Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-01 / 31. szám

KÜLFÖLD. Az angolországi egyházak élete és fejlődése Viktória királynő uralkodása alatt. Minél gondosabban vizsgáljuk az angol vallásos életnek az utolsó hatvan év alatt való hatalmas kifejlődését: annál nyilvánvalóbb lesz előttünk, hogy az főképen a most uralkodásának 60 éves jubileumát ünnepelt királynő trónra léptekor élt bátor úttörők és merész újítók által elhintett magvakból sarjadzott ki. Ama napok látnokai, prófétái csaknem teljesen magukra hagyatva, visioik által lelkesítve veszélyes téren látszottak mozogni, mintha csak ködDorította és zátonyokkal bővelkedő tengeren eveztek volna. Mikor az új és nagyszerű épületnek alapját lerakták, kartársaik egyszerűen légvárépítőknek tartották őket. Kiáltó szók valanak a pusztában s legfölebb csak azért hallották, meg őket — ha meghallották — hogy szent borzalommal vissza riadjanak tőlük, miután elhallgattatni nem tudták őket. A mi munkánk, melyre oly büszkék vagyunk nem egyéb, mint ama termékeny kor eszméinek gyümölcsöztetése, kiterjesztése, népszerűsítése, alkalmazása és kifejtése. A mit a derék férfiak félszázaddal ezelőtt hirdettek és tanítottak, most valósul meg. Az értelmes keresztyén közönség most szedi annak a gyümölcseit, a miért a vezérek csendben és oly nagy fáradsággal küzdöttek. Ez a tudat tanítson minket az alázatosságra. De egyszersmind adjunk hálát a mindenható Istennek az úttörőkért, ama Josuákért és Kálebekért, a kik először vizsgálták át az igéret földét, a kiknek szavát nem hitték el, bár Eskol völgyéből egy fürt szőlőt is hoztak szavaik bizonyítására. Hálát kell adnunk a szerencsés eseményekért is, a melyek a szabadság édes világosságát árasztották szét és összetörték a vallásos hitet és a nemzeti életet lenyűgöző rozsdás bilincseket. E nagyszerű és tanulságos történetet akarjuk itt röviden vázolni és az olvasók becses figyelmébe ajánlani. Rómába vezető út. Legelőször is egy gyászos látványnyal kerülünk szembe, a középkornak különös feléledésével. A mely rnoz galomban nincsen se haladás, se szabadság, sőt határozottan visszaesés van. Valakiket nem szédített el a mozgalom szörnyű igénye, mind komoly intést latnak benne a protestáns Angolország szabadságának megvédésére. A katholicismus újraébredése a királynő uralkodásának kezdetével esik össze. Keble az ő híres prédikációját a nemzeti hithagyásről (National apostasy), melyről Newman apológiájában azt állítja, hogy tényleg ezzel kezdődött ez a mozgalom, 1833. július 14-én tartotta, négy évvel a királynő trónra lépte előtt; ezt követték a Tracts for the Times (Időszerű iratok), melyekből a legutolsó, a 90-ik szám 1841-ben a királynő uralkodása negyedik évében jelent meg. E számban Newman rendkívül finomságú subtilitással azt akarta kimutatni, hogy a katholikus tan öszszeegyeztethető az anglikán egyház cikkelyeivel. Nagyon figyelemreméltó az a tény, hogy ez a hatvan évvel kezdődött mozgalom meglehetős széles körben el van terjedve és ma is még teljes erejében van, sőt a klérust tekintve, legtöbb képviselője e periódusban most van. Vájjon, a ki szereti a szabadságot, a ki hisz az újtestamentumi igazságokban, örömmel láthatja-e az anglikán ritualismus terjedését? Mi előttünk ez irány nem más, mint Rómába való visszamenés, bárha a Vatikán kapujánál megállanak is, és Newman meg Word, a kik az utolsó lépést is megtették, látszanak