Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-01 / 31. szám

vázolása. A bibliai könyvek részletes ismertetésében úgy az ó- mint az újszövetség könyveinél a szerző nézetünk szerint megtalálta azt a mértéket, mely szerint a bibliai kérdések középiskolai tankönyvben tárgyalhatók. A negativ kritika problémáiba, legkevésbbé ú. n. »biztos eredményeibe* nem bocsátkozik. És józan paedagogiai elvek szerint arról szó sem lehet. A tanárnak, a ki végzett theologus, persze ismernie kell ezeket a problémákat; de a mi a tanárnak szükséges, hogy tudja — hogy taníthasson, azt még az őszinteség (Wahrhaítigkeit) nevében sem kell, középiskolai tanulókkal közölni. De nem is szabad azt különösen, ha meggondoljuk, mily problematikusok ezek az »eredmények* olyanok, hogy egy oly balra álló theologus, mint a berlini Harnack legújabb könyvében (»Geschichte der altchristl. Literatur* 2. része: »Chronologie etc.«) nagyon is »reakcionárius« értelemben kiigazította azokat. Különben problémákat a középiskolába bevinni nem is lehet. A mit szerző a ú. n. bibliai bevezetésből könyvében közölt, azt az illető bibliai könyvek alapján bátran állítani lehet. Ezen részletekhez csatlakozik mindenütt a könyvek tartalmának rövid megjelölése. Mi a szerzőnek előszavában nyilvánított nézetével szemben a tartalom megjelölésében a fontosabb részletek kiemelését tartjuk szűkségesnek (esetleg bibliaolvasás céljából), mint ez péld. a Köbei-féle kis >Bibelkunde*-ban történt. Tán elhatározza magát még a szerző egy netán szükséges újabb kiadásnál ezen bizonyára majd több helyről nyilvánuló óhaj teljesítésére. A prófétai iratok ismertetésénél szerettük volna, ha a szerző a történeti hátteret egy pár élénkebb vonással rajzolta és az egykorú világtörténeti vonatkozásokat melyek ezen időtájban oly mérvadók lesznek, erélyesen, kiemelte volna. A 35. §. (függelék), mely az ótestamentumi apokryphusokról szól, különösen az ev. egyház álláspontjáról nem felesleges. Az ótestamentomiakhoz hasonló irányban tárgyaltatnak az újtestamentomi könyvek is. A synoptikusok és Junos evangéliumának széttartását középiskolában nem helyeseljük. Pál apostol levelei tán jobban és eredményesebben jellemezhetők, ha az apostol életébe fonjuk Részletekbe nem bocsátkozhatunk. Jó, hogy a szerző itt valamint a többi újszövetségi levelek tárgyalásában a józan posit. bibliai kritikai álláspontján áll. Az újszövetségi könyvek tartalmából is a fontosabb részletek kiemelése kívánatos volna. A könyv második része a »keresztyén tanról* szól. Ezen részben különösen érvényesül a könyv jó felekezeti felfogása. Bevezetése (a 47. §.) jól tájékoztat a hitvallás lényege és az ág. hitv. ev. egyház hitvallásai tekintetében. A keresztyén hit- és erkölcstani anyagot nem szétválasztva hanem együttesen és pedig Luther kis kátéja alapján tárgyalja. A tízparancsolatot a két tábla szerinti felosztás alapján tárgyalja a szerző. Az első tábla az első három, a második tábla a többi hét parancsolatot foglalja magában. Mindenütt adja először Luther kis kátéjának szövegét és magyarázatát és ehhez fűzi a szokásos anyag feldolgozását. A harmadik parancsolat feldolgozásában csak helyeselhető az egyházi év ismertetésének felvétele. A parancsolatok záradéka magyarázatánál kiemeljük az összefoglaló tant a törvénvről (71. §.), a mely az apostoli hitvalláshoz vezet. (1. 