Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-01 / 31. szám

átlagban számítva nem volna elviselhetetlen, habár itt sem kell figyelmen kívül hagynunk, hogy mikor mi a mi egyházi terheinket az állami egyenes adókhoz hasonlítjuk, nem veszszük figyelembe p. o. azt, hogy a hazánk területének lényeges darabját (V5

rósz körül) alkotó kötött birtokoknak, valamint a nagyobb, a gyári iparnak és kereskedelemnek elenyésző csekély része áll a mi egyházunk tagjainak kezén úgy, hogy ha a híveink által viselt egyházi adó összegét az ugyancsak ő általuk hordozott állami egyenes adóval vetnők egybe, akkor körülbelül még egyszer akkora százalékot (36—40%) érnénk el. De elviselhetetlenné lesz ezen egyházi teher azáltal, hogy nem arányosan oszlik meg, a mint hogy a mai viszonyok között nem is oszolhatik, mivel minden egyes egyházközség egy külön, önálló s független jogi személyt alkot s így a létfeltétele gyanánt reája nehezedő terheket is önerején kell hordoznia. így következik aztán az adott helyzetből, hogy egyes szegényebb vidékek református lakói állami egyenes adójuk 100%-nál is nagyobb egyházi terhet hordoznak, azonkívül hordják az állami egyenes és közvetett adók, a községi pótadók egész seregét. Es ismét itt nem szabad egy roppant nehéz körülményt figyelmen kívül hagynunk, t. i. hogy híveinknek tekintélyes része (százalékban kifejezni nem tudom, de körülbelől legalább is 80%) az alsóbb néposztályhoz tartozik és hazánk jelenlegi fináncpolitikája, mely az állam jövedelmeinek 25%-át közvetett adókból hozza be, a nemzetgazdaságtan legelemibb elvei szerint is nagyon érzékenyen sújtja Őket már a mindennapi megélhetés feltételeinél is. Nem tagadhatjuk ugyan, hogy a megterheltség, t. i. az állami egyenes, közvetett és községi pótadókkal való megterheltség ne nyomná legalább is oly %-kal a más vallásúakat, de igen jól tudjuk más oldalról a többi, illetőleg a nem protestáns egyházak szervezetéből, hogy egyházi terheket a mi híveinkhez képest úgy szólván azok nem is viselnek, az izraelitákat kivéve. Ha már most azt is tudjuk, hogy az adóteher hazánkban szinte azon fokig van emelve, főleg a mi híveinknek is zömét alkotó, földmíves osztályra nézve, a melynél békés viszonyok között magasabb már nem igen lehet; továbbá ha ehhez hozzáadjuk a mi híveink által egyházi adó címén viselt terheket is: épen nincs mit csudálkoznunk, ha híveink sok helyen (így p. o. folyton szomorú híreket kapunk Baranyából) egyházuktól az elviselhetetlen közterhek miatt válnak meg, mert így terheiknek 50 — 60%-át is lerázhatják, mivel az egyházi teher csakugyan sok helyen a többi terhek 100—120%-át is képezik. Első tekintetre is világos, hogy egyházunkra nézve csak fél nyereségnek sem lehet tekinteni, ha az állam lelkészeink jövedelmét 600—800 forintra kiegészíti, de arra nem nyújt alkalmat, hogy a túl magas egyházi terheket leszállíthassuk. Ne kicsinylem a segítséget, melyet az állam így is nyújt és sohasem tudtam rokonszenvezni a »clotációcska«-féle siralmakkal és nem tudtam helyeselni amaz üres követelményeket, melyek 1500— 2000 frtig alig tudtak megállani; de meg vagyok győződve, hogy inkább van egyház ott, hol nagy a nyáj és kevés a pásztor, mint ott, hol van pásztor bőven, de elszéled a nyáj. Es úgy tartom, hogy nincs szégyenteljesebb állapot a mainál, mikor a nemzeti érdek legfenségesebb ápolására való készség attól függ az egyénekben, vájjon 1—200 frttal több javadalmat kapnak-e vagy nem. Egyházunk egy töredékét elveszítjük a kellő gondozás hiánya miatt, egy másik töredékét elveszítjük a túlterhelés miatt. Sokan a gondozást illetőleg sikert várnak a lelkészi javadalmak felemelésétől: én az iránt kevés reményt táplálok, ele legalább örvendetes csalódás érhet e tekintetben; azonban az ketségtelen, hogy híveinknek túlterhelt részét az nem tartja meg, ha menni készül, ha szabadulni akar, hogy papjának most már jobb fizetése van. A mit nyerhetünk, az kétséges; a mit veszítünk, bizonyos; hacsak a törvényjavaslat módot nem nyújt a magas egyházi terhek mérséklésére is. Ezekkel, a miket fentebb elmondottam, fel akarom hívni egyházunk intézőinek, első sorban az egyetemes konventnek figyelmét arra, hogy hathatós befolyásával igyekezzék egyházunk említett eminens érdekének is érvényt szerezni és imminens veszedelmét elhárítani az által, hogy a törvényjavaslatba a nevezett szempontok érvényesülését vigye be. Es bár nincs reményem arra, hogy nézeteim az egyedül illetékes döntő tényezők elé kerüljenek, mégis kénytelen vagyok reá utalni a fentebbiekben nyilvánuló állami érdekekre is, mint a mely szintén megköveteli az adózó polgárságnak a túlterheltség ellen való megvédelmezését. Hogy ez az állami érdek fennáll, azt felesleges bizonyítani; hogy pedig érvényesül is, elegendő a községi iskolai, a törvényhatósági ós községi pótadókat szabályozó törvényekre (1868: 38; 1883: 15; 1886: 21. 22:) hivatkozni. Épen kapóra jött nekem a »Protestáns« f. évi 29. számában a József császár-féle türelmi rendelet 2. pontjára való hivatkozás. És nem tudom eléggé figyelmökbe ajánlani az érdekelteknek az ezen intézkedésben nyilatkozó állami finánc-politikai eszélyt. Ugyanis kétségtelen az, hogy ha már az állami és községi adók az állami élet