Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-07-11 / 28. szám

el egyetlen zsinati határozatot, mely az iskolákkal foglalkozott. Élesen világítja meg a németországi iutránus intézeteknek, a hazai kath. egyháznak positiv és negatív befolyását a theol. oktatás kifejlesztésére. Vizsgálódásának menete különben az, hogy először, felkeresi az eszmét, mely a kort befolyásolta és indította és ezután reá mutat a körülményekre, melyek az uralkodó eszme megtestesülésénél a módozatokat megállapították. Tudósításai igazi philosophiai vizsgálódás gyümölcsei. Az intézetek jelen állapota nincs ugyan oly részletesen tárgyalva, mint az előzőkben, de azért nem hiányos, statisztikailag röviden mindenről megemlékszik. Reánk a legkedvezőbb behatást ez a közlemény tette, mert tényleg nem iskolákról és azok nak történetéről értesít a munka címe, hanem az oktatásügyről általában. De nem mondhatunk mást a másik két hittani intézet írójáról sem. Kovács János az unitáriusok. Schill Salamon a zsidók papképzéséről szintén oly szépen szólnak, hogy csak nyereségnek kell tartanunk e könyv által nyújtott ismeretünket. A jogi lyceumokról Bozóky Alajos ír. Először általában beszél róluk. Az áttekintés inkább beléletüknek története. Elmondja, hogy ezen lyceumok és akadémiák az 1777. évben kibocsátott Ratio Educationis szerint mint lettek szervezve és mint változtatták tantervüket 1845, 1861, 1867-ben. A kültörténet mindenütt az egyes felsorolt iskolához van csatolva. Horváth Ödön közleménye szintén két főrészre szakad, az elsőben azon intézetekre vet fényt, hol a jogi tanfolyam a jelenre nézve megszűnt. Ennek keretében természetesen világot vet az intézeteket általán befolyásoló körülményekre is. míg közleményének második részében szól az egyes evangélikus és református intézetekről. A történeti multat mindeniknél kellőleg kiemelve. Végül nem mulasztjuk el, hogy a csinos kiállításról és a gondos szedésről meg ne emlékezzünk. Ez a munka a Hornyánszky-cég gondosságáról és kiválóan felszerelt nyomdájáról tesz tanúságot. Dr. Vásárhelyi József. BELFÖLD. Egy okmány. Adalékul Szász Gerő lemondásához. Tekintettel arra, hogy Nagy tiszteletű Szász Gerő úrnak egyházkerületi jegyzői s egyházmegyei esperesi állásáról történt, de visszavont lemondása nevezett Nagytiszteletű árnak az erdélyi ev. ref. egyházkerület Méltóságos Igazgató-tanácsához intézett, majd visszavont lemondó levele kinyomatott példányainak, a Nagytiszteletü úr adott Ígérete daczára, történt szétosztása folytán úgy politikai, mint egyházi lapokban a legképtelenebb elmefuttatásokra, theol. fakultásunk s ennek tanári kara megrovására szolgáltatott alkalmat: kötelességemnek tartom, hogy Nagytiszteletű Szász Gerő úr lemondásai előzményeiből, a tényállás felderítése végett egyelőre a következő okmányjellegű levelet nyilvánosságra hozzam, annyival inkább pedig, mert említett Nagytiszteletű úr ebből néhány sort egész önkényesen és célzatosan használt fel érintett lemondó levelében. Az okmány a közetkező: Kedves Barátom! Most vett leveledre sietek válaszolni. Lehet, hogy igen kemény dolgokat mondok tollba, de bocsáss meg, másképen nem tehetek, mert hidd el nekem, én még sokkal inkább el vagyok keseredve, mint te. Csakhogy kettőnk elkeseredésének nem egy a forrása. Te el vagy keseredve azért, mert Kecskeméthy által ellened személyi sérelem követtetett el s e miatt tőlem elégtételt követelsz s mivel azt hiszed, hogy nekem kedvesebb »az ő szüzességi egylete<, mint a te barátságod: úgy állítod fel a tételt, hogy kettőtök közül nekem választani kell, egyiket vagy másikat el kell ejtenem, a te drasztikus kifejezéseddel élve: »el kell csapnom«. Egyelőre csak annyit jegyzek meg, hogy a tétel így felállítva egészen hamis, mert ezt a megoldást keresni és végrehajtani nem volt, most sincs szándékomban, már csak azért sem, mert erre nekem hatalmam nincs. Az én elkeseredésem nem személyi sérelmek, nem megtorlási szándék, nem sértett hiúság motívumaiból eredő, de sokkal mélyebb s Isten ítélő birám! :

— ezeknél sokkal tisztább forrásból fakadó. El vagyok mélyen keseredve azért, hogy épen te, kivel együtt s egy nyomon haladva a fakultás megalapítása érdekében oly sokat küzdöttünk, — annak legdiszkrétebb jellegű belügyeit a tényállásnak meg nem felelő világításban a nyilvánosság fóruma elé vitted és pedig az egyházkerület hivatalos közlönyében, a hol állásod és személyiséged súlyánál fogva, a tényállással ismeretlenek széles körében a megtévesztésnek legalkalmasabb és leghálásabb tér kínálkozott. E ballépésedért a felelősség Isten és ember előtt téged terhel. Nekem kezdettől fogva az volt s mély meggyőződésem ma is az, hogy egyházunk beléletében a felmerülő bajok orvoslása, annál kevésbbé a személyi sérelmek és ellentétek kiegyenlítése a sajtó útján nem eszközölhető. A hírlapi polémiák — mint ezer meg ezer s a ti szomorú példátok is bizonyítja — átcsapnak a személyeskedés terére s nemcsak hogy nem gyógyítják meg a sebet, sőt elmérgesítik azt s nem egyszer orvosolhatlanná teszik. Összehasonlítva azt a személyi sérelmet, melyet te soraidban fölemlítesz s melyért elégtételt követelsz, a személyi bántalmak, erkölcsi integritásomat legmélyebben érintő rágalmazások hosszú sorozatával, melyeknek évek hosszú során át a sajtó útján ki voltam téve, a te sérelmed említésre is alig méltó, annyival kevésbbé, mert az Ő sértő nyilatkozatát részedről megelőzték úgy a sajtó terén, [mint a társadalom legkülönbözőbb köreiben oly bántó nyilatkozatok, és pedig az én szótáramban elő sem forduló epitetonokkal, melyekre válaszul az Ő nyilatkozata a lehető legenyhébb. Ezek után pillantást vetek az érem másik oldalára is. A fakultás feladatára nézve veled egészen egyetértek, feladata az, hogy kultiválja a theologiai tudományokat az egyetemi magaslat színvonalán s tanárai a mellett, hogy tanszékükön a legjobb megyőződésük erejével, a tanszabadság szellemében, hirdessék az isteni tudományok örök igazságait, fejtsenek ki lehető legintensivebb akciót a theologiai tudományos irodalom terén s ez által hozzák közelebb azt az időt, midőn fakultásunk a helybeli tudo-