ez irány leghűbb követőinek. A nagy ébredés. Más részről azonban, nem tagadható, hogy az Anglocatholicismussal egy időben, ha ugyan nem annak a közvetlen hatására, az anglikán egyházban az igazi vallásos élet is felébredt. Keble az említett prédikációjában elpanaszolja, hogy az egyház nem halad, nem hódít, míg a dissenterek egyre szaporodnak. És becsületesen be is vallja, hogy ennek útját akarja vágni. A dissenterek ellen indított hadjárat azonban megsemmisíté sanguinikus pártfelei reménységét. Minél inkább elnyomták a nonconformistákat, számuk annál inkább növekedett, De egy más dicsőbb cél sokkal egyszerűbben és csodálatraméltó módon éretett el, melynek mindazok, a kik az áldozársággal nem rokonszenveznek, csak örvendeni tudnak. Temérdek bizonyítékunk van arra nézve, hogy századunk első felében az Anglikán egyház holt egyház vala. Az evangéliumi irányúak misszionáriusi tevékenységében a hivatalos egyház nem vett részt. A régi szabású lelkészek methodismust szaglásztak ki az ilyes féle munkákból. Igen sok városban a komoly (anglikán) egyháztagok dissenter templomba jártak, mert csak ott kapták meg az óhajtott lelki eledelt. Ma minden megváltozott. És ez a változás hozta létre az anglikán egyház és a dissenter egyházak között a nemes vetélkedést. Az utóbbiak ez által ugyan sokat vesztettek régi vonzó erejüknől, de mindig erősen állanak. Az anglikán egyház él. Komolyság, buzgalom, gyakorlatiasság, fáradhatatlan munkásság jellemzik a régi róka-vadász lelkészek modern utódait,, azon lelkészekét, a kik sokkal jobban értettek a földesúr borának megbirálásához, mint az egyházi kérdések megvitatásához. A criticismus és a papismus. E retrogad irány sem kerülheti el a világosság és szabadság befolyását. Hiába hízelegtek Nagy Kanntnak az ő udvaroncai, a dagályt még sem tudta megállítani. Egy áldozár sem állíthatja meg a napot. Mily nagy közbenvetés vagyon dr. Pusey és Gore kanonok között. Az előbbi Dániel fölött írt müvében az újabb bibliai kriticismust bűnnek tekinti, emez pedig Lux Mundiiában átveszi annak alapelveit. Gore kanonok esetében láthatjuk, hogy a magas anglikanismus érintkezésbe jön a modern gondolkodással olyan téren, a mely előtte az egyedül lényeges, t. i. az egyházi tan katholicitása papjaival és szentségeivel. Ez a sajátságos álláspont nem tartható fel sokáig. Ha egyszer a criticismus bomlasztó ereje behatol, az áldozárság büszke épülete szét fog mállani. Az evangéliumi irány életképessége. A királynő hosszú uralkodásának elején történt, hogy az anglikán egyházban az evangéliumi párt törvényes elismerésre jutott a híres Gorham esetben hozott döntvény által. Phillpotts exeteri püspök ugyanis, mr. Gorhamotnem akarta egy javadalom élvezetében megerősíteni, mivel ez evangéliumi nézetet táplált a keresztségben való újjászületésről. Az ügy a polgári hatóság elé került, a mely azután a püspök ellen döntött. Mondani sem kell, hogy azután ez a párt többször férfiasan helyt állt, és befolyása megnövekedett. Az evangéliumi irányú szövetségnek nagyszerű föllendülése és a szükkörű magas egyházi társulatnak elsatnyulása úgy vehetők, mint hatalmas ellensúlyozásai a clerusban szerfölött elterjedt ritualismusnak. Egy másik is némileg sajátságos jele az evangeliumi párt életképességének : a Keswick-féle társulat. Ez tulajdonképen többféle felekezethez tartozó emberek társulata, de azért főleg anglikánokból áll.