Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-11-28 / 48. szám

KÜLFÖLD. Külföldi egyházi szemle. Az ultramontán sajtó. — Canisius ünnepélye. — Az ókatholikusok bécsi kongresszusa. — Hoensbroech műve az ultramontanismusról. A boldogult német császár: Frigyes a jelenkori felekezetközi viszonyok jellemzéséül alkalmilag hangsúlyozta: »azt hiszszük, lehet még magunkról azt mondanunk, hogy evang. protestánsok vagyunk*. Azt tette a minap méltó fia, II. Vilmos császár is, a ki Magdeburgban elhangzott egyik hivatalos felköszöntőjében hálás kegyelettel és dicsérettel megemlékezett a hiteért a 30 éves háborúban vértanúságot szenvedett városról, mely ezzel az evang. hit történetében ércnél tartósabb emléket emelt magának. E felköszöntőjére, melyben a császárnak evang. hithűsége s hazafias történeti érzéke nyilvánul, nem hallgathatott az ultramontán sajtó, s úgy a »Germania*, minta »Kölni újság* arra tanította meg a császárt, hogy >a 30 éves háború nem volt vallási háború*, s hogy >Magdeburg elpusztulásában a svédek a bünösök«. Valóban — jegyzi meg Beyschlag — ilyen cégéres történeti hazudozókkal lehetetlen vitatkozni. Hisz köztudomású dolog, hogy a 30 éves háború a politikának érintése mellett is a habsburgok, a jezsuiták s a spanyol soldateska rémes müve az ellenreformáció szolgálatában. S aztán mégis a pápás historikusok p. o. Kannengieter et consortes beszélnek »történeti hazugságokról!« De ép az ilyenekben nyilvánul az ultramontán sajtó egész valója. Legközelebb egészen helyesen így jellemezték: »E sajtó majd a vallást politikává, majd a politikát vallássá teszi. A prot. egyház és az állammal szemben majd szelíd és békülékeny, majd ellenséges indulatú, merev es kihívó. Most a megbántott, mellőzött qs félreismert ártatlanság, máskor pedig a dacos, győzelmében bizonyos és despolitikus hetykeség hangján szólt. Néha a tudományosság kölcsönkért ruhájával büszkélkedik, máskor meg a babona levetett köntösébe bújik. Ma a tömeg kegyét, holnap a fejedelmekét hajhászsza. Ma arról biztosítja olvasóit, hogy példátlan türelmességgel a máshitűek vallásos érzelmeit sohasem sérti, holnap gyalázza Luthert és Gusztáv Adolfot. Ma jóakaró tanácsadóként tolakodik kétszinüsködve a protestánsokhoz, holnap különbség nélkül kigúnyolja őket. Ma a szabadságnak és türelmességnek menedéke, holnap a rabszolgai megalázkodásnak és vakbuzgó zelotismusnak a híve. Mindenhez ért: tud csábítani, hízelegni és üldözni, és ha célszerűnek találja, tud lármázni és szidni, csűrni, csavarni és eltusolni, hazudni és csalni. Az ultramontán lapok hangjukra és irányukra nézve különfélék lehetnek, egyben azonban megegyeznek: a pápaság, a római egyház dicsőítésében és az evangélium lealacsonyításában.« Ennél jellemzőbb képét aligha lehet adni az ultramontán sajtónak. Canisius jezsuitának decemb. 21. halálának 300 éves fordulójára tartandó emlékünnepe újból alkalmat adott a békepápa ő szentségének, hogy fanatikus gyűlöletét a 80-as évek szidalmaihoz hasonlóan a reformációra és annak hősére Lutherre urbi et orbi kiáraszsza. A »beati fikált* s azt hiszszük nemsokára »sanctifikált« Canisius egyik^legelső kiváló német követője volt a spanyol Loyolának, ki sok erővel, erőszakkal és csellel szolgálta Ausztriában az ellenreformáció ügyét s oltogatta a Wittenbergben megújult evangéliumi keresztyénség tüzét. A bajor tartományi főzsinat sietett is Loeseh főtörvényszéki tanácsos egyhangúlag elfogadott indítványára kijelenteni, hogy »a pápai széktől imént kiadott Luthert és a reformációt gyalázó, valamint a felekezeti békét a legnagyobb mértékben veszélyeztető