Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-07-11 / 28. szám

élet az a meghatározliatlan erő, mely minden jelenség alapoka. Erre a kérdőjelre még nem érkezett tiszta felelet s a Ribot föltevése is bizonyára csak föltevés marad, a belőle származó következmények szolgáltatván több-kevesebb valószínűséget. Ribot a lelki élet összes tényeit a testi szervekből, mint okból származtatja. Ezt bizonyítják a következő idézetek: »Akármilyen szempontból tekintjük is a kérdést, minden vizsgálódás az értelem végső mivoltára nézve szükségképen e két következtetés egyikére juthat: először, hogy ez oly következmény, melynek oka a szerveket, másodszor, olyan ok, melyből ered, mindaz, a mi van, mindaz, a mi megismerhető. Az első hypothesist materialismusnak, másikat idealismusnak nevezik. A mi a materialista hypothesist illeti, ez iránt semmi nehézség nem forog fenn. Ez egy pillanat alatt belátható; mert ha megengedjük, hogy a gondolkodás csakis az élő anyag tulajdonsága, miután az átöröklés az élet törvényeinek egyike, ennélfogva a gondolkodás törvényeinek is egyike lesz. Vagy szabatosabban kifejezve: az értelmesség oly működés, melynek szerve az agy; az agy átörökölhető, mint minden más szerv, mint a gyomor, tüdő, s szív; a működés örökölhető a szervvel együtt; tehát az értelmesség az agygyal átörökölhető. Az élettani átöröklés következésképen maga után vonja a lélektani átöröklést is, még pedig minden alakjában*. > Minden lelki jelenség valamely szervhez, vagy valamely szövethez van kötve: a lelki nyilvánulások tehát, mint életnyilvánulások, örökölhetők.* »A lelki kifejlődés, az agy kifejlődésétől függ és hogy ennélfogva a lelki átöröklés a physiologiai átörökléstől függ, ezt, mint egyszerű tapasztalati igazságot, számtalan tényből levont általános írást, fejezzük ki.« »Igv hát tüzetesebben szemügyre véve, teljesen szerte foszlik a testtől és lélektől függő lelki tehetségek közti állítólagos különbség.* Ez idézetek is — a többi felhozhatókon kívül — kétségtelenné teszik, hogy szerzőnk szerint, a lelki működés egyszerűen nemcsak a testi szervezethez kötött, hanem pusztán a szervezetnek, mint egyedüli oknali, következménye. S ha még a legcsekélyebb kételyünk volna ez iránt, a következő idézet azt is eloszlatja: »véleményünk szerint az ösztön és az értelmes belátás egyazonos dolgok és köztük csak fokbeli, de nem lényegi különbséget engedünk meg«. Ez alapon aztán lelki átöröklésről beszélni és tudományos könyvet írni, egyszerűen nem szükséges. Lelki élet, lélek nélkül, megfoghatatlan valami, vagy puszta szójáték, frázis, hang. Az utód örököl izmokat s az izom az ember, a lélek. Igaz, hogy az izom átöröklődése is megfoghatatlan s mint élettani jelenség, a sejtelmek birodalmába tartozik. Itt csak a levonható következtetések gyújtanak némi világot a nagyobb valószinűség megismerésére. Mai időben a természet-bölcselet foglalkozik az életjelenségek vizsgálatával s gyűjti az adatokat megfigyeléseket, melyek mind valószínűbbé teszik az anyagelvüség tévedéseit. Eszünk ágában sincs ama nagy elmék mellé, vagy ellen állani, kik e nagy kérdéssel foglalkoznak. De kételyünket kifejeznünk szabad, bizonyos okoskodások ellenében, melyek magukban, mint okoskodások, nem megállapított, közérvényű igazságok. Nem szégyeljük bevallani, hogy az élet jelenségeit, pusztán az anyagból, mint okból nem vagyunk képesek megérteni. Sőt elemek formálódását sem vagyunk képesek megérteni, valami ható erő nélkül. »Minden élőlénynek, az embert is ide értve, ugyanaz a fejlődése, ha a sejteket, mint elemi szerveket veszszük tekintetbe. Az élő anyag, csak azért ingerlékeny, mert potentialis energiája van s munkát csak annyiban végez, * a mennyiben ezt az erőkészletet magában rejti.« (Pflüger bonni physiologus felolvasása.) Tudományos megfigyelés után meg van állapítva, hogy minden élőnek alapja, kiinduló pontja az éleny, köneny, széneny és légeny. Mi indíthatná ezeket millió alakzatba és életnyilvánulásba a növekedés folyamán?! Megnyugtatásunkra szolgál, hogy a legnagyobb elméknek, kutatóknak, figyelőknek egész légiója tesz bizonyságot ama hitünk mellett, hogy »a test nem használ semmit, lélek az, a mely megelevenít*. És dicsőségünkre, meg nem állhatom, hogy ne idézzek ide vonatkozólag Kossuth Lajosnak egy leveléből, a mint következik: »Engem a természeti tünemények tudományos vizsgálata arról győzött meg, hogy az élet nem a ponderabilis anyag vegyészeti s mechanikai produktuma, hanem egy, a ponderábilis anyagtól merőben különböző kozmikus erélynek nyilatkozványa, melynek hatása alatt az anorganikus anyag oly szerves substantiává alakul, mely amaz átalakító hatvány életnyilatkozványainak orgánumául szolgálhat. Én kérdést intéztem a napsugárban rezgő parányhoz, a talpamra ragadt porszemhez s a nebulók csillagvilágához és mindenik azt felelte: mens agitat molem et magnó se corpore miscet.* (Term. tud. füz. 1894. évf.) Ha a lelki élet csakugyan nem volna egyéb, mint ideg-élet s az összes szellemi és erkölcsi életjelenségek egyszerűen ösztönök fokozott mértékben, úgy igazán hiábavalóságok mindama társadalmi intézmények, melyeket az emberiség biztonságára, boldogulására, előhaladására találtak fel, ápolnak, erősítenek és áldozatokkal tökéletesíteni törekesznek. Akkor valójában nincs más érdekünk, mint a gyomor és faj fentartása, azon századvégi jelszóval : a ki bírja, marja. A mi igazság — igazság; el kell ismernünk, hogy a lelki élet jelenségei a testi szervezet útján lesznek nyilvánvalóvá. A testi szervezet a lélek eszköze. S minél tökéletesebb az eszköz, annál képesebb a lélek akaratát megvalósítani. Becses és drága ez a test, a Szentlélek temploma. De a templom még nem Szentlélek.