Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-09-12 / 37. szám

déssel 55 kr. Megjelent és kapható Lévai Mór kiadó­hivatalában Budapesten IV. Egyetem-utca 1. szám és Ungvárt. ** Fiatal véreim cím alatt egy vaskos füzetben Szemere Miklós, kinek Fair Play című tanulmánya a télen széles körben tünt fel, égető társadalmi kérdésekhez szól hozzá. A Széchenyi lakoma ez idei szónoka, hazafiasan, szivéből, meggyőző erővel mindig érdekesen és tanulsá­gosan beszél tárgyairól, magyar szivből a magyar szivhez. Ebben a müvében a fiatalság egészségesebb nevelésére ösz­tönöz. Az angol tűzi példányképül, annak követésére ösz­tönöz. Fejtegetéseiben sok az erkölcsi komolyság s a modern erkölcsi léhaságot szigorúan ostorozza. írása mindig érdekes, gyakran szellemes és leglöbbnyire tanul­ságos. Ára 30 krajcár. Kapható az Athenaeumnál és minden könyvkereskedésben. A mű Felméri Lajos emlé­kének van ajánlva, ki annak idején Szemerének neve­lője volt. ** A Pallas Nagy Lexikona XV-dik kötetéből, mely e legnagyobb irodalmi vállalatnak utolsóelőtti kötete, most kaptuk az 1—5. füzeteket, melyekben a >Sitnor­kodex-Szabad-csapatok «. címszók közé eső anyag van közölve az általunk is több ízben kiemelt kitűnő feldol­gozásban. Minden egyes cikke nemcsak tanulságos, hanem élvezetes olvasmány is, melyet a laikus is könnyen meg­érthet. A fősúlyt a magyar dolgokra fekteti s különösen Magyarország földrajzát, történetét, irodalmát, művészetét, közgazdaságát és iparát kiváló gonddal ismerteti. E mel­lett azonban a külföld sincs elhanyagolva. A theologiai és egyházi kérdéseket is bár röviden, de megbízható szak­értők dolgozzák. A szines képmellékletek s a nagyszámú másnemű illusztrációk és szöveg-ábrák a kiadó társaság áldozatkészségét dicsérik. A nagybecsű vállalat megren­delési ára füzetenként 30 kr. ** »Az 1848/49 iki Magyar Szabadságharc Tör­ténete® című nagy illusztrált műből most jelent meg a 88-ik füzet. Gracza György zerző e füzetben Komá­rom meghódolását mondja el, s ezzel befejezi magát, a tulajdonképeni harcot. Még csak a kivégzések leírása van hátra rövid befejező ismertetés az emigrációból, s nagy­szabású munka véget ér. E fözetben csak illusztráció van, Komárom átadása 1849. oktober 3-kán. De a legköze­lebbi füzetben több nagybecsű, eddig sehol meg nem jeient kép fog közöltetni. Kiadója a Lampel-féle cég Budapesten. ** A Szalay-Baróti-féle Magyar Nemzet Tör­ténete című müvéből a 68-ik füzetet kaptuk, melyben a szerző a III. Károly uralkodásának végső éveit és Mária Terézia trónra lépését beszéli el. Többször rámutattunk e derék munka kiváló tulajdonságaira, melyek a jelen füzetben is fényesen kidomborodnak. A füzetet egy mű­melléklet (»Nádasdy Ferenc gróf tábornok«) és 14 szép kivitelű szövegkép illusztrálja. A munka Lampel R. kiadása (Budapest, Andrássy-út 21.) és füzetenként 30 krért lehet megrendelni. EGYHÁZ. Aranykönyv. Csilléry Dávidot, az óbudai ev. ref. egyház kurátorát Nagy Károlyba nevezték ki járásbirónak. Ez alkalommal újabb jelét adta egyháza iránti szereteté­nek; az óbudai egyház szegény alapja javára 100 frtot adományozott. Szívesen hozzuk köztudomásra ez úton is a buzgó lelkész és a távozó kurátor sok esztendei fárad­hatatlan munkássága által a fejlődés szép fokára emel­kedett óbudai ev. ref. egyház köszönetéi. A f.-zempléni egyházmegye őszi közgyűlését Gálszéesen, Zemplénmegye ez északi kis mezővárosában augusztus hó 27-én tartotta meg. A közgyűlést isteni tisz­telet előzte meg, mely alkalommal Réz László homonnai missziói lelkész imádkozott. Ennek végeztével kezdődött a tulajdonképeni tanácskozás, melyen mint az azt meg­előző isteni tiszteleten igen sokan voltak jelen. Elnököl­tek Fejes István esperes és Bernáth Elemér egyházmegyei gondnok. Mint tanárbirák jelen voltak: Dókus Ernő ország­gyűlési képviselő, Dókus Gy. Zemplénmegye főjegyzője gr. Lónyay Gábor, Sárkány Imre gálszécsi, Ujj István ladmóci, Hajzer Endre hardicsai és Szeghő Benő zempléni lelkészek. A jegyzőkönyvet Dókus László világi, Hutka József papi fő- és Péter Mihály helyettes aljegyző vezették. A közgyűlés első és ragyogó pontja volt Bernáth Elemér gondnoknak, lapunk más helyen egész terjedelmében olvas­ható beszéde, melyet mindvégig feszült figyelemmel hall­gattak, végül éljenzéssel honoráltak. Ezután Fejes István esperes olvasta fel jelentését melyből örömmel győződtünk meg, hogy egyházmegyénk, ha szegény és kicsiny is, de a kötelességteljesítésben az elsők közé tartozik. A papok hűséggel hordozzák a gyönyörű, de viszo­nyaik közt igazán terhes igát. A hívek elég áldozatkészek, vallásosak és erkölcsösek, különösen a tanügy képe kezd örvendetesebb szinre változni, mert még ezelőtt két évvel még 12 tanítói állomás volt betöltetlen, ma már csak négy van tanító nélkül s a nagyobbára ifjú tanítók serényen forognak tisztökben. Elszomorító volt azonban azon hiva­talos kijelentés, hogy az államsegélyről még most sem tudunk semmit, pedig az esperes szerint is a mai állapot tűrhetetlen, mert örökös segélykérés lealacsonyítja a lel­készi tekintélyt. Óhajtja és mindent elkövet, hogy e nagy kérelésben legalább világosságot lássunk. Az esperes nagy hivatottságáról és páratlan buzgalmáról tanúskodó jelen­tése egész terjedelmében jegyzőkönyvbe vétetni ren­deltetett. Az esperesi jelentés után felesküdtek az újonnan választott, hivatalnokok ú. m. Hutka József egyházi, Dókus László világi főjegyző és Kozma Antal tanácsbiró. Egy­házmegyei ügyészszé választatott dr. Thuránszky László, s.-a.-újhelyi ügyvéd. Tudja Mihály deregnyői és Erdélyi András m.-izsépi lelkész illető helyeiket elfoglalták. Az egyházmegye zöldasztalára került ügyek közül megemlítem a következőket. A »Jelentő« ívek körüli nyug­talankodásnak tekintendő, hogy Kiss Tamás málcai és Horkay Bertalan abarai lelkészek arra kérték az egyház­megyét, miszerint az ő földjövedelmök értéke a kataszt. tiszta jövedelem után számíttassék és e szerint igazít­tassék ki. Az egyházmegye kérelmezőket nem utasította el, hanem felterjesztette a kerületre, mivel úgyis most foglal­kozik egy bizottság azzal, hogy minemű igazítások vol­nának létesíthetők a » Jelentő* ívekben. A megállapodás­hoz képest fognak aztán a kérvényezők jövedelmei vagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom