Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-07 / 6. szám

fejlesztetnek odáig legalább is egy-kettő, hogy bennök a kisdedóvó- és tanítónőképzés is eszközölhető legyen. És itt vagyunk már a mai közművelődés egyik Achilles-sarkánál, a nőképzésnél Nőnevelésünk ügye 1868-ig vigasztalan képet nvujt visszamenőleg a reformációig. Az elemi leányiskolákra még gondoltak a protestánsok s az azokban való tanítást »szelid, kegyes és tudományokban jártas nőkre* bízták, mint például Debrecenben, hol egészen 1725-ig túlnyomó számban nők oktatták és nevelték a leányokat; Losoncon, Pápán, Pozsonyban, de a magyar reformátorok, főleg Honthernak azon törekvése, mely létrehozta a brassói leányiskolát, hol az intelligens osztály, a polgárság és köznemesség leányai neveltettek, velők együtt sírba szállott. Az elhamvadt, szép törekvés a mult század végén újult föl nálunk protestánsoknál, akkor, a mikor már Mária Terézia az angol kisasszonyokat Budára, majd Vácra telepítette. A miskolci ev. reform, egyháztanács kezdett foglalkozni egy felsőbb leánynevelő-intézet felállításának gondolatával. Az eszme azonban csak 1846-ban sikerült, a mikor is felállították Karacs Teréz vezetése alatt a máig virágzó nőnevelő intézetet. Azóta az ev. reformállak még három felsőbb leányiskolát (Debrecen, Szatmár, Halas), az ágostai evangélikusok pedig egy felsőbb leányiskolát (Rozsnyó) és hét polgári leányiskolát [(Budapest, Aszód, Igló, Kassa, Brassó, Nagy-Szeben, Beszterce) szerveztek. Kiváló elismerést érdemelnek az ágostai evangélikusok, a kik számot vetve a kor szükségleteivel és kívánalmaival, évről-évre szaporítják polgári leányiskoláik számát. Első sorban ilyenekre van szükségünk a magyar középosztály leányainak számára, a kik nem képesítettséget nyerni, vagy szellemi fejlettségök révén magas igényeket támasztani, hanem értelmes, művelt, de egyszerű és gondos háziasszonyok, ha kell, szerető hitvestársak és lelkiismeretes édes anyák, lelkes honleányok s mindeneknek koronájául buzgó, hiterős nők akarnak lenni. Ezért helyeseljük az ágostai hitvallású evangélikus testvérek törekvését s.ezért buzdítjuk az ev. reformáltakat is, hogy inkább több polgári leányiskola, mint ú. n. felsőbb leányiskolák felállításában találja meg egyik sürgős feladatát. Pedig most is két ilyen intézet felállítása forog szóban, sőt az egyik, a nagyváradi, már a valósulás stádiumában van, jövő évre megnyílik, a másik, a pápai, még csak egyes buzgóbb lelkekben nyer alakot, de hogy valósul, ahhoz többé szó nem férhet. Szükséges is. Ha megnézzük azon városokat, melyekben prot. leányiskolák vannak, látni fogjuk, hogy közülök egyetlenegy sincs a Dunántúl, a hol pedig a protestánsoknak jókora zöme van. Oda múlhatatlanul kellene nem is egy, de több nőnevelő intézetet állítani. Az orsz. törvény által instituált polgári iskolákat négy osztály]yal, melyek különben a szintén IV osztályú ú. n. másodrendű felsőbb leányiskoláktól alig különböznek másban, mint hogy nem tanítanak bennök rendesen, csak rendkívül francia nyelvet. De hát egy középsorsú, intelligens magyar nő nem lehet el a francia nyelv nélkül? Általán irodalmi képzésük némileg hátrább áll, ellenben nagyobb gondot fordítanak a praktikumokra, a mi a mondott esetben épen előnyükre szolgál. Hogy a szoros határvonal még nincs meg a polgári és felsőbb leányiskolák között, élénken mutatja azon körülmény, hogy mindakét fajta tanintézetben egy ugyanazon képesítettségű női tanerőkalkaimaztatnak. A diplomák vagy a budapesti, egyetlen állami polgári iskolai tanítónő-képezdében, vagy felekezeti hasonnemű intézetekben szerezhetők meg. Sajnos, hazánkban ilyen intézetünk nincsen a protestánsoknak, ellenben a nőnevelés fontosságától áthatott, dúsgazdag róm. kath. főpapok ily képezdék felállítására is óriási összegeket adtak. így jött létre, leginkább zárdák mellett, egy-egy Kalocsán, Budapesten az angolkisasszonyoknál, Szatmárt. Ezenkívül külön miniszteri engedélyivel polgári iskolai tanítónőképesítést vizsgálatokat tartanak még a róm. kath. Pécsett, Budapesten (Sacre-Coeur). Temesvárott, Sopronban. Nálunk protestánsoknál még csak erészben sem történt semminemű intézkedés. Pedig egyes leánynevelő intézeteink, megfelelő vizsgáló bizottság mellett, valószinűleg épúgy megkapnák az erészbeli kiegészítés jogát, mint a róm. katholikusokéi. A felsőbb nép- és polgári fiiskoláról kevés mondani valónk van. Új intézmény s nem is gyökeresedett még meg a magyar földön. A protestánsok nem igyekeztek az új mezőn tért foglalni s ma sem tartják a térfoglalást feladatuknak, nem várván abból egyházukra nézve lényegesebb hasznot. Az ág. ev. egyetlen polgári fiiskolát tartanak fenn Saját Gyömörön, ugyancsak egyet az ev. ref. Marosvásárhelyen, melyet 1893-ban alapított az egyház, de már is megkezdte a tárgyalásokat az állomosítás iránt. A polgári iskolai tanítók képzőintézete a budapesti állami paedagogium, egyetlen e nemben. Alföldi. Középoktatásunk árnyoldalai. V. Megvallva az igazat, midőn lapunk f. évi 1-ső számában, a címünk alatt bevezetett cikkben, a tankönyvekrevaló vonatkozásnál felhozott állításainkat csak egy-két szemelvénynyel Ígértük bebizonyítani: távolról sem volt célunk az, hogy a nt. Szerkesztőnek, akár az érdemes olvasónak túrelmével visszaéljünk azáltal, hogy adott szavunk ellenére, íme, a tankönyveknél még a negyedik cikkre is szükségünk legyen. Ezt a szükséget részint a dolgok előre nem látott fejleménye, részint az a körülmény okozta, hogy az Országos Tanáregyesület hangadó körében a tanterv-revisio kérdésénél kifejlett s a Közlöny útján csak hetek multán kiszivárgott vitában dr. Kármán Mór tanügyi kapacitásunk a maga hozzászólásaiban többek közt így nyilatkozott: »Ha már most nem vagyunk megelégedve a tanítás eredményével, azt kell kutatnunk, miben rejlik valósággal az eredménytelenség oka. Magában a tanterv akadályoz-e? Akkor ki kellene mutatni, mely tárgyban minő hiányok mutatkoztak. Őszinte szóval kell erre nézve tapasztalatainkat előadni és igazolni. . . . Nincs egyetlen egy tárgy sem, a melynek számára a tanterv es utasítások kívánalmai szerint készült tankönyvek