Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-24 / 43. szám

programmjának a megalkotását, bizonyára eszébe se jutnak azok a reformeszmék, miket a szociálista izgatók sugalmaznak neki. De mert megcsinálták neki ezt a programmot úgy, hogy benne van sorsának a javítása, talán örömmel is üdvözli, különösen a mikor látja, hogy az állam milyen édeskeveset tesz érette. Akármilyen csekélynek lássék is ez a mozgalom, olyan jelenség, mely előtt az államnak nem szabad szemet hunynia. A legnagyobb oktalanság pedig az lenne, ha brutális terrorizmussal akarná ennek a mozgalomnak elejét venni. Ne csináljon még nagyobb martirokat a szegény tanítókból, csak azért, mert ezeket a sorsukon való keserű kétségbeesés a szociálizmus karjaiba kergeti. Inkább törekedjék minden hivatott állami és társadalmi tényező a szerencsétlen osztály felvilágosítására és megnyugtatására. Az állam törekedjék arra, hogy a tanítók sorsán csakugyan enyhítsen; mert a 300 forintos fizetési minimum és a jövő esztendőben életbelépő ötéves korpótlék csakugyan nem elégséges ahhoz, hogy a tanítók megélhetését biztosítsa. Pedig még ehhez hozzájárul az is, hogy a felekezeti iskolafentartók (Nem mind, csak a nemzetiségi egyházak. Sserk.) az állam iránt való féltékenységből nem akarják igénybe venni a tanítók számára megajánlott állami dotációt, minek következtében a felekezeti iskolák tanítói jobbára még a 300 forintos fizetési minimumot se kapják meg. Legyenek a felekezeti iskolák fentartói is okosabbak ! Gondolják meg, hogy a szociálizmus, mit hatalmi féltékenységük ezúttal elősegít, sokkalta nagyobb veszedelmére lesz a felekezeti érdekeknek, mint lehet az az állami beavatkozás, a mitől amúgy is csak ok nélkül félnek. A magyarországi tanítók pedig mielőtt belevetnék magukat a szociálizmus forgatagába, melynek sodró erejét nem ismerik, gondolják meg azt, hogy a szociálista izgatók őket csak eszközül akarják kihasználni olyan célokra, miktől a tanítók bizonyára távol állnak. Gondolják meg, hogy könnyelműségük ádáz szerencsétlenségek új sorozatát teremtheti meg számukra, mert eljátszhatják a nemzet ama rokonszenvét, mely velők szemben ma általános és a mely mégis csak kivívja az ő sorsuk javítását is. TÁRCA. A nantesi edietum visszavonása. Október 22-ike gyászos évfordulója a protestáns egyházak történetének. Vérrel és könynyel van beírva emlékezetünkbe s mindannyiszor megújulnak a szenvedések képei, valahányszor az évek forgása érinti ezt a sebhelyét a protestáns öntudatnak. Kétszáztizenhét éve az idén az örök emlékű ténynek, mely a humanismus történetének lapjain letörülhetlen' szégyenfoltot hagyott s hatását meszsze kiterjesztette Franciaország határain túl. De a mi a fellobogó vad fanatismus féktelen kegyetlenkedései között is örökre felemelő példáját nyújtja a hit és gondolat szabadságában rejlő erkölcsi erőnek az az a büszke öntudat, mely megedzette az üdvöztetés ezer veszélyei között is a lelkiismeret vértanúit s képessé tette őket arra, hogy a politikai és vallási türelem hazájában a munka és puritán szorgalom erényei ápolását örökül hagyják a késő nemzedékekre. A hugenották történetében benne van az idők szellemének egy nagy tanulsága is, mely a szabadságra fektetett állami és társadalmi rendszer diadalát mutatja a vallási reactio politikája felett. Mikor navarrai Henrik mint IV. Henrik király Franciaország trónjára lépett, a hugenották méltán várhatták, hogy az a fejedelem, a ki ügyük vezére volt, a ki alatt a polgárháborúban küzdöttek és harcoltak, meg fogja menteni őket az üldöztetésektől. Nem is csalódtak, mert mindaddig míg IV. Henrik politika, indokokból a római egyház kebelébe nem tért, a pápával ki nem békült s vissza nem hívta a jezsuitákat, kik a Jean Chastel által ellene intézett merénylet következtében száműzettek Franciaországból, aránylag nemcsak békében éltek, de erős pozícióra is tettek szert, melyet azonban a király politikai indokokból szükségesnek tartott megnyirbálni. Azonban befolyásuk ezen csökkenése dacára is elég igazságos elbánásban részesültek, és jogaikat csorbítatlanul meg tudták óvni Nantesban, 1598-ban bocsátotta ki Henrik azt az edictumot, mely a protestánsok régi sérelmeinek orvoslását biztosította. Ezzel megerősítette őket a kezeik közt levő templomok birtokában, elismerte jogaikat tanintézeteik vezetésében s törvénybe iktatta egyenjogúságukat a katholikusokkal szemben. Az edietum megadta nekik a szabad vallásgyakorlatot, törvényeseknek ismerte el a protestáns lelkészek által kötött házasságokat s általok teljesített kereszteléseket, s teljes polgári jogegyenlőségben részesítette a hugenottákat más vallású polgárokkal. Mindez Ígéretek azonban nagyrészt beváltatlanul maradtak. Henrik áttért a római egyházba, s bár visszautasította a pápa azon óhajtását, hogy a köztisztségek viselésére reformált vallásut ne bocsássanak, habozó politikája, a parlament és a bíróságok türelmetlensége, és különösen a jezsuiták befolyása holt betűnek hagyták a törvényt sok tekintetben s ez egyengette az utat arra a kíméletlen föllépésre is, melylyel aztán XIV. Lajos igyekezett megtéríteni a hugenottákat. Ellenben Anglia tárt kaput nyitott a francia állapotokkal elégedetlen protestánsoknak. Már a XVI. század közepe táján, a nantes-i edietum kibocsátása előtt, nemcsak Franciaországból, de a francia és osztrák Németalföldről is, Artois, Hainault, Namur, Luxembourg tartományokból, Flandria és Brabant egyes részeiből ezren és ezren kerestek menedéket a csatornán túl a fanatikus hatalom sanyargatásai elől, magokkal vive mesterségeik titkát, a selyem-, vászon- és gyapjúszövészet azon tökélyét, melyet aztán tőlök az angol takácsok is elsajátítottak. Erzsébet királynő nemcsak szívesen fogadta őket, de a legmesszebb menő elnézést tanúsította irántok. Nem kívánta tőlök még a protestantismus angol ceremóniáival