Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-07 / 6. szám

de a melyre a pápák ezentúl mint szilárd támaszra hivatkozhattak. A reformáció csak kedvezett a curialisticus törekvéseknek. meit ha a püspökök nem is osztották a pápának saját hatalmáról való öntudatát, de a protestantismussal szemben egyek voltak ; a szélsőség ellen szélsőséggel szállni síkra. S e szándék közelebb hozta őket a pápa eszményéhez. De azért távolról sem akartak a püspöki jogokról a pápa teljhatalma javára lemondani, sőt ép a tridenti zsinaton ismételten sürgették azon kérdés tárgyalását: közvetlenül Krisztus rendelte-e a püspököket, vagyis isteni jogon alapul-e a püspökök hatalma. Ha igen, úgy nem lehetnek a pápa vazallusai, s a curialismus minden időre ki van zárva. A püspökök érezték, hogy most még erősek, de tudta III. Pál is, és ezért mellőzte a pápai primátus kéidésének vitatását s a püspökök sürgetésének avval vetett véget, hogy a zsinatot állítólag a pestis miatt, valósággal az episcopalismus pestise miatt áttette Bolognába, közelebb magához, majd pedig szétoszlatta. Noha a pápaság nem tudta keresztül vinni absolut hatalmának zsinati elismerését, mégis a tridenti zsinat képezi a forduló pontot, melytől fogva a curialisták tervszerűen végezték aknamunkájokat. Aknamunka volt s ha már e százados munka eredménye, az lb70-iki csalhatatlansági dogma, visszataszító, annál kevésbbé irigylendő egy feladat e földalatti aknákba leszállani s a világosságot kerülő munkát figyelemmel végigkísérni. De csak e nagy előzmények ismerete biztosítja annak megértését, mikép lehetett ily dogmát egyáltalában megállapítani. A jezsuiták munkája volt s csak azért képez a tridenti zsinat fordulópontot a curialismus és episcopalismus harcának történetében, mert ekkor lép fel e hatalmas rend, melynek első célja, hogy a pápaságot emelje és az absolut pápa által maga uralkodjék az egész világon. Lainez generális már a tridenti zsinaton kimondotta, hogy Krisztus szent Péternek a hitet, egyházi szokásokat s általában az egész vallást illető ítéleteiben csalatkozbatatlanságot, igért s mert Péter utódai, vagyis az egyház fejei csalhatatlanok, azért nem tévedhet az egyház sem. E programmot Bellarmin jezsuita rendszerré dolgozta ki. A pápa hit és erkölcs dolgában nem szabhat eretnek tant az egész egyház elé; a püspökök hatalmukat a pápától nyerték, a ki minden egyházi hatalom kútforrása. A zsinatok tekintélye és csalhatatlansága a pápáén nyugszik, határozatai csak akkor érvényesek, ha a pápa megerősíti, a ki ha szükségesnek látja, esetleg a kisebbség javaslatát is szentesítheti. A pápa tehát feltétlenül a zsinat felett áll és senki a világon nem ítélhet felette. Ily szellemben indult meg az a tevékenység, melynek célja volt az episcopális igényeknek lehetőleg még nyomait is kiirtani. A IV. Pius szerkesztette tridenti hitvallásban a püspökök hűséget és engedelmességet fogadnak a pápának. IV. Pál 1559-ben kiadta a tiltott könyvek jegyzékét s ezen hirbedt Index hbrorum prohibitorum folytatására 1571-ben V. Pius külön index congregatiót szervezett. Nyilvános és magánkönyvtárakban oly pusztítást vittek véghez, melyet az egykorú történetíró a trójai romláshoz hasonlít. Azon könyvekre vonatkozólag, melyek nem voltak ugyan határozottan anticurialistikusok, de Rómára veszélyes részeket tartalmaztak, VIII. Kelemen elrendelte a korrekturát, melynek egyöntetűsége végett 1607-ben megjelent az Index librorum expurgandorum. Ép és romlatlan szövegű könyv nincs