Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-07-04 / 27. szám

jelenségekről van szó, melyek tisztázása és megállapítása úgyszólván csak most kezdődik. Először is tényeket kell megfigyelni hosszú időn át, alapos tárgyilagossággal s a megfigyelt tények beható összehasonlítása adja a kulcsot az élettani törvény megállapítására. Szerzőnk maga bevallja, hogy az »átöröklés tudományos megmagyarázása jelenleg még lehetetlen*. Kiindulási pont, a tények felsorolása és vizsgálata. A tények halmazából következik, hogy a lelki átöröklés élettani törvényként látszik fennállani. Végül következtetések, gyanítások, föltevések zárják be a művet. Miként látszik tehát, a tárgyalás menete, bevezető, megfigyeléseken alapuló s így fundamentomos. Nagy előnye e műnek, hogy tárgyalási formája, irálya, tiszta, könnyed és dacára a tárgy mélységének, sohasem fárasztó sőt folyvást érdekes. Szeretném, ha úgy tudnám bemutatni, a milyen valójában. Tehát a lelki átöröklés fényeiről van szó. Lelki ténykedések alapja: az ösztön. Szerző szerint, »az ösztön és az értelmes belátás egyazonos dolgok s köztük csak fokbeli, de nem lényegi különbséget engedünk meg*. Mindazon tények, melyek az állatvilág táplálkozásában, különösebben fajfentartásában nyilvánulnak, mint ösztönök, lelki tulajdonok. S ezek, köztapasztalat szerint, nemzedékről-nemzedékre öröklődnek. Szerzőnk ezen álláspontja, fundamentoma az egész munkának. Ez magyarázza egyúttal a lelki átöröklés egész tanát. »Az ösztön, összetett reflex-cselekmény* ... Külső behatások folytán támadt idegingerek, akár öntudatosak, akár öntudatlanok. Ez még csak mai keletű tudomány, s az élettannak sokat és sokszor vitatott problémája. Ribot is több érdekes lapot szentel az ösztön tulajdonképeni lényegének feltüntetésére. Számos magyarázó példát hoz fel az állatvilágból. De végtére is abban állapodik meg, hogy »örökre lehetetlen marad a tényleg meglevő ösztönöket, végtelen változatosságuk és bonyolodottságuk szerint megmagyarázni. A valóság adatai megközelíthetlenek s föltéve, hogy megközelítenők azokat, csak igen tökéletlenül lehetne őket megállapítani*. A tény az, hogy az ösztönök öröklődnek. Áz érzékelő képességekre tér át. A látás, a hallás, a szaglás, az ízlés, a tapintás, idekcselekvények, de lelki működések. Számtalan példát halmozott össze a megfigyelő tudomány, hogy az érzékek ereje, vagy gyengesége, örökségül száll az utódra. »Az észrevevő képességek átöröklése tehát, alapjában véve, ágybéli átöröklés és ez a lelki élet lényeges föltételei közé tartozik*. Következik az emlékező tehetség és szokások átöröklése. Felebb haladva, az értelem átöröklése. Sok példa idézve, a történelemben megőrzött családokból. A szenvedélyek, indulatok, egyszer a bámulatot keltő, gyönyörködtető alkotásoknak, másszor borzalmas romlásoknak szülő okai, tényekben maradtak fenn s beszélnek az átöröklésről. Sőt egész nemzetekre sajátos bélyeget nyom az egyesek lelki tulajdonainak fenmaradása. Innen vannak a nemzeti jellemek. Érdekes példa többek közt, a zsidó és cigány, kiknek vére legkevésbé vegyült más népekkel s nemzeti jellemöket leginkább megtartották. A beteges lelki állapotