Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-01 / 31. szám

vidékein élt, a hol a nép ajkán a régi lutheri egyház énekei megmaradtak, az tudja, hogy az édes dalt mily sokszor éneklik csillagos estéken a hazatérő földmívesek és bányászok s mily sokszor felhangzik az esti csendben a békés szobákban és tornyokon.« * 3. Gerhardt jelleme, A dalokból könnyen megalkothatjuk Gerhardt jellemrajzát s megismerhetjük ielki életét, kedélyvilágát. Gerhardt hivő keresztyén volt, a ki egyedül Istenre épített. A hit adott neki erőt e megpróbáltatásokban s reményt a szomorúságban. A mennyei dolgokat sokkal többre becsülte a világi javaknál; egyházát forrón szerette s kész volt érte minden földi hatalommal szembe szállni. A meggyőződés embere volt, a ki mindig csak lelkiismerete szavára hallgatott, még akkor is, midőn ebből kellemetlenségei származhattak. Szerette Istent és az embereket, Isten nevét még akkor is tudta dicsőíteni, midőn a legnagyobb megpróbáltatásokat kellett elviselnie, embertársaiért még akkor is tudott imádkozni, midőn azok csak fájdalmat okoztak neki. Az emberek rosszasága fájdalommal töltötte el szivét, de soha e miatt panasz nem hagyta el ajkát. Szive nemes volt s tudott örülni a Teremtő alkotásainak. Észrevette a szépségeket, melyek másoknak fel se tűntek s a reggel, az este, a nyár, tiszta örömöt gerjesztettek benne. Legtalálóbb jellemrajzát adjuk különben Gerhardtnak akkor, ha azt mondjuk róla, hogy oly ember, oly keresztyén volt, a ki folyton törekedett Isten parancsolatait követni s az igazság útjain járni. 4. Dalainak jellemzése. A mint Gerhardt dalai szívből jöttek, úgy szívhez is szólnak. Ha összehasonlítjuk őket a reformáció korabeli egyházi énekekkel, azt találjuk, hogy mint azokban, úgy Gerhardt dalaiban is kifejezést nyer a szigorú egyháziasság s a hitbeli erő; Gerhardt is az egyházi hittételek alapján áll s Luther erős lelke nyilatkozik meg benne. Azonban míg a reformáció korabeli énekek általában, sőt mondhatnók, különbség nélkül objectiv irányúak, addig Gerhardtéi teljesen subjectiv jellegűek. Amazokban az egyház képezi az alanyt vagy tárgyat s belőlük nem a a költő, hanem az egyház szól, melyet gyakran fenyeget veszély s melynek nehéz harcot kell a létért vívnia. Az egyéni hang csak egy énekben nyer kifejezést: Luther ezen kezdetű dalában: »Mit Fried und Freud fahr ich dahin«. Gerhardt az első, a ki ezen iránytól eltér és új utat, új célokat mutat az egyházi dalköltőknek. Dalaiban az individuális lelki élet nyilatkozik meg. A költő maga képezi az alanyt, a saját nevében, a saját szivéből, a saját * Németországban igen sok helyütt szokásban van, hogy esti 8 órakor a tűztoronyban a négy világtáj felé egy-egy chorált fúj kürtjén az ó'r. Sokszor tanúja voltam, hogy az utcán járó-kelők a chorál hallatára megállnak s kalapjukat megemelik vagy leveszik. Nálunk se ártana e kegyes, hiterősítő szokást meghonosítani! A. nyelvén dalol s a saját életkörülményei, vágyai képezik költeményei tárgyát. Individualitására nézve jellemző, hogy nem kevesebb, mint 16 dalát e szóval kezdi: én (ich). A dalok subjectiv tartalma azonban teljes összhangzásban van az egyházi hit és tan objectiv tartalmával. Az egyéniesség csak abban az alakban nyilvánul, melyben Gerhardtnál a hit, érzelem és élet kifejezésre jut. Maga ez a hit, ez érzelem s ez élet azonban nem a költő kizárólagos tulajdona, hanem ezeknek mind azon lelkekben élniök és virágozniok kell, a melyek Krisztus követői akarnak lenni. Mint a költőt, úgy másokat is meg kell örvendeztetnie Isten jótéteményeinek ; mint neki, úgy más hívőknek is szívből kell vallaniok, hogy a világon minden, legyen az bár örömet vagy fájdalmat nyújtó, az ember javára szolgál; hogy Isten megváltotta a világot s atyailag gondoskodik rólunk. Mint ő vallotta, úgy más lelkeknek is vallaniok kell, hogy Isten hosszútűrő és irgalmas, s szeretetet és kegyelmet nyújt, megérdemelte büntetés helyett. Ily értelemhen azt mondhatjuk, hogy Gerhardt költészetében az egyházi objectivitás a költői subjectivitással egyesült. Ide jegyzem Müller Vilmosnak, a »Bibliothek deutscher Dichter des 17. Hunderts* kiadójának szavait, melyeket Gerhardt dalaihoz előszó gyanánt írt: »Kegyessége nem egyoldalú, hanem annyira áthatotta szivét és lelkét, hogy őt erőssé és bátorrá, tüzessé és buzgóvá, gyengéddé és szelíddé teszi s múzsája majd egy játszó gyermek, majd egy ábrándos ifjú, majd egy erős férfi, majd egy roskatag aggastyán hangján beszél. Lelke mindig annyira csordultig van, s ajka mindig annyira kész a szólásra, hogy az Úr dicsérete s keresztyén üdvösségének tudata oly könnyen folynak ajkáról, mint a legmindennapibb és legszokottabb dolgok. A magasztalásra nem kell készülnie s nem is fárad el benne, annyira él Ő Istenben s Isten ő benne. Nyelve egyszerű, mint az igazság, pompa és cifraság nélküli, gyakran csaknem nagyon is mélyre leszálló, azonban mindig az érzelemtől áthatott, a mely oly szívesen hozza magához közel a legmagasabbat s oly szívesen öleli át az örök Istent, mint egy halandó testvért vagy atyát*. És Straube így ír az »Allgemeiner Anzeiger der Deutschen* 1825. evi 851. számában: »Gerhardt dalai egy oly szívből jőnek, mely a Szentírásban meggyökerezett, melyet az evang. tanításaiban és Ígéreteiben való élő hit bizalommal s örömmel töltött el, s melyet az Isten és Krisztus iránti valódi szeretet és a legboldogabb békesség hatott át, s az emberi életről oly érthető, valódi keresztyén, megnyugtató, felvidító és megtisztult nézet nyer bennök kifejezést, hogy mennyei hangokként érintik s erővel, vigasztalással és örömmel töltik el a sziveket*. Gerhardt dalaiban az általános emberi nyer kifejezést. Bennök az egész élet keresztyén világításban jelenik meg s ők megmutatják az Istennek tetsző élet útját a bölcsőtől egész a koporsóig. A karácsonyi énekekben a keresztyén ember születése, a böjtiekben az élet szenvedései, a nagypéntekiekben az igazak halála s a húsvétiakban a megváltottak feltámadása szemlélhető. De Gerhardt