is — így panaszkodik egy egykorú olasz író — s ezentúl nem tudhatjuk majd, mit gondolt e tárgyról a szerző, hanem csak azt, hogy mi a római kúria véleménye. A korrektorok törülnek, javítanak kényök-kedvök szerint, de mindenütt a papismus érdekében. »Csakugyan úgy látszik — mondja a a katholikus »Janus« — Rómában azt hitték, hogy a kúria az inquisitio és a tiltott könyvek indexével teljesen elnyomhatja a kritikát és egyháztörténelmet, vagy legalább megtarthatja a klérus tömegét, e kettőre nézve elég nagy tudatlanságában. Ép ez időben az indexet oly szigorral alkalmazták, hogy a tudósok kétségbeestek és sokan felhagytak theologiai tudományaikkal. Németország a jezsuiták befolyása alatt 1599-ben már annyira jutott, hogy katholikusoknak a tudományoktól egyáltalában tartozkodniok kellett, mert még szótárakat, gyűjteményeket és jegyzékeket sem volt használni. Hiszen még a püspököknek is megtiltották a Róma tiltotta könyvek olvasását, ők se tudhassák a dolgok igazi állását, s oly sok dolgot, melyet ép akkor lelepleztek. Oly munkák kiadása, melyek az egyháznak és a római széknek egészen más állapotát tárgyalták, mint a Liber Diurnus, Agnellusnak a ravennai püspökökről szóló története a legsúlyosabb büntetések terhe alatt megtiltatott. Az ily munkák kész kiadásait megsemmisítették*. Ily hangok nem valamely protestáns polemikus szavai, hanem katholikus. de a történet iránt lelkiismeretes írók panaszai. A korrektorok figyelmét nem kerülhette ki a breviariuv, a klérus imádságos könyve, melyet naponta olvasni tartozik, annál kevésbbé, mert már a tridenti zsinat megbízta a pápát a breviárium revideálásával. Az így javított kiadás egész sor pápát említett, a kikről eddig csak Pseudo-Izidor tudott, pedig ennek hitelességét ekkor már eléggé megcáfolták. Ez a javított breviárium nem akart már tudni a monotheléta Honorius pápáról, kit a 6. egyetemes zsinat mint eretneket kiátkozott, mert »erroris scandalum suscitavit diseminando haeresin«. A 7. és 8. zsinat megerősítette e határozatot, a kiátkozás a hitvallásba is belekerült, melyre a római püspökök a XI. századig megesküdtek. A revisorok II. Leo pápa levelében, mely több kiátkozottat felsorolt Honorius nevét egyszerűen törülte. Egy ima e szövegéből: Deus, qui b. Petro animas ligandi et solvendi pontificium tradidisti. a javított kiadás elhagyja az »animas« szót, mert a pápa hatalma nem csak a lelki, kiterjed a világra is, a mint azt a Péter és Pál ünnepi lecke tanúsítja, melyben nem a sátán mondja Krisztushoz, hanem Krisztus Péterhez: Neked adom e világnak minden országait. Ily történeti ismereteket terjeszt e könyv a klérus között! És ilyen a mártírok revideált története. A régi martyrologium két francia püspököt említ, az új kiadás hozzá teszi, hogy Péter szentelte fel; Dionysius párisi püspök a III. század második felében élt. az új martyrologium szerint Pál apostol Dionysiust athéni püspökké avatta s csak azután küldte Clemens pápa Párisba, a miből kitetszik, hogy a pápa még apostol avatta püspököt is áthelyezhetett. Turrianus jezsuita Pseudo-Izidort oly okmányokkal védte, melyeket »soha emberi szem nem látott* ; Pisanus a niceai zsinat történetét írta meg, hogy kimutassa a tridenti hitvallásnak a nicaeivel való megegyezését és a szent atyák admirabilis connexióját; Canisius még szűz Mária leveleit is ismerte. Mennyivel gazdagabb anyagot talált volna Hunfalvy, ha a curialismusról ir vala ily munkát: Hogyan csinálódik némely história! Jausz Vilmos, theol. tanár.