Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-24 / 43. szám

lehet ezt felhozni, mert a reverzális akkor jog talan, törvénytelen és tisztességtelen volt, akkor az elígért és elkeresztelt gyermekeket vissza is követelhettük s a mint tudomásunkra jutott, vissza is követeltük s nem egy esetben a szorult helyzetben reverzálist adott szülő maga volt segítségünkre és a törvénytelen reverzális kötelezettséget ő maga sem tartotta meg minden esetben. Ellenben most a gyermekek vallására vonatkozó megegyezést maga az országos törvény szentesíti és tisztességesnek tekinti, melyet nekünk lelkészeknek is respektálni kell s ha egyszer megtörtént, vajmi keveset tehetünk ellene, mert a szülő is nem szívesen teszi s nehezebben bírható arra, hogy az egyszer törvényes megegyezését, melyet az országos törvény megenged ós tiszteletben tart, a mi kedvünkért megváltoztassa s újabb törvényszerű eljárásnak magát alávette. Nem gyöngíti állításomat R. K. azon állítása sem, hogy »az új törvény életbelépte óta a mi részünkre is fennáll a jog és lehetőség arra, hogy a vegyes házasok összes gyermekeit saját egyházunknak biztosítsuk<r. Igaz, de a rövid iclő tapasztalata azt bizonyítja, hogy reánk csak a jog ós lehetőség áll fenn, de az eredmény, az aratas, a gyümölcs nem a mienk. Bizony elmondhatjuk itt is, hogy mi ültettünk, de más szecli a gyümölcsöt. Nem gyöngíti állításomat R. K. azon érve sem »hogy azon vegyespárok, kik fél év alatt a protestáns egyházak részére biztosították gyermekeiket, olyan nyereség, melynek elérése, sőt lehetősége az új törvény előtt teljesen ki volt zárva«, nem pedig azért, mert a más, különösen a róm. kath. egyház számára való eligórésekkel szemben az az állítólagos nyereség elenyésző csekély, mit én a tiszta veszteség kitüntetése alkalmával — min

t közléseimben látható — rendesen levonásba hozók, de végre azért sem, mert ez a nyereség nem pótolja azt a nyereséget sem, melyet azelőtt a házassági elválásoknál leirtunk. Sőt az új törvényt e tekintetben a régivel összehasonlítva be fogja ismerni R. K. barátom is, hogy a régi előnyösebb volt reánk nézve. Tekintélyes összegre megy évente az elválások száma s valljuk meg nyíltan, hogy nemcsak számban, de sok tekintélyes egyháztagban is gyarapodtunk az elválásokhoz volt szükséges kitérések által. Ma ettől is elestünk, s midőn a jelent a múlttal így összehasonlítjuk, azt is okvetlen egyházunk veszteség számlájára kell írnunk. Nem folytatom tovább, bár ezeken kívül még nem egy (stóla, tekintély stb.) fájós veszteséget említhetnék, ós mégis csak a kezdet kezdetén vagyunk, de nem teszem, úgy is hosszúra nyúlt már cikkem s nem tagadhatom, hogy bizonyos fájó érzés fog el egyházunk ezeti veszteség-számlájának registrálása alkalmával. Csak még azt jegyzem meg, hogy legyen, a mint nem lehet, hogy az én számításom rossz, az általam e tekintetben feltüntetett egyházi helyzet nem igazi s Révész Kálmán lelkósztársam számítása a helyes és az általa feltüntetett egyházi helyzet az igazi, hogy az általam feltüntetett veszteségnek tulajdonkópen csak fele a veszteség — ne értse senki félre szavaimat, egyházunk előrehaladását, fejlődésót a múlttal szemben ismerem, nem, tagadom — de még akkor is, ha a R. K. által feltüntetett egyházi helyzet az igazi, megvallom, hogy ezt a helyzetet sem tartom örvendetesnek, még az is komoly feddő kép a mult mulasztásaiért s intő jel a jövőben való hatványozottabb munkálkodásra. Homola István, ág. hitv. evangélikus lelkész. A keresztyén szoeiálizmus. II. Megvan tehát már a nagy baj a mezőgazdaságnál hazánk jelentékeny részében, mely sürgős orvoslásra vár, mert nemcsak óvenkint ismétlődhetik, hanem meg is öröködhetik, miután ocla jutottunk, hogy a munkás ós munkaadó ellenségképen állnak egymással szemben, ós a mezőgazdasági munkások szociálizmusi mozgalmait erővel el lehet ugyan időnkint nyomni, de gyökeresen kiirtani nem sikerül, mivel a hatás természetszerűen ellenhatást szül s a kormány sem lehet állandóul oly helyzetben, hogy a munkát megtagadókat felvidékiekkel helyettesítse, kik mint gyengébb idegzetűek különben sem képesek az alföldi nehéz munkát célszerűen végezni. A fegyveres erőnek könnyen vérengzővé válható, sőt már az idén is azzá vált alkalmazása helyett tehát az evangéliumon alapuló keresztyén felebaráti szeretetet, a vallást és erkölcsiséget kell orvosszerül felkarolni, a keresztyén szociálizmust kell érvényre juttatni, a régi patriárkhális viszonyokat kell a mezőgazdasági munkások s munkaadó gazdák közt lehetőleg visszaállítani. Ezen társadalmilag is üdvös cél elérhetése vagy legalább megközelíthetése céljából a lelkészeknek az épületes templomi igehirdetés mellett, valamint a hitfekezetek világi elöljáróinak is személyesen kellene érintkezésbe bocsátkozniok a szoeiálizmus által megmételyezett munkásokkal. Időt ós fáradságot nem kiméivé igyekezniük kellene őket felvilágosítani, téveclésök belátására birni, s a jó útra visszavezórelni; 85*