Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-24 / 43. szám

való conformitást sem. »Jól tudjuk — írja egyik levelében — hogy a szertartások a kereszténység megalapítása óta különböztek a különböző egyházakban, némelyekben a gyülekezetek állva imádkoztak, másokban térdelve és mindazáltal a vallás ugyanaz, hacsak imádságaik ugyanahhoz az Istenhez intézvék. Mi nem vetjük meg a ti istentiszteleteiteket s nem kényszerítünk arra, hogy a mienket fogadjátok el. Meghagyjuk szertartásaitokat ügy, a mint azok legjobban egyeznek azon országokkal, melyekből jöttetek.« Támogatva az angol uralkodók türelmétől, az idegen hugenották nehézség nélkül vertek gyökeret angol földön, idők folytán teljesen angolokká váltak s ivadékaik nevei még ma is láthatók nem egy boltcégen, okiraton, anyakönyvekben és sírköveken, sok helyt egész angolos alakban. így lett p. o. Dubois-ból Wood, Pierre-ből Peters, Boulanger-ból Baker, Roy-ból King stb. Erzsébet példáját utódai is követték, s] habár az angol ipar és kereskedelem féltékenvkedése nem egy összeütközésnek vált forrásává a belföldi polgárság s az idegen versenytársak közt, s habár a conformitásra célzó törekvések is újra meg újra felütötték fejőket, de mindezek az akadályok csak mulóak voltak s könnyen elviselhetők a hugenották otthoni üldöztetéseihez képest. I. Jakab újólag biztosította a kivándoroltaknak istentiszteleteik háborítatlanságát; I. Károly warrantja szintén megerősítette az idegen egyházakat szerzett kiváltságaikban. II. Károly pedig egy alkalommal ily szavakban tett tanúságot a protestáns menekültek iránti jóakaratáról: »Je suis joyeux, de vous avoir oui et vous remercie, de vos bons souhaits — assurez vous, que sous notre protection vous aurez autant de liberté, que vous avez jamais eu sous aucun de mes prédecesseurs«. (Örülök, hogy hallottam önöket s köszönöm jókivánataikat. Legyenek bizonyosak afelől, hogy oltalmam alatt több szabadságot fognak élvezni, mint bármelyik elődöm alatt.) Nem csoda, hogy ez ismételt kedvezmények a hugenottáknak egész rajait csábította Franciaországból Angliába, kik otthon hiába követelték az edictum által biztosított jogaik tényleges élvezetét. Panaszaikra, sérelmeikre, a válasz kínzás, büntetés és vagyonaiknak elkobzása volt. Katonaság szállta meg és szipolyozta ki a protestánsok által lakott területeket, úgy annyira, hogy már a hazájokban maradt protestánsok érdekében is II. Károly angol királyhoz folyamodtak 1681-ben segélyért, ki a protestánsok panaszait egy lord-bizottság elé terjesztve, úgy határozott, hogy kész szívvel támogat minden protestánst, a kit a vallása miatt szenvedett üldözések szigora hazája elhagyására kényszerít, hogy angol földön keressen menedékhelyet. E célból honosítási levelet igért nekik minden taksa nélkül s üzletük folytatására minden törvényes kedvezményt és kiváltságot, sőt még tovább ment, a protestánsok honosítása ügyében törvényjavaslatot helyezett kilátásba, mely minden hátrányát a beköltözötteknek megszüntesse úgy polgári jogaik, mint gyermekeik iskoláztatása tekintetében. Fölszólítást intézett minden polgári és katonai hatósághoz, hogy a kikötőkben megérkező emigránsokat szivesen fogadják, útjokban támogassák, útlevéllel lássák el, podgyászaiknak, szerszámaiknak vámmentességet engedjenek s a szükséget szenvedőket minden kitelhető módon segítsék. A protestáns menekülők részéről fölterjesztett kérelmek és a folyamodások elintézésével a király a canterbury-i érseket s a londoni püspököt bízta meg. Ez a menedéknyujtás valóságos hadüzenet volt Franciaországnak. XIV. Lajos azzal felelt rá, főleg Maintenon asszony és gyóntatója, La Chaise ösztönzésére, hogy visszavonta a nantesi edictumot, melynek megtartására fölesküdött. Sajnos, el kell ismerni, hogy e szégyenletes lépésben a királyt nemcsak az udvar és a katholikusok, de kiváló egyházi szónokok és írók is támogatták. Ugyanaz a sötét barbárság lepte meg a XIV. Lajos uralkodása zilált erkölcsű társadalmát, a mely száz évvel előbb szent Bertalan éjén ideges aristokratikus úrhölgyeket hajtott nevezhetetlen brutalitással az utcára, hogy gúnyt űzzenek a hugenották vezetői megcsonkított tetemeiből, s kifosztogassák azokat drágaságaikból. El sem képzelhető, hogy a francia irodalom nagy és klasszikus kora kiváló szellemei versenyeztek a király magasztalásában a sötét tett miatt, mely ezreket juttatott bitóra és kínpadra, fér fiakat, asszonyokat és gyermekeket, a miért más hitet vallottak. Költeményeket írtak, érmeket verettek az edictum visszavonása s a protestánsok kiirtása emlékére. Élethossziglani gályarabság terhe alatt tiltottak meg minden magán- és kínpadra feszítés alatt minden nyilvános protestáns istentiszteletet. Börtön, gálya, vagy pénzbüntetés sújtotta még a zsoltárok éneklőit is, Nem hagyták a gyermekeket a protestáns vallásra oktatni, hanem kényszerítették a szülőket, hogy saját költségeiken jezsuita iskolákba vagy zárdába küldjék. A templomokat lerombolták, a lelkészeket tizenöt nap alatt halálbüntetés fenyegetése mellett kötelezték hazájok elhagyására. Magoknak a híveknek pedig megtiltották a határ átlépését. Saját papjaik által kötött házasságaikat érvényteleneknek nyilvánították, halottaik eltemetését megtagadták, bibliáikat s ájtatossági könyveiket elégették. Kizárták őket minden köztisztség viseléséből, sőt mesterségeiket sem hagyták folytatni, még csak cselédeknek sem szegődhettek el, míg bizonyítványt nem mutattak fel arról, hogy katholikusokká lettek. Viszont a hitükhöz ragaszkodó hugenottákra egész hajtóvadászatokat tartottak. A revocatiót megelőző husz év alatt 400,000 protestáns emigrált, a revocatiót követő husz év alatt pedig 600,000-en kisérlették meg a menekülést. Ezer protestáns lelkész közül hatszáz vándorolt ki, százat végeztek ki vagy küldtek gályára. Angol hajók horgonyoztak a partok mentén, hogy befogadják a menekülőket, a kik a rakományok közé rejtőztek a bosszúállás üldözései elől. A hugenották megfosztva vallási és politikai jogaiktól, kizárva a közügyek intézéseiből, minden tehetségöket az iparra, kézmüvekre, kertészetre fordítot-86*