Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-21 / 8. szám

kesítették az őt a görög nyelv tanszékére Witterbergába hívó Reuchlint a választófejedelemhez intézett ajánlatában e magasztaló kitörésre- »A németek közt senkit sem tudok, ki fölötte állana, kivéve Erasmust, de a ki hollandi, s mindnyájunkat felülmúl*. Luther oldalához kerülve, ő az, a ki ezt bibliafordításában tanácsosai, útmutatással támogatja s fogyatékos classikai képzettségét pótolja. Ezért nevezi Luther őt »graecissimusnak*,»eruditissimusnak«, »humanissimusnak« s hozzáteszi, hogy »a ki Fülöpöt nem ismeri el mint praeceptort, annak igen szamárnak, Bacchansnak kell lennie*. És egész szellemi irányuk eltéréseit, temperamentumuk egymást kiegészítő antagonismusát, helyesen ítélve meg, e szókkal jellemzi magát és Melanchtont: >Én arra születtem, hogy seregekkel, ördögökkel viaskodjam, szellemem hírvágyó és ostromló; nekem a tuskókat kell kiirtanom, utat törnöm az erdőben, ellenben Melanchton szépen és szelíden nyul a dologhoz, ültet és vet, öntöz jó kedvvel, miután Isten oly gazdagon megáldotta adományaival.« Egyetemi előadásait Melanchton Pálnak a rómaiakhoz írt levelével kezdette, azután az ó- és újszövetséget, dogmatikát, ethikát, dialectikát, physikát adta elő. De túlnyomó hatása itt is a paedagogiai képzés volt, melylyel Németország egyetemi kathedráin a classika philologia egész tanári nemzedékének adott irányt. Negyvenkétévi működése alatt egy egész generációját nevelte a tudomány szakembereinek, úgy hogy egész Németország hozzáfordult a classika philologiában tanerőkért. Tanítványai között oly nevek szerepeltek mint Camerarius (későbbi életírója), Trotzendorf, Neander. A classikus irodalom mesterei közül főleg Homeros, Aristophanes, Demostbenes, Euripides, Sophocles, Theocritus és Thucydides voltak fejtegetéseinek kedvenc tárgyai s hogy mily tekintély övezte professori működését, mutatja, hogy új iskolák szervezésével is megbízták. Többek közt^ a nürnbergi gimnázium alapjait is ő vetette meg 1525-ben, bár annak igazgatását el nem fogadhatta s maga helyett Camerariust küldte, ki mellé aztán oly tudósokat vonzott mint Eobanus, Hessus, Roting és Schonen. Paedagogiai működése tetőpontját Melanchtonnak a tankönyv-rendszer gyökeres reformálása szolgáltatta. Ő ebben csak a hitújítás nagy feladatainak egyikét valósította meg, mely minden vonalon új tankönyvek behozatalára adott elhatározó lökést. Az iskolák jobb szótárakat kaptak, a görög és zsidó tankönyveket újak váltották fel; s követte ezt a latin nyelvtan átdolgazása is, mely azelőtt nem felelt meg a helyes módszer szempontjainak. De a szónoklat és köitészettan, a dialectika, metaphisika és az arithmetika előadása még mindig a régi nyomokon haladt. Melanchton itt is megkezdte korszakalkotó reformjait és tankönyvirodalmí tevékenységének ékesen szóló emlékei a német Cisio Janus, in arithmeticam, in geometriám catechesis puerilis, elementa rhetorices, erotemata dialectices s a grammatica latina, mely 1525-től 1707-ig nem keveseb mint 51 kiadást ért, a míg a »libellus grammaticae*, melyet még majdnem mint gyermek írt volt 1513-ban két növendéke számára, 25 kiadasban látott napvilágot. Kora tévelygésétől nem egészen ment Melanchton az astronomiában, melyet ő is Mirandole. és Luther minden tiltakozása dacára, a csillagjóslással sző össze, de a physika, és ethnika, physiologia és főkép elszórt beszédei, a »Declamationes« s ezekben székfoglaló beszéde is a wittenbergi kathedrán, az egész XVI. században még a katholikus iskoláknak is elismert tekintélyű tananyagául szolgáltak. Fő paedagogiai műve azonban mégis az 1528-ban Luther előszavával ellátva kiadott »Visitations Büchlein*, mint eredménye a János választófejedelem által elrendelt azon iskolalátogatásának, melyet Mycanius és Justus Meniussal együtt Thüringiában tett. A könyvecske, mely valószínűleg Luther tanterve alapján készült, a tanítóképzés helyes elveit fejti ki, s abból indul ki, hogy a prédikátorok a híveiket gyermekeik iskoláztatására intsék, hogy belőlük derék egyházi tanítók válhassanak. »Mert nem elég — úgy mond — a prédikátoroknak a német nyelv ismerete, hanem nagy gyakorlottságra s ügyességre is szükségük van*. Tanulatlan nem taníthat másokat sem, de épen azért Melanchton első emeli szavát a túlterhelés ellen s hangsúlyozza, hogy a gyermekek csak latinul tanuljanak, nem pedig németül vagy görögül és zsidóul is, mert a sokféle tanulmány meddő és ártalmas, Azért óv a sok könyvtől s tanrendszerét a tanulók három csoportjára fekteti. Az I-FŐ csoport tanulja a »Kinder-Handbüchlein«-ból az ábécét, a miatyánkot és hitvallást, meg más imákat. Ha ezeket jól tudja, Donatus Cato olvasásán folytatja. A mellett mindennap latin szavak, írás, éneklés képezik az első csoport tananyagát. A II. csoport főtárgya a grammatika. A délutáni első órát mindennap zenére kell fordítani: majd következnek Aesopus meséi, a vespera után pedig a Pandolo^ gia Nosellan. Továbbá szemelvények Erasmus colloquiáiból. Másnap délután ugyanezek ismétlendők. Otthonra sententiákat kapnak a csoport tanulói valamely íróból, költőből, a miket reggel fölmondanak. Következő nap reggelén ismét Aesopus magyarázatával kezdik, miközben a praeceptor néhány főnevet, igét ragoztat, a deductio szabályait ismerteti. Ha már a mondatszerkezet szabályait betanulták a gyermekek, akkor mondatok construálásához fognak, a mi Melanchton szerint igen hasznos és fejlesztő. Aesopus áttanulmányozása után Terentius jön s utána Plautus fabuláiból néhány. De a délelőtti idő mindig kizárólag grammatikára fordítandó, melyet szabályaival együtt jól be kell gyakorolni s emlékezetbe vésni. »Nem ejthet semmi nagyobb csorbát — írja Melanchton — a művészeteken, mintha a grammatikát elhanyagoljuk. A mely tanító ezt feszi, el kell bocsátani*. Ez a szabály egész héten át megtartandó s nem szabad új könyvet adni a gyermekek kezébe. A szombat vagy szerda vallástanításra van szánva, a mikor is a tanítónak jól meg kell magyaráznia és be-