Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-24 / 43. szám

de viszont a munkaadókat saját érdekükben is emberiebb, kíméletesebb és igazságos bánásmódra ösztönözni. A még felekezetnélküliekké nem vált megátalkodott konokokra feleségeik s családtag­jaik által kellene hatást gyakorolni s növendék­gyermekeik a népiskolákban behatóbb valláser­kölcsi oktatásban volnának részesítendők, hogy ha ezek felnevekedve majdan családot alapíta­nak, a házi fészekbe is behatoljon az onnan már fájdalom! kiveszett vallásos és erkölcsi ne­velés, mint az iskolai oktatást elősegítő ós sike­resebbé tevő lépcső. De mivel az egyház csak lelki táplálékot nyújthat a maga tagjainak, az ember peclig nem­csak Isten igéjével ól, hanem testi eledelre is szorul, s különösen a mindennapi kenyeret — mint az úri imádság is tartja — nem nélkü­lözheti; s mivel a jelen korunkban már nagy számmal keletkezett s hála Istennek! mind in­kább szaporodó emberbaráti egyesületek, me­lyekre a pótolhatlan magán jótékonyságot át akarja társadalmunk evangéliumellenesen hárí­tani, a nagy szükségletnek eleget nem tehetnek; világos, hogy a mezőgazdasági munkásosztály legifjabb szociálizmusának gyógykezelésénél az egyház és társadalom mellett az államnak, a kormánynak is hivatalos kötelessége idejében közbelépni és peclig nemcsak szellemi, hanem anyagi tekintetben is. E végre a törvény által kötelezővé tett, de a létező viszonyok közt sok helyeken sem egyházilag, sem községileg ki nem vihető iskolázás, mint a népnevelés legalsóbb közege ingyenessé teenclő, s annak mint egyszer­smind állami feladatnak terhe államilag átveendő, illetőleg az egyházi ós községi népiskolák költ­sége a fentartó testületeknek az állam által megtérítendő volna, mint ezt országos törvé­nyünk különben már közel 50 óv előtt is el­rendelte. Még most is roppant hiány ós fogyatkozás mutatkozik a napjainkban ugyan jelentékenyen megszaporodott népiskoláknál. A nagy határú alföldi városok tanyai iskolái, melyeknek fentar­tása már ez iclőszerint is a terhes községi pót­adónak igen nagy százalékát veszi igénybe, még mindig elégtelenek s habár a földbirtoknak apróbb részletekre oszlásával mind sűrűbbekké s így népesebbekké válnak is a tanyák, nagy számmal vannak mégis olyan helyek, a hol a gyermekek a legközelebb érhető tanyai iskolákba sem jár­hatnak fel a nagy távolság miatt, sőt ocla szü­léik által sem szállíthatók be. De különösen a terjedelmes pusztákon érez­hető a népiskolák hiánya, hol az egymástól és a legközelebbi népes községtől messzire, gyalog sok helyt több órai járásnyira fekvő majorokban a számos cselédségnek és mezei munkásoknak még számosabb gyermekei úgyszólván barom módra nőnek fel, s Istenről, vallásról, tem­plomról, lelkészről, iskoláról, tanítóról fogalmuk sincs. Ilyen valóban elszomorító állapotról magam­nak is volt alkalmam az elmúlt nyáron szemé­lyesen meggyőződni egy pestmegyei pusztán, melyre a megyei tanfelügyelő úr hivatalos figyel­mét fel is hívom, mert ott az egymáshoz pedig közel fekvő négy majorbeli számos gyermekek még téli iskolázásban sem részesülnek. Ki van ugyan szüléikre terjesztve a legközelebbi népes községi köteles iskoláztatás, ele ez tényleg nem eszközölhető, mert az illető, gyalog legalább is 172 órányira fekvő községbe az apró, s több­nyire ruházatlan gyermekek — főleg télvíz ide­jén — az amúgy is rossz karban levő s lakatlan területeken átvonuló közlekedési utakon iskolába nem járhatnak s őket oda ós vissza szüleik hátu­kon nem hordhatják. Itt esett már meg, hogy midőn egy serdülő fiút szüléi valamelyik nagy ünnepen bevittek azon községnek, melyhez az illető puszta köz­igazgatásilag s egyházilag tartozik, róm. kath. templomába, innen hazatérve azt kérdezte szü­leitől a fiú, hogy micsoda ember volt az —• a papra célozva — a ki oly magasra felment s ott úgy lármázott? Nincs hát itt s ehhez hasonló nagyszámú helyeken módja a pusztai cselédségnek s a mun­kás népnek, hogy gyermekeit iskoláztassa, s a létező bajon csak az állami népiskolák felállítá­sával lehet segíteni, mi annyival inkább köte­lessége is az államnak, mert az ő részére veszi számon és keresi fel az illető községi elöljáró­ság a katonaköteles életkorba lépett tanyai ós pusztai ifjút. Azonban nemcsak a pusztai cselédség és munkás nép gyermekeinek iskolázásáról, hanem magának ezen nóposztálynak megélhetéséről is az állam feladata kellően gondoskodni, s mivel az élő föld az, mely az embert magához s köz­vetve hazájához leginkább leköti, s a magyar pórnép is főleg a földbirtok után sóvárog és megtakarított keresményét csaknem kizárólag hazájának földébe fekteti, ele a földbirtok ébresz­tené és ápolná a mezőgazdasági munkás nép­osztályban is a hazaszeretetet s a hazájához való hűséges ragaszkodást, s ez irtaná ki belőle leg­biztosabban a hazafiatlan s nemzetietlen szociá­lizmust: a nagy latifundiornokat (birtoktesteket) képező hitbizományi uradalmak törvényhozási feloldása s így több birtokosokra lehető átszál­lítása mellett államkormányunknak egyik főfel­adatául kellene tekinteni, hogy a mezőgazdasági

Next

/
Oldalképek
Tartalom