Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-07-04 / 27. szám

felső-ausztriai protestánsok ügyében tartott tanácskozás alkalmával a császár gyóntatója kijelentette, hogy ő nem ismer más törvényes utat az eltévelyedett juhoknak a nyájhoz visszaterelésére mint a meggyőzést és rábeszélést. Azonfelől a császárnő ő felsége gyóntatója fennen szólt a kényszer-rendszabályok jogossága mellett s az ő tanácsa győzött*. Ehhez képest a nevezett tartományok vallási bizottságait a legtürelmetlenebb katholikusokból állították vissza, a kik elszedték a protestánsoktól a könyveket, megakadályozták őket gyermekeiknek hitök tantételei szerinti oktatásában és semmi módot sem hagytak megsértetlenül, hogy őket vagy a katholikus vallásra való áttéréseire bírják, vagy az országból eltávolítsák. A ki ez utóbbit választotta, többnyire Erdélybe küldötték, hogy ott a szászokkal olvadjon össze, kik szabadon gyakorolhatták vallásukat. A kivándorlóknak sorsa azonban igen gyakran szomorú volt. Hazájukban kénytelenek voltak földjeiket és ingóságaikat potom áron eladni, hogy útnak indulhassanak, úgyde a szász földön alig volt eladó terület, úgy hogy rendesen be sem telepedhettek s nem ritkán nyomorba sülyedtek. Tudjuk azonban, hogy Mária Terézia alatt Magyarország sem volt a protestáns szabadság klassikus hazája; ellenkezőleg a magyar protestánsoknál is volt elég okuk zúgolódni a velők szemben követett eljárás fölött s a sérelmezésnek nem volt se vége, se hossza. Már 1749. júliusban egy deputáció ment Bécsbe, melynek tagjai voltak: lutheránus részről Prónay Gábor, Podmaniczky Sándor, Szirmay István, a reformátusok közül Vay Ábrahám és Ráday Gedeon. Összesen tizenegy tagja volt a deputációnak, s midőn a magyar udvari kancellárnál gr. Nádasdy Lipótnál jelentkeztek, az keményen rájuk rivalt, sőt azzal fenyegette őket, hogy ha kérésöket a császárnő teljesítené is, tudni fogja ő azokat semmivé tenni. Sokkal kegyesebb volt a küldöttséghez maga Mária Terézia. Prónay tartotta hozzá a korhű beszédet, mire a császárnő azt válaszolta, hogy mindig tiszteletben fogja tartani a protestánsokat törvényesen megillető jogokat és nem fog azok ellen cselekedni. Biztosította őket kegyelméről, ha úgy viselik magukat, mint hü atattvalókhoz illik. De erre szükséges, hogy mindenekelőtt ne forduljanak idegen követekhez, hanem ügyeiket Bécsben csak a magyar hatóságok elé vigyék, zavargásokat ne okozzanak, s a népet ne lázítsák a kormány ellen. Ha ez valamit ellenökre cselekednék, úgy annak okát csak magokban és magatartásukban keressék. Természetesen a deputáció nem mulasztotta el változhatlan hűségét erőteljesen hangsúlyozni s kiemelni, hogy soha eszökbe sem jutott idegen követséghez fordulni. Ha valaha ilyesminek csak gondolatára jöttek volna is, nem érdemelnék, hogy a földet tapossák. »Hogyan? nem voltak idegen követeknél?* vágott közbe szokott élénkségével Mária Terézia. »Nem folyamodtak hozzájok közbenjárásaiért ? Hiszen a holland követ Brismania e miatt járt itt s a hannoveri, sőt a porosz követ is közbenjárt értük!* Midőn erre a küldöttség egyik tagja, Berzeviczy Sándor azt felelte, hogy már két hét óta vannak ugyan Bécsben, de szemökkel sem láttak követet, sőt saját istentiszteletükön sem voltak, akkor Mária Terézia azt a jellemző választ adta: > Akkor rosszul tették, istentiszteletükön bátran jelen lehettek volna*. Majd hozzátette, hogy elhiszi, hogy a deputáció tagjai nem voltak idegen követeknél, de annál inkább teszik ezt a magyarországi protestánsok ügyvivői és megbízottai. Ne idegen miniszterekhez, sőt ne is a német minisztériumhoz forduljanak, hanem panaszukat csak a magyar hatóságok útján terjeszszék elő. Ha ezek nem adnának nekik igazat, úgy tudhatják, hogy az uralkodónő ajtai senki előtt s úgy előttük sincs zárva. De midőn Berzeviczy ismét azt vetette ellen, hogy épen a magyar hatóságokhoz fordulni a legvégzetesebb út, mivel ezek a császárnő sok kedvező végzését Önhatalmúlag megmásították, s tehát meghamisítva hirdették ki a megyékben, Mária Terézia maga is elismerte a vád alaposságát. Kegyesen fogadta aztán Prónay kezeiből a deputáció folyamodványát, ki az uralkodónő előtt térdre bocsátkozott. Tovább egy óránál tartott az audiencia, de azért nem lehet mondani, hogy eredményekkel járt volna. Mint azelőtt, úgy ezután is, nemcsak hogy szigorúan törvény szerint megillető jogaikra szoríttattak a magyarországi protestánsok, de sőt nem ritkán ezek gyakorlásában is korlátozást szenvedtek. Épen az audiencia ez eredménytelenségéből merített bátorságot Biró Márton veszprémi püspök azon irata közrebocsátására, mely a magyar protestánsokat a leggyalázatosabb szidalmakkal halmozta el, s kétségbevonta óhajtásaik jogosultságát is. V. S. KÖNYVISMERTETÉS* A felső oktatásügy Magyarországon. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter megbízásából írták többen. Hornyánszky Viktor könyvnyomdája 1896-ban. (Folytatás.) Jelen közleményünkben kölönösen két intézetről: a kolozsvári M. K. Ferencz József Tudomány-egyetemről és a pesti Kir. József-műegyetemről óhajtunk beszámolni. A rendszer tekintetében könyvünk egyezik a pesti egyetemről szóló tudósításokkal. Itt is először bevezetésül az intézetek történetét kapjuk és ennek kibővítésére szolgálnak az egyes karokról szóló részletes tudósítások. A kolozsvári egyetem kültörténetét írta dr. Márki Sándor, az államtudományi karról dr. Pisztory Mór; az orvosi karról Szabó Dénes; a bölcselet-, nyelv- és történettudományi karról Finály Henrik^ a mathematikai és természettudományi karról Kanitz Ágost, tesznek részletes jelentést. 54