72. §.) Az apostoli hitvallás tárgyalását megelőzi az Isten tulajdonságáról (73. §.) és háromságáról (74. §.) való tan beékelése. A különben száraznak látszó tant Isten tulajdonságairól a szerző igen értékessé teszi az egyes isteni tulajdonságok vallásos tartalmának kiemelésével. Az első cikknek Luther kátéjából való közléséhez csatlakozik a teremtés tárgyalásában az angyalok és az emberről szóló tan és ehhez a bűn (öröklő bűnről) szóló tan. Ezután jő az isteni gondviselés (fentartás és igazgatás) tárgyalása. A második cikk természetesen a christologiát tartalmazza. A 83. §. szól a megváltás művéről általában, a 84. §. a helyettes elégtételről, a 86. §. Jézus földi életéről és kettős (megaláztatás) állapotáról, a 86. §. Krisztus istenségéről. A 89. §. a három hivatalt tárgyalja. A harmadik cikk a megrendelést tárgyalja. Itt egy kissé bőven van előadva az ügyrendről szóló tan (92. §.) Ily alakban nehéznek látszik a középiskolai tanulókra nézve. Igen jó, hogy a szerző a hit által való megigazulásnak. Ezután jön az egyházról való tan, mely a 96. és 100 §§-ban tárgyaltatik. Az egyház lényege (96 §.) a tanítói hivatal (97. §.) és az egyház szervezete (98. §) ismertetését követi az egyházak felosztása (99. §.), hol még a görög kath. (vagy egyesült) egyházat is meg kellene említeni és az egyes egyházak ismertetése. A reform, egyház jellemzése (101. §.) visszamegy a praedestinátióra és innen vezeti le különbözőségét a luth. egyháztól. Jól lett volna még szigorú törvényszerű jellemvonását is kiemelni. A római kath. egyház váltanai (102. §.) egészen helyesen a megigazulás r. kath. felfogására vezettetnek vissza. Itt és nem a külső különbségekben fekszik a róm. kath. és luth egyház elvi ellentéte A 106. §. a két prot. egyház uniója ellen irányul. A 108. és 109. §. szól a végső dolgokról (halál, feltámadás, örök élet.) A Miatyánk magyarázatát a jó bevezetés után (110. §.) lehet úgy összevonni, mint a szerző tette, a ki az első három és az utolsó négy''kérést összevette. A keresztségről egy bevezetés után, mely az ige és a sakramentumokról általában szól (127. és 128. §.) könyvünk a 130-133 §-okban beszél. Kiemeljük a 133. §-t, melyben a szerző joggal hangsúlyozza a keresztség objektív jellegét, a mely egyedül jogosít fel a gyermekek megkeresztelésére. Ezen objektív jelleget mai nap sokan túlságosan elhanyagolják. Az Úrnak szent vacsoráját a káté ezen tárgyú részének előbocsátása után a 135—139. §-ok tárgyalják. A luth. egyház tana a 136. §-ban szabatos kifejezésre talál és a 137. §-ban egyrészt a református, másrészt a róm. kath tanfelfogástól élesen elkülöníttetik. 138%

§-ban az úrvacsora áldásáról, a 139. §-ban pedig az Úr testének és vérének úgy a hivők, mint a hitetlenek részéről az előbbinek áldására az utóbbinak átkára való élvezetéről szól. A gyónásról egy függelék szól még a 140. és 141. §-ban. A szerző előszavában ugyanezen két részre nézve is szándékosnak mondja, hogy íráshelyeket nem idézett. De mi itt is azt óhajtanok, hogy az íráshelyek idéztetnének. Mi részünkről ezen ismertetés végén azon nézetünknek adunk kifejezést, hogy ezen a gyakorlatból kinőtt jó felekezeti tankönyv a gyakorlatban be fog válni. Nyilvánítsák e téren működő tanférfiaink óhajaikat, hogy ezen tankönyvet idővel még inkább tökéletesítsük persze alapelveinek érintetlen maradásával. A hol pedig a felekezeti álláspont tekintetében, már előre meg van az egyezés és jó lutheránus tankönyvet keresnek, ott ezen művet a legjobb lelkiismerettel és legmelegebben ajánljuk. Dr. Daxer György, ev. s.-lelkész