Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-21 / 8. szám

tesen kifejtve egyenesen Kálvinhoz kellett, hogy vezessen, így azt mondhatjuk — bár első tekintetre visszásnak látszik is — hogy a magyar kálvinista egyház megalkotója Melanchton volt. Példák igazolják ezen állításunkat s hivatkozhatunk Szegedi Gergelyre, az első terjedelmesebb református hitvallás társszerkesztőjére, ki azt állítja, hogy ő a maga úrvacsorai nézetét Melanchtontól vette. De egyet nem vettek reformátoraink Melanchtontól a közvetítő felfogás mellett át és épen ezért vitték szakadásra a dolgot, azt a szerető lelket, azt az egyház egységeért lángoló buzgalmat, a mi Melanchtonban megvolt, a mi őt Luther nézetétől eltérítette. Felső-Magyarországon s a dunántúl egészen a XVI. század utolsó tizedéig megmaradt Melanchton hatása és nem jött szakadás létre az egyházak között. De a szigorú lutheri * Formula Concordiae«, az »Egyességnek kőszíve* gondoskodott arról, hogy az egyesség megszakadjon. Az 1580-ki körmöci zsinat ugyan visszaveti a »Formula Concordiae «-t, de a csepregi colloquium 1591-ben a dunántúl, az eperjesi és lőcsei zsinatok 1597/98-ban a felvidéken érvényre juttatták azt. Tehát itt az evangélikusok voltak az egyesség megbontói épúgy, mint a tiszántúl és Erdélyben a reformátusok. Az erdélyi evangélikusok maradtak legtovább hívek a Melanchton álláspontjához, habár először épen nekik kellett megküzdeniök a Melanchton iskolájából kikerült reformátusokkal. Már említettük, hogy a reformátusok támadása őket kissé visszaszorította a Luther álláspontja felé, de azért a tulajdonképeni közvetítő irányzatnak ők voltak a leghűbb követői. Egy unitárius író, Dávid Ferencnek kitűnő érdemül róvja fel, hogy az erdélyi protestánsokat egy hitvallási alapon akarta megtartani és e végből sokat fáradozott, de a szász nemzetiségű evangélikusok makacsságán megtört az ő nemes szándéka. Pedig ezen felfogásban nagy tévedés van. Mert épen Dávid Ferenc volt az, a ki leghevesebben támadta meg Melanchton álláspontját, az egyetlent, melyen az evangelikus és református egyház hitelvi uniója is létre jöhetett volna, ellenben az evangelikus szászok még ötven év múlva is ragaszkodtak Melanchtonhoz és elvetették a lutheri felfogás következetes kifejtéséből eredő úgynevezett ubiquitas tanát. Bizony azért, hogy a magunk nézetét valakire reá akarjuk disputálni, épen nem dicsekedhetünk az egyesítés szándékával. Az erdélyi evangelikus egyházban 1585-ben kezdették némelyek a Formula Concordiae elveit vallani, de a berethalmi zsinat Reiphius Dániel brassói lelkészt kényszerítette, hogy az ubiquitas tanának hirdetésével hagyjon fel és ugyanekkor azt a Melanchton szellemű hitvallásgyűjteményt, mely »Corpus doctrinae Philippicum«-nak neveztetik, befogadta s kötelezővé tette. E mellett megmaradtak továbbra is és csak 1615-ben jutott túlsúlyra náluk a Concordia párt. A Formula Concordiae mellett volt az egyháziaknak legnagyobb része, de a világiak Bethlen fejedelemnél panaszt emeltek, s a fejedelem eltiltá a hozott articulusok kihirdetését. Majd midőn idővel sem szűntek meg a Formula Concordiae mellett buzogni. 1622 ben egyenesen eltiltja annak bevételét. íme ezekben foglalhatjuk össze röviden Melanchton nak a magyarországi reformációra való hatását, a mely hogy nem volt csekély, a fentebbiekből elég világos. Melanchton volt a magyaroknak iegbuzgóbb külföldi pártfogója, ő gyakorolt elhatározó befolyást egyházaink szervezetére, tőle vettük a szabadelvűséget a szertartásokban és ő fűzte egybe sok ideig a magyar protestantismust. Midőn Luther és Kálvin felfogása kerekedett felül, a két protestáns testvér mindjárt harcba keveredett egymással. A külső békesség napjai alatt belháborúban emésztették erejöket és Thurzó Imre, Pálházi Göncz Miklós, Patai István, Szenczi Czene Péter s mások hiában igyekeztek Melanchton helyét pótolni. Majd jött a közös nagy ellenség, a római egyház, mely az uralkodó ház politikájának segítségével megtámadta a civakodó testvéreket, területet terület után, jogot jog után szedett el tőlük ... és most már megértve a veszélyt, meghallották a Melanchton szavát is. Fátyolt vetve az egyetlenség okára, kezet fogva keltek a közös kincs, Jézus Krisztus evangéliumának- védelmére. Harcoltak, küzdöttek, szenvedtek együtt és megfogyva bár, de törve nem megérték azt az időt. a mikor együtt örülhetnek az evangélium szent ügyének diadala felett. Vajha Melanchton szelleme soha ne távoznék el közülünk! Pokoly József. ISKOLAÜGY, Melanchton, mint paedagogus. »Germaniae praeceptor* ezzel a hizelgő jelzővel igtatta a történelem Melanchton nevét évlapjaira, s ha reformátori működésétől eltekintünk is, e két szó dicsősége elég nimbussal övezi a nagy és bölcs tanító halántékait, hogy századokra vesse ki ragyogását mindabban, a mit alkotott, a mit a jövő nemzedék erkölcsi és intellectuális alakulására irataiban, tanításaiban elhintett. Újjáteremtőjét ünnepli benne a wittenbergi egyetem, a kinek hallására Európa minden szegletéből összesereglettek a tudománysóvár ifjak, hogy szellemét magokkal vigyék mindenfelé s átplántáljak a késő nemzedékekbe. Kétezerre is ment nem egyszer hallgatóinak száma, köztük német, francia, angol, magyar, erdélyi, lengyel, dán. cseh, olasz, sőt görög is. Tekintélyes katholikus egyházfők, mint Sadolet és Bembo bibornokok, tisztelettel hajoltak meg Melanchton fölénye, széles és nagy tudása előtt. Könyvei, melyeket a paedagogiai oktatás új alapokra fektetése érdekében írt: »De dialectica«, »De anima«, »Epitome philosophiae moralis> stb. s melyek a német tudományosságot nem csekély lépéssel vitték előbbre, ha nem is a styl fordulatos elegantiája által tűnnek épen ki, de világos, érthető latinsággal vannak írva s méltán lel-16