Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-03-28 / 13. szám

És ki nekem egy évvel előbb azt tanácsolta: hogy nem összedugott kézzel sopánkodni, hanem éjjel-nappal munkálkodni, ő most tépelődik s bevallja, hogy: jam ardet. En már akkor tépelődtem, mikor egy évvel előbb teendőmre utasíttattam. Sőt mióta az új törvényjavaslat a zöld asztalra került, azóta mindég tépelődtem s aggódtam. S ehhez szabtam munkálkodásomat; s ez mutatja, hogy nem sopánkodtam, nem nyafogtam összedugott kézzel. Hogy két évvel előbbi tépelődésemnek meg volt oka; hogy nem hijába sejtettem, nem hijába hangoztattam, hogy az új törvény széles kaput nyitott, melyen menekülni fognak, kik terhöktől szabadulni akarnak: sokfelé mutatkozik következése. Még az új törvénynek híre sem volt, mikor 1893. elején, Czékus L. úrnak azon szózatára: »törekedjünk a hitélet erősítésére* azt feleltem ; míg az anyagiak, a papi tekintélyt rongáló lukmarendszer ott állanak a pap és hívei között, soh'se lehet meg az a kivánt viszony, melyben a hitélet kellő fokra emelkedjék. És midőn a törvény ily nagy kaput nyitott, menekülnek is különösen azok, kiknek ugyan eddig sem sok használ vette egyházunk s velők nem dicsekedhetett. Most, midőn mennek, a mennyit veszt velők ref. egyházunk, annyit nyer a másik, t. i. épen semmit. (Minden távozóval egy lelket. Szerk.) És midőn szedelőzködnek a kivándorlók, midőn egy B. B. egyházából jön az újság (annak a B. B. egyházából, ki theologus korában csupa szelídség, szeretet volt, készültsége, komolysága, odaadása által oly szép reményekre jogosított) hogy felütötte 20—25 nazarénus, vagy nem tudom mi a fejét, az Egyházi és Iskolai Lap ekkép sóhajt: szomorú lehet ott a lelki gondozás! Pedig én azt hiszem, hogy olyan ott a gondozás, a milyen jó csak lehet. Ott a baj másban keresendő. így állhat ottan és a többi helyen. Nem kell odavetni, hogy: szomorú állapotok lehetnek ott; elhanyagolta lelki gondozás !* Oh nem ! A gyümölcs, akármilyen ízű, megérett, leesett. Jött a törvény szele, lerázta azt. A szabadság kapuja nyitva, menekülnek rajta, kiket eddig az anyagi teher fogva tartott. Egyik jeles egyházi írónk mondja: hogy Krisztus egyházának kapuit két hatalmas ellenség döngeti. Egyik a hatalomra vágyó római egyház, másik a hitetlenség. Ez igaz. Különösen igaz volt az tíj törvény életbe léptéig. De e két ellenség egvgyel szaporodott, most ez mutatkozik különféle formában. Együtt érzek azzal a lelkésztársammal, ki nem régiben írá: mikor három embert látok a kapun egyszerre bejönni, előre félek. Tudom, miért jönnek s mit jelentenek. Kitérést. Sajnálom, fáj távozása s azért világért sem mondanám : hadd hulljék a férgese. Ez a kifejezés, ez az érzés semmi szín alatt nem papi szájba, nem papi szívbe illő. Az új törvény életbelépte óta jár a harmadik ellenség. Megjelen felekezetnélküliség képében, majd az unitárius vallásra térést vagy nem tudom én miféle odébbállást. jelent. S okul azt mondja: ott kevés vagy semmi sincs fizetni való. No ezek Krisztus egyházának csak olyan ellenségei, mint valamely erős épület fundamentomán a mászkáló poszogó bogarak. Falra másznak, visszapottyannak a földre, s bármilyen sokan vannak mindég lepottyannak s az erős falnak nem ártanak. Vagy olyan ellenségek, mint a tiszta mézet rejtő méhkast