prot. áldásban részesülő házaspárok és prot. nevelésben részesülő gyermekek pellengérre állítását a leghatározottabban és legegyetértőbben visszautasítja^ Valóban e gvalázások cáfolatra nem szorulnak, mert azok alapjaival minden evang. prot. keresztyén tisztában van. A Canisius-ünnepélyt elrendelő és bevezető békepápa Lutherben a forradalmárt, az erkölcstelenség terjesztőjét, s a nihilismus és communismus forrását, Canisiusban ellenben az »apostolság« képviselőjét látja, a kinek emléke a protestantismus halálos óráját fogja jelenteni. Ez alkalommal Haffner mainci püspök is azzal vádolja Luthert, hogy az alázatosság erényének hiányában a bibliát meghamisította, az ellenségeskedést szította s a szentséget megszentségtelenítette. Az ilyen rég jól ismert szidalmazások már privilégiumai Ő szentségeiknek, a melyek akaratuk ellenére csak emelik »a németek legnépszerűbb fiának* emlékét a protestánsok sziveiben. Canisius emlékének megújításától várják ma a német ultramontánok a jezsuiták visszahívását, hogy aztán annál zavartalanabból traktálhassák vakbuzgó híveiket Csápori Gyulánk által magyarra is fordított (1887) Taxii-féle szédelgésekkel ! Az ókatholikusok szeptember havában tartott kongresszusa Bécsben fényesen sikerült. A német, svájci és utrechti püspökön kívül jelen voltak amerikai, angol és orosz püspökök és tudósok nagy számmal. A prot. tudósok közül Nippold jénai tanár, az olasz liberális kath. mozgalom hivei közül az ismeretes Miraglia jelent meg. E kongresszus számos theol. és egyházi gyakorlati kérdés felől tanácskozott és sok üdvös dolgot vitatott meg. Kegyelettel hódolt Husz és prágai Jeromos cseh reformátorok emlékének, hangsúlyozta a polemizálás elkerülését és a positivitás erősítését a beszédben és az oktatásban, kiemelte a valódi katholicitást az egyházi tan, fegyelem és kultusz terén, és különösen javasolta a ker. egyház felekezetek békés érintkezését. Ez magyarázza meg az ókatholikusok sűrű unió tárgyalásait az anglikánokkal és a keletiekkel. Miután az ókatholikusok az őskeresztyén symbolumok és egyetemes zsinatok álláspontján állanak s az őskeresztyén dogmákat és szervezetet tartják, azért a nemzeti egyházak uniója felséges katholikus gondolat. Van az ókatholikusokban minden szigorú históriai objektivitások dacára is egy élő subjektiv elem, t. i. a szabad személyiség, a lelkiismereti szabadság, a személyes felelősség és a keresztyén ismeretfejlesztés elve, mely hiányzik Rómában, de hiányzik a byzantinistikus orthodoxiában is. A püspöki szervezet, a hierarchiai successió, a merev orthodoxia, és nálunk a sok confessionalismus és negatív kriticismus mindenesetre útjában áll a ker. egyházfelekezetek valóban evangéliumi és kath, jellegű uniójának. Ilyen gondolatok merültek föl bennünk a legújabb ókath. kongresszus tárgyalásainak olvasásánál. Tudvalevőleg Nippold jénai tanár a felekezetközi unió egyik legelőkelőbb egyengetője és elsőrangú harcosa az »összehasonlító hitvallástan« studiumának előkészítésével. Hoensbroech gróf, a berlini exjezsuita újból megszólalt. »Der Ultramontanismus, sein Wesen und seine Bekámpfung* cím alatt egy 313 lapra terjedő művet adott ki. a mely közvetlen források és személyes tapasztalatok alapján a német egyházpolitikai viszonyok szemmeltartásával leálcázza az ultramontánismust az egész vonalon. Nem kiméi tényeket és személyeket, nagy erkölcsi bátorsággal jellemzi az állapotokat s mond ítéletet a mult és a jelenkori német állami kormányzás felett. Műve első részében az ultramontanismus' lényegét, második részében annak sikeres ellensúlyozására és végleges leküldésére