Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-07-11 / 28. szám

mányegyetemmel szervi kapcsolatba léphet s protestáns theologiai tudományosságunk az egyetem keretében elfog­lalhatja az őt megillető helyet. A mi ezt a végcélomat elősegíti, helyeslem s támogatom; a mi ezt az időt távo­lítja, elítélem s a mennyiben tőlem függ, megakadá­lyozom. Ily szempontból fogván fel a kérdést, általában a tanárok működése ellen nemcsak hogy kifogást nem eme­lek, sőt velők szemben teljes elismeréssel vagyok. Tan­székét mindenik kitűnően betölti, a mellett — a mint erről biztos tudomásom van — tudományos értékkel biró művek kidolgozásával is foglalkoznak. Magánéletük, maga­viseletük a társadalmi téren kifogástalan. Miért kell tehát őket, miután egyéniségük a fakultással egygyé forrott s ők annak képviselői — a sajtó útján pellengérezni? Talán egyháztársadalmi téren eddig kifejtett munkás­ságukért? Talán azért, hogy önként felajánlották szolgála­taikat templomainkban az ige hirdetésére, egyes iskolák­ban (pl. Kenessy a tanitónőképezdében) a vallástanításra, a konfirmáció oktatásban segédkezésre, az egyházközség közgyűlése által egyhangúlag helyeseit vallásos estélyek tartására, theol. felolvasási ciklusok rendezésére, a fakul­tásban a papok által régóta félben hagyott biblia magya­rázatokra s általában minden oly szolgálattételére, mely az egyházközségben a vallásos buzgalom fokozására és ébrentartására jótékony hatással lehet? Elismerem azonban s veled ebben is egyetértek, hogy Kecskeméthy vallásos buzgalma által elragadtatva, az egylláztársadalmi tevékenység terén talán kissé tovább ment, mint a mennyit a mi adott helyzetünk megenged. Az ú. n. vándor-prófétai szereplést s akciót ... én sem helyeslem, valamint azt sem, hogy egyes egyházközségeink kebelében az egyházi elöljáróság, az egyházközség kor­mányzására hivatott egyének tudta és beleegyezése nélkül szövetségek, egyletek — legyenek azok különben céljukra nézve bármily üdvösek — szerveztessenek s azoknak érdekében propaganda indíttassék, de nézetem az, hogy ha ily irányú akciók folyamatba is indíttatnak, nem kell azért a sajtó piacán félreverni a vészharangot s Jeremiás­ként hirdetni Izráel elpusztulását, hanem meg kell tenni egész csendben a kebeli intézkedéseket az ily irányú ak­ciók megszüntetésére s retorsiók terére csak azon esetben lépni, ha a tett intézkedéseknek foganata nincs. Én ezeket a szükséges intézkedéseket, mihelyt a vég­rehajtott kihallgatások alapján positiv adatok tudomására jöttem meg is tettem. Kecskeméthyt komolyait figyelmez­tettem, hogy szüntesse be ily irányú minden további akció­ját, mert ez félremagyarázásokra nyújt alkalmat s fakul­tásunk magas rendű érdekeinek sérelmére lehet. Ö ezt nekem határozottan meg is ígérte s föl sem tehetem róla, hogy adott szavát be ne váltsa. Téged pedig még egyszer s utoljára bizalmasan és régi barátságunkra hivatkozással arra kérlek, egyszersmind óva intelek, hogy a hivatalos közlöny terén szüntess be minden további polemikus harcot s ne kényszeríts enge­met, hogy veled szemben akcióba lépjek, a mi nekem nagyon fájdalmas volna s mostani elkeseredésemet sokkal mélyebbé tenné. Kolozsvárt, 1897. május 27-én. Őszinte barátod Szász Domokos. * E magán levelet, mely a fentebb érintett ügyben ok­mány gyanánt tekinthető, Főtiszt, és Mélt Szász Domokos püspök úr a Nagytiszteletű Szász GerŐ úr lemondó leve­lének kelte előtt 5 nappal intézte most nevezetthez s így belőle a lemondás indokait illetőleg teljes felvilágosítás szerezhető. Tartózkodom attól hogy csak legkisebb mér­tékben is kommentáljam e levelet, azért egyszerűen any­nyit jegyzek meg, hogy 1. a dőlt betűkkel szedett helyek Szász Gerő úr lemondó levelében idézve vannak, s hogy 2. a levél írójától a közlésre felhatalmazást és egyes, e tárgyhoz szorosan nem tartozó pontok elhagyására hatá­rozott utasítást vettem. Kolozsvárt, 1897. július 1-én. Pokoly József, az egyháztörténet tanára. Harmincéves találkozó Pápán. Ritka kedves összejövetelt, mondhatnám ünnepélyt, rendeztek városunkban, június hó 26-án azok az immár teljes férfikorban levő egykori pápai tanulók, a kik 1867-ben tették le az érettségi vizsgát. Úgy mondják, hogy ez az összejövetel az elválás és a találkozás közt levő hosszú 30 esztendőnél fogva páratlan azon találkozások soroza­tában, mint a pápai ev. ref. főiskolában érettségi vizsgát tett tanulók egymáshoz és az alma materhez való ragasz­kodása és hűsége szül. De páratlan ez a találkozás még azért is, mert nem "30 évvel ez előtt tett igéret hozta össze közelből és távolból, a vidékről az ország főváro­sából a jó barátokat, hanem egy osztálytársuknak kitű­nően bevált kezdeményezése. Negyvenöten valának, a kik 1867-ben a pápai főiskolában érettségi vizsgát tevének; s e 45-ből 30 év múlva viszont ölelte egymást 21; távirat­ban és levélben fejezte ki az összejövetelről való elmara­dása felett érzett fájdalmát 4. Megjentek a következők: Somogyi Kálmán ref. lelkész (Ádánd), Rácz Gyula ügyvéd (Enying), Szabó Zsigmond (Győr), Bakó Imre (V.-Hidvég), Dózsa József nejével (Tata), ref. lelkészek, Baditz Lajos, kir. közjegyző (Kapuvár), Juhász Pál, ref. esperes-lelkész, (N Salló), Müller Adolf, izr. főtanító (Budapest), Konkoly Kálmán, megyei árvaszéki elnök (R.-Komárom), Kohn Jakab, járásbiró (Bécs), Jezerniczky Kálmán, ref. lelkész (Ter.-Szecsőd), Marton Ignácz, izr. hitoktató (Pápa), Pap Elek, ref. lelkész (Zsigárd), Barthalos István, ügyvéd (Pápa), Baditz Ottó, festőművész (Budapest), Boncz Gyula, refor­mátus lelkész, leányával (Szent-Benedek), Krausz Adolf, ügyvéd (Sopron), Petrovics László, ügyvéd (Budapest-Kőbánya), Szentmiklósy Gyula, főszolgabíró (Tapolcza), Bódog Tamás, földbirtokos (Ns.-Szalók), Fehér Kálmán, ügyvéd (R.-Komárom.) Előző este, t. i. 25-én már együtt volt a Griffben a társaság jórésze. A viszontlátás édes öröme persze hogy beszédessé tett mindenkit. Ugyancsak megdagadt és érősen hömpölygött az emlékezés folyama. Az egykori tanárok és tanulótársak jó mondásai, mulattató különcségei voltak ezúttal főleg a társalgás tárgyai. Másnap reggel 9 órakor összejött az egész társaság az új kollégium nagytermében, a hol Rácz Gyula az

Next

/
Oldalképek
Tartalom