atyának, egy pogány nővel való paráznaságából eredt gyermekét megszabad-e keresztelni, úgy nyilatkozott, megszabad, ha az atya protestáns és nem katholikus, és a keresztszülőknek is protestánsoknak kell lenniök. A szerecsen nők eicsábítóinak büntetését a presbyteriumra bizták, de ez a tárgyalást nem tarthatta meg ez ügyben nyilvánosan.2

A bredai zsinat 1657-ben örömmel vette tudomásul, hogy a Szt.-Márton szigeti francia egyház megalapítása óta törekszik a mi Urunk Jézus Krisztus országának az új világban való terjesztésére, különösképen pedig a néger rabszolgáknak a mennyei igazságra való oktattatása által. Ezért a zsinat buzdítja a lelkészt és a presbyteriumot, a gyülekezet vezéreit, hogy csak folytassák ezt'az oktatást »mígnem Isten képessé teszi a négereket arra, hogy részesei lehessenek a szent örökségnek és a hitnek, a melyet nékik is ajándékozott. És mint az Úr egyházának igazi tagjai ne gördítsenek akadályt azoknak, se a megkereszteltetésük, se pedig az Úr vacsorában való részesülésük elé«. A megkeresztelt néger rabszolgákat pedig arra inti a zsinat, hogy uraikat tiszteljék, hozzájuk hívek legyenek és nékik engedelmes-1 Livre synodal vallon I., 468. 1. 19. §. 2 U. o. 543. 1. 19. §. kedjenek Isten akarata szerint és maradjanak meg abban az állapotban, melyre hivattattak, örvendezzenek azon, hogy a szolga, a kit az Úr magához hív, az IdvezítÖnek szabadosává leszen. E dicső munka (cette oeuvre excellente) megkönnyítése végett a zsinat inti »az Isten irgalmasságára, a szigeten lakó rabszolgatartó testvéreket, hogy ne elégedjenek meg azoknak a keresztyén vallásban való oktatásával, hanem teljes erejükből rajta legyenek, hogy azok a keresztség által az egyhazba bevétessenek és ha azok továbbra is szolgálni akarnak velők, mint az Úrban testvéreikkel szelíden és emberségesen bánjanak (les traiter doucement et humainement) s így minél többeket megnyerjenek. És mivel gyakran adják-veszik a szegény rabszolgákat még a megkeresztelteket is, a kik ez által a vallás megváltoztatása veszélyének vannak kitéve, komolyan inti a zsinat az atyafiakat, hogy a megkeresztelt rabszolgákat egy évi szolgálat után bocsássák szabadon (mettre en entiére liberté) vagy ne adják el őket, vagy ha eladják is, csakis olyannak adják el, a ki a református egyház tagja*.1 Igazán érdekes, hogy az evangéliumi keresztyénség, a mint a pogány országokkal érintkezésbe lépett, a rabszolga kereskedés ellen nyilatkozik és a rabszolgák fölszabadítására törekszik. Az 1657-iki hollandus zsinat másfélszáz évvel megelőzte Wilberforceot, a midőn felhívta Pál elvei (Filemonhoz írt levél) alapján a gyarmati hatóságokat, hogy kegyességük és méltányosságuk szerint ügyeljenek föl és vigyék keresztül e határozatokat, a szegény megkeresztelt rabszolgák enyhületére és épületére (pour le soulagement et edification des esclaves négres qui ont regu le baptéme).2 Midőn pedig Szt.-Márton szigetéről megírták, hogy a zsinat határozatait nagy szegénységük miatt nem hajthatják végre, a dordrechti zsinat 1658 ápril havában szelíden és tisztelettel tudatta a gyarmat igazgatóival, hogy minden keresztyénnek kötelessége Krisztus országát terjeszteni és felebarátjai üdvét munkálni. És különben is saját jól felfogott érdekük is tiltja megkeresztelt rabszolgáiknak, a velük nem egy törvényhatóság alatt és más területen élő katholikusoknak való eladását, mert ez utálatos rabszolgakereskedés által (ce commerce odieux) a holland gyarmatok elszegényednek. De meg lázadástól is kell tartani, ha ily rabszolgák zsidók vagy más hitetlenek kezébe kerülnek. A szomszéd pápista franciák elég okosak rendeletek által megtiltani rabszolgáiknak más vallásuaknak való eladását. Ezek mellett a gyarmat lelkészét des Camps-ot haza rendelte a zsinat és otthon alkalmazta, mivel egy a francia és flamm nyelvet beszélő lelkész otthon nagyobb hasznára lehet az egyháznak, másrészt pedig mivel belátta a zsinat, hogy oly csekély javadalomból megélnie nem lehet. Ezért fölkérte a zsinat a gyarmat igazgatóit, hogy des Camps utódjának fizetését emelje föl.3 Des Camps azonban soha sem ért haza, mert az evangélium hü szolgája meghalt 1659-ben Szt.-Márton szigetén, miután ott három évig nagy hűséggel, buzgalommal és gondossággal építette az ottani egyházat. Ennek következtében a Ter Goude-i zsinat kérte az urát, hogy egy más hű munkást állítson arra a munkatérre s megkereste a gyarmat fő embereit, hogy a leendő lelkésznek a fentartásra szükségeseket megadják. És miután a zsinat megértette, hogy Tabago szigetbeliek is lelkészt kérnek, azért szükségesnek látja, a lelkész-jelöltek közül kiválasztani azokat, a kiknek Isten az ő evangéliumának oly messze 1 U. o. 545. 1. 4. §. 8 U. o. 550. 3. 1. §. 8 U. o. 555. 2. 1. §.