körülröpködő posz méhek, rászáll* Bizony mi oda teszsziik : a hol kitérés van, ott baj van, még pedig valláserkölcsi baj. Hitbúzgó lelkek anyagi okból nem szokták ott hagyni egyházukat. A kik teszik, azért teszik, mert már nem sokat adnak hitökre. Ez a baj kútfeje. Szerk. nak a kas oldalára, de kárt nem tesznek, szárnyuk gyenge, derekuk erőtelen. Ezek ugyan Krisztus egyházát le nem döntik, de még meg sem ingathathatják. Csak annyi kárt okoznak, mint a kisebbfokú influenza, a helyett, hogy ágyba döntené az embert, 3—4 nap boszszantja. Lehet, jön áramlat, mely többeknek meg fogja kisebbíteni kenyerét. De én hiszem, hogy a mostani bölcs kormány talál — még pedig hamarosan — módot, hogy a színmézet tartalmazó kast őriző őrök, elerőtlenedvén, a rabló méhek által meg ne ölettessenek. (Hiú reménység. Nem a kormánytól kell várni a lelki bajok orvoslását. Az csak anyagi támogatást nyújthat erre. Szerk.) Azt mondá egy jeles államférfi : az új törvény nem hogy gyengítené, de erősíteni fogja e vallásfelekezeteket. Szeretném már látni hogyan? Én magamnak állani láttattam s tépelődéseim között is azzal bíztattam magamat: az én híveim az utolsók közül valók lesznek, kik a széles kapun menekülni fognak. S félek, hogy hamarabb felütik fejőket, mint gondoltam. Még egy sem jelentkezett törvénykivántá módon. De már hallom a hangot. Köztük forognak, kik hintik a magot. Hoznak nekik könyveket. Készülnek. Ha jelentkezésnél azt fogja mondani a kitérő: legyünk azért jó emberek egymáshoz. Tisztelendő Úr! Nem mondom: hadd hulljék a férgese, hanem emlékeztetem, hogy apja, anyja, öreg apja, öreg anyja, üdvöd találtak azon fának árnyékában, mely fa annak a megváltónak tulajdona, ki azt mondja: Valaki megtagad engemet az emberek előtt, megtagadom én is azt az én mennyei atyám előtt; valaki pedig vallást tesz én rólam az emberek előtt, vallást teszek én is arról az én mennyei Atyám előtt. S ha összes erőmmel sem tarthatom vissza, annyit mégis mondok neki utoljára: Sajnálom; ha azért megy a miért megy, de ne felejtse, hogy egy szegény családos emberen többet, segítene az elveszett lukma, mint magán az unitárius vallás. A szél fú. Zúgását hallom, tudom is, hogy honnét jön, de nem tudom, hova megyen. A mutatkozó szomorú jelenségek az időknek természetes következései. Csodálni nem lehet. Felülről jött a szél, mi alant meg nem állíthatjuk. Krisztus akla kigyulladt. Végig szalad a tűz a tetőzeten. Leperzseli letisztítja, mi rá nem való. Le a mohát, le a mit az idők kedvezőtlen szele ráhordott. A kapuk nyitva. A pásztorok a kapukban állanak. Szomorúan nézik, hogy nyájaikból mint futnak el a gyávábbak. De biztató szavára az erősebbek, bátrabbak mellette maradnak, s a mint a tűz elaludt, visszavonulnak az erős falak közé, melynek megtisztult, ragyogó tetőzete alatt, tágasabb lesz a hely, csendesebb a sziv, nyugodtabbb a lélek s erősebb a hitélet. . . y . , s. RÉGISÉGEK. Adalékok Czirbely A. J. szepes-iglói lelkész életéhez. A monda szerint a rómaiak Róma városukat megalapítván, nőkre, hitvestársakra akartak szert tenni, miután azokat, a fennálló körülményeknél fogva, eddigelé nélkülözniük kellett. Rendes, békés úton nők birtokába nem juthatván, cselhez folyamodtak és a sabinus nőket erőszakkal elrabolták, kik semmi rosszat nem sejtve, a szom-26*