Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-24 / 43. szám

munkásokat is, kik legnagyobb részt egy talpalattnyit se mondhatnak tulajdonuknak tágas hazájuk földébéből, sőt még saját házi otthonnal sem igen bírnak, 1 — 2 holdnyi apró parcellákban részesítse a már eddigi nagy mérvű elidegenítések után is még rendelkezésére álló roppant állami földbirtokból, hogy ezen néposztálybeli munkásoknak is módjok iehessen apró birtokocskáikat, melyeknek családilag eszközölhető megművelése mellett még mindig elég idejök maradna a nagyobb földbirtokosok szolgálatára, a méltányos vételár évenkinti törlesztésével megörökíteni. Nézetem szerint ezen birtokszerezhetéshez jogos igényt is tarthatnak földetlen munkásaink, kik saját személyökben vagy fiaik által az átalános védkötelezettségnél fogva szintén úgy védik ós oltalmazzák hazájukat, mint azon honfitársaik, kik a közös haza védelme mellett saját száz ós ezer holdas földbirtokaikat is védik, míg a szegény birtoktalan munkás, ki ifjú életének törvényszabta éveit szintén a haza szolgálatában tölti el, s ki háború esetén mint vitéz katona ontja vérét, most voltakópen csak a maga bőréért harcol. A mezőgazdasági munkásokat illető termónybeli jutalók vagy munkabérre nézve legcélszerűbbnek vélném, ha ez nem a lábonálló gabonatermés holdja szerint számítva, vagy pénzre változtatva, hanem az összesített termésből szemül adatnék ki, ós pedig a munkaadók és munkások mint két tényezőből alakított vegyes bizottságok által megyénkónt vagy járásonként kötelezőleg megállapított járulókokban, hogy így a huza-vonó alkudozásoknak, s a folyó évi nyáron a munkájuk által gyakorolt munkaközbeni bérfokozásoknak, sőt zsaroló munkabeszüntetéseknek lehetőleg eleje vétetnék. Mi a véresebb szájú szociálisták által megpendített vagyonegyenlőséget, s különösen a földnek egyenlő felosztását illeti, ezt hazánkban népszerűnek s így közveszólyt okozhatónak nem tartom, mert a magyar földbirtokos paraszt szintén oly arisztokratikus hajlamú, mint a magyar mágnás, s különösen a már törvényes ós kizárólagos tulajdonává vált előbbi úrbéri földbirtokát közrebocsátani épen nem hajlandó. Még a jobbágyság idejében a földes gazdák egészen elkülönözték magukat a földetlen zsellérektől s a községi közgyűléseken, gazdasági tanácskozmányaikban jobbágytelkeik számaránya szerint, a jasz- kún kerületi szabad községekben pedig a gazdák megörökített földbirtokaik redemptionális vagyis váltsági összegei szerint foglaltak helyet. De a magyar köznép még most is földbirtok szerint móri a személyes tekintélyt és előkelősóget, s ha a régi időkre visszatekintünk, úgy találjuk, hogy nemzetünk egyenesen a földosztály ellen védekezett, midőn a nemesi, s az ebből kiszakadt úrbéri, valamint a redemptio útján is a fiágiságot hozta be. A magyar nép elég józan s belátja, hogy polgári társadalomban a vagyonegyenlősóg épen olyan kivihetetlen ós tarthatatlan, mint a milyen lehetetlenség emberek közt a szellemi és testi egyenlőség. Hiszen már mind szellemileg, mind testileg különbözőknek születünk, s ezen örökölt különbséget sem a nevelés, sem a társadalom és semmiféle állami intézmény ki nem egyenlítheti. Vélekedésem szerint a polgári társadalmat épen saját tagjainak egyenlőtlensége tartja fenn, ez tartja össze, ez teszi állandóvá és erőssé, valamint az emberi kéz erejét is ujjainak egyenlőtlensége fokozza. Ha mindnyájan egyenlő gazdagok vagy szegények volnánk, ha mindnyájan egyenlők lennénk egymással szellemi és testi tehetségeinkre nézve, legott felbomlanék köztünk a társadalmi rend, s beállna a fejetlen anarkhia. Mint emberek társadalmilag csak úgy maradhatunk meg, ha kölcsönösen és viszonosan egymásra utalva, a gazdag mellett szegény, az értelmes mellett értelmetlen, az ügyes mellett ügyetlen, az erős mellett erőtlen, a szorgalmas mellett henye áll. Midőn a hajdani Rómában a pórnép fellázadt az előkelőbb, illetőleg a gazdag néposztály ellen s az élő földnek egyenlő megosztását követelte, egy értelmes főember azzal a találó példázattal csendesítette le a lázadó tömeget, hogy egykor az emberi test többi tagjai is feltámadtak a gyomor ellen, a miatt, hogy míg ők dolgoznak, a gyomor csak fogyaszt ós emészt. Ennélfogva megvonták a gyomortól az eledelt, de csakhamar belátták, hogy így csak önmaguknak ártanak s az egész testet elerőtlenítik. Visszatértek tehát a gyomor táplálásához, hogy így megélhessenek s a munkára ismét képesek lehessenek. Minden józan és elfogulatlan ember belátja, hogy a vagyon egyenlősége, ha esetleg a földre vonatkozólag osztály útján eszközöltetnék is, állandóul nem tarthatná fenn magát, s a mérleg csakhamar vagy egyik vagy másik oldalra felbillenvén, tényleg visszaállana az előbbi egyenlőtlenség. Végül a vagyonközösséget illetőleg, melyet némely ábrándozok egyes helyekre szorítva, életbe léptetni megkíséreltek, kétségtelen, hogy a vagyon közösség intézménye az embert egyéni szabadságától megfosztva merő géppé aljasítaná; a szellemi ós testi erők kifejtését, a magasra törő