Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-07 / 6. szám

nem minden évben járványgzerüleg szedi ártatlan áldozatait. A mindennapi kenyér megszerzése után igyekező szülők megfeledkeznek az Isten legdrágább adományairól, a gyermekekről s nem részesítik azokat akkora gondozásban, mint az kötelességük volna. A szegényebb sorsuak a hitvány táplálás mellett a kellő egészséges meleg ruházattal sem látják el gyermekeiket. így azok kitéve az idő mostohaságainak, meghűlnek, betegségbe esnek. Orvosi segítségben rendesen csak akkor részesülnek, a mikor az már késő, Nem törődik népünk a gyermekneveléssel s ez az oka, hogy ezeknek fele elhal, mielőtt az öt éves kort elérné. Ily módon aztán ne csodálkozzunk rajta, hogy egyre szaporodnak temetőinkben a gyenge gyermeki porokat takaró sírdombocskák. A szülőknek az anyagi vagyonhoz való bűnös ragaszkodása azonban főleg a születési esetek számának az apadásából tűnik ki. Tagadhatatlan, hogy a család alapításához és annak fentartásához bizonyos biztos anyagi helyzet és a jólétnek legalább némi foka szükséges. De a kinek megélhetési viszonyai nehezek is, pedig nálunk majdnem mindnyájunké az, azoknak sem szabad isteni és emberi törvényeket lábbei tiporva bűnös kézzel beleavatkozni a a végzet rendelésébe. Városunkban pedig a jelek szerint ez történik. Az orvosok, meg azok a nagy számmal levő beteg nők, kik bűnük nehéz súlyát viselik, tudnák megmondani ennek okát. És ha tüzetesebben vizsgáljuk, kik között fordul elő nagyobb számban a gyermeksikkasztás rút bűne, arra a tapasztalatra jutunk, hogy inkább a jobb módúak, a vagyonosabbak azok, kik ezt a bűnös cselekedetet űzik. Ha sok a gyermek, sokfelé oszlik a vagyon s egy-egy nem lesz oly jómódú, miként azt a hiú szülők óhajtják. A föld. a vagyon ezeknek drágább mindennél, még saját vérüknél, gyermekeiknél is. Gondoskodnak hát róla, hogy 1—2 gyermeknél több ne legyen a családban. Hogy ennek árát igen sokszor egy-egy anyának életével, vagy legalább is holtig tartó betegségével, kínlódásával fizetik meg, ugyan ki törődnék ezzel, a mikor vagyonról van szó. A szegény ember becsületes, szorgalmas munkája után öt-hat gyermekével is meg tud élni, miért kelljen hát a világi vagyonnal rendelkezőknek bűnös mesterkedésekhez folyamodni? Igyekvő, munkás szülők, ha életigényeiket mérsékelt korlátok közé szorítják, a mostani nehéz megélhetési viszonyok között is becsületes, a hazának, egyháznak díszére, javára való derék embereket tudnak nevelni. Mikor a nép vezetőinek, az egyházak és a város elöljáróinak, s társadalmunk minden nemesen érző tagjának figyelmét felhívjuk az elmondottakra, kívánjuk, hogy legyen meg annak a kellő foganatja. Mi magyarok, gróf Széchenyi István szerint: »01y kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni!« Mi lesz e hazával, e nemzettel, ha annak népéből kivesz az erkölcsiség s nemes fajunknak bűnös kezekkel való pusztítását tétlenül nézzük. Azért résen legyünk s erőnktől telhetőleg akadályozzuk meg a rút bűn terjedését. —j.— RÉGISÉGEK. Egy történeti mystifieatio. II. Ferdinánd boldoggá avatása történeti világításban. Néhány hithű és buzgó római kath. magyar mágnás egyénileg kétségkívül igen tiszteletreméltó indokokból, azzal az előterjesztéssel szándékozik a pápai székhez fordulni: hogy II. Ferdinánd császár és magyar király boldoggá avatását kieszközölje. Okául szolgál e lépésnek nemcsak II. Ferdinándnak a katholikus vallás terjesztésében kifejtett erélye és buzgósága, mert hisz ebben a pontban ő nem egy Habsburgházbeli uralkodóval osztozik, hanem az a csodálatos jelenés is, melynek legendái tárgya a válságos helyzetében leborulva esedező fejedelem előtt megszólalt feszület ezen bátorítása volt: »Ferdinande, non te deseram* (Ferdinánd nem foglak elhagyni.) Magához a felfogáshoz, mely a szentté avatási kérelmet sugalta, természetesen nincs szavunk; de a történeti kritika világát jogos és helyénvaló azokra a tényekre fordítani, melyek annak alapját képezik, s melyek egy röpke szóvá vált történeti curiosumnak voltaképeni forrását földerítik. Politikai és felekezeti szempontból e lépés már is sok kritikát hívott ki; ezekhez újabb érvekkel vagy ellenérvekkel járulni nem szándékunk. Hogy a katholikus visszahatás mit köszönhet Ferdinándnak, azt a tények mutatják. Az 1658-ban Lipót császár választására Frankfurtban összegyűlt birodalmi rendek elé terjesztett »Evangelica Catholica confessio* több mint 1600 oly előbbkelő egyént sorol fel, kik a protestáns hitről a katholikus egyház kebelébe visszatértek. Ezek közt oly családok, mint a Batthányiak, Esterházyak, Nádasdyak, kiket 1662-ben tudvalevőleg Rákóczy Ferenc is követett anyjával, a brandenburgi fejedelemasszonynyal. -A mi II. Ferdinánd egyéniségét illeti, nem lehet tagadásba venni buzgó, vallásos érzelmeit, istenfélő, kegyes életét, habár tudjuk is, hogy vakbuzgóságában túlment a türelmesség határain s jezsuita gyóntatójának, a francia Lenor'ment atyának föltétlen befolyása alatt állt, úgy, hogy annak tanácsa nélkül semmit nem cselekedett. Egy életírója, a »Status regiminis« szerzője élete utolsó évében ekkép jellemzi a császárt, külső egyéniségében, életmódjában és szokásaiban. »Ő felsége most 59 éves; termete közepes és testes, szervezete kitűnő, erős és egészséges, haja és szakálla már szürkülő. Modora megnyerő, indulata szelid, emberséges, felfogása kitűnő, ép úgy emlékezete és szónoki tehetsége is. Ételben, italban önmegtartóztató, alvásban mértékletes. Este legfeljebb 10 órakor nyugalomra tér s hajnali négy órakor rende-