Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-12-12 / 50. szám

vagy úgy, hogy azoknál, mint betevők szerepeljünk, vagy úgy, hogy az egész intézményt magunknak a Hazai Szövetkezetek Központi Hitelintézetétől átvegyük, a mely a célra való tekintetből, szívesen le fog mondani rólunk, csakhogy azokon levő követelései kifizettessenek. Minden­esetre azonban úgy, hogy még ilyen községi hitelszövet­kezetek az ország minden részében alakíttassanak, melyek a nép legalsóbb rétegeibe s az ország legtávolabb eső vidékeire is eljuttassák a pénzt. Ilyenformán 92 millió frtot 6 hónap leforgása alatt biztosan el lehet helyezni. A hitelszövetkezetek jelenleg a pénzért, melyet a központtól kapnak, ox l2 °/0 -o[ fizetnek, de helyen-helyen fizetnének 6°/0 -ot is, csakhogy többet kapnának. Ők meg adják ll j2 —8%-ért ezt a pénzt a népnek, a mi vidéken így is nagyon olcsó, mert a vidéki bankok és takarék­pénztárak 10—12%-ra dolgoznak. Már most a hitelszövetkezetektől nyerendő 5V2°/o"os kamatot véve számítás alapjául, 92 millió frt tőke után, begyülne évenként, a felállítandó központba: 5.060,000 frt Ebből fizetni kellene 3%-ot . . . . 3. 000,000 frt Megmaradna hát : . . . . . . 717060,000 frt Szervezési hivatalnoki költségek, vesz­teségek stb 160,000 frt Maradna tiszta nyereség : .... 1.900,000 frt Ha pedig, mint betevő szerepelne a két prot. egyház a községi hitelszövetkezeteknél: akkor már másképen ala­kulna a jövedelem és mások lennének a körülmények. Jelenleg ugyan a központ 5°/o-o t fizet részvénye­seinek s a Kolozsvártt felállítandó központ is ugyanannyi kamatozást helyez kilátásba, de kérdés, hogy vájjon ily nagy összeget elfogad-e betét gyanánt, akkora kamatláb mellett, sőt ha elfogadja is azt, ad-e az egyház vezető embereinek a felügyelet és ellenőrzés körül akkora jogot, mint a mekkorát, ilyen körülmények között, méltán meg­érdemelne ? Vájjon a hivatalnokok választása s általában az egész hatalmas szervezet vezetése körül megkapná-e ez egyház az őt megillető helyet s nem merülnének-e fél nézeteltérések, melyek az egész intézményt károsan be­folyásolnák ? Azért én a legcélszerűbbnek azt tartanám, hogy az egyház vegye át az egész községi hitelszövetkezeti szer­vezetet, mely egészséges, biztos és helyes alapokon nyugszik s ezt a szervezetet fejtse még tovább, mert hiszen az egy­háznak szintén csak az a praktikus célja, a mi ezeknek a szövetkezeteknek, hogy az ember minél elégedettebb és boldogabb legyen ezen a földön s a megelégedés és a boldogság eszközeit minél könnyebben megszerezhesse. Hogy pedig ebben a pénznek és a vagyonosodás feltételeinek, minő fontos szerepe van, azt tán nem is szük­séges hosszasabban bizonyítgatnom. Aztán, a mi a fő, az átvétellel az egyház körül­belül 1,900,000 frt tiszta nyereséget érhetne el évenként, míg mint ^részvényes vagy betevő, 5°/0 kamatozással vagyis 1,600,000 frttal be kellene hogy érje, a mi épen 300,000 frt kevesebb jövedelemnek felel meg. így végre-valahára meg lenne oldva & községi hitel­szövetkezetek segélyezésének kérdése is, ami úgy az állam­kormánynak, mint a társadalom jobbjainak sok és nagyon terhes gondot okoz. Hogy aztán mit csinálna a protestáns egyház ezzel a nagy és szép jövedelemmel \ az már nagyon könnyű kérdés. Rendezné belőle mindenekelőtt a szatmári egyházi értekezlet által kiadott javaslat alapján, a belső emberek fizetését s a mi ezen felül megmaradna: azt évről-évre tőkésítené s abból újabb, meg újabb alapokat teremtene. Ezáltal 50—60 év múlva oda jutna, hogy többé nem kel­lene, hogy az anyagiakért küzködjék, mert birtokában lenne mindazoknak az eszközöknek, a melyek céljához közelebb viszik s nemes harcában a győzelem kivívására elősegítik. A két protestáns egyháznak még abban az esetben is el kellene fogadnia a mostani nehéz és válságos hely­zetből való kimenekvésnek ezen módozatát, ha tán az említett kölcsönt nem is vehetné olyan kedvező feltételek mellett, mint a hogy én fentebb kifejtettem. Mert abban az esetben, ha 7,,%-kal kellene hogy többet fizessen: többlet kiadása csak ötszázezer, ha pedig 3 /4 70 -kal kel­leae hogy többet fizessen: csak 750 ezer forinttal emel­kednék, a mi az 1.900,000 frt tiszta haszonból még min­dig találna fedezetet, miután »a lelkészek fizetésének ki­egészítésére szükséges évi kiadásunk, körülbelől 1 millió forintot« tesz ki, s még ekkor is megmarad feleslegnek 150,000 frtunk. Ez a 150 ezer frt pedig 40 évi folytonos tőkésítéssel és 5%-os kamatos kamatoztatással, 19.010,745 forintra emelkedik vagyis egy olyan tőkére gyül fel, mely 8—9 százezea frt évi jövedelmével, akkor könnyen meg­engedheti, prot. anyaszentegyházunk minden bajainak gyö­keres orvoslását. így azonban, ha csak kezeinket összedugjuk és sem többet, sem kevesebbet nem teszünk, minthogy sikonga­tunk, jajgatunk és kiabálunk s eléggé el nem ítélhető optimismusunkkal a nagyon is sovány miniszteri igéte­tekre támaszkodunk : ügyünk egyetlen lépéssel sem megy előre s gyenge hangunk elvesz a szintén segélyért kiál­tozok nagy tömkelegében. Ha pedig erről az oldaláról markoljuk meg a dol­got: az államkormány sem térhet ki előle, mert mi ez­által senkinek sem fogunk ártani, hanem mindeneknek csak használni. Z. Kiss Sándor, rettegi reform, lelkész. TÁRCA. A protestáns theologia viszonya a tudo­mányhoz és a kegyességhez. (Folytatása és vége.) V. Ámde nem minden magát keresztyénnek nevező egyház képes az ily theologiát elviselni: hanem csupán azon egyház, mely nem akar más lenni, mint a Krisztus evangéliumának egyháza. A míg az egyház meg nem elégszik azzal, hogy tagjainak a Jézus által megalapított üdv országáról való örömhírt, hanem e helyett az évszá­zadok folyamán annyi küzdelem, bűn és nyomorúság árán, emberi bölcseség útján létesült egyházi tant hirdesse s ehhez kösse az üdvösséget; a míg a Jézus által a világba hozott isteni élettel a maga külső életét azonosítja s ezt amaként hit tárgyává teszi: a míg a szentiratokban nem csupán a kijelentés epochális történeti okiratát, hanem csodás titkot is lát, a mely előtt az emberi tudás minden téren meghajolni kénytelen: mindaddig a tudományos theologiát elviselni képes nem lesz s azért még nem is az igazi keresztyénség képviselője, legfeljebb csak a Krisztus egyházának előcsarnoka lehet. Az evangélium

Next

/
Oldalképek
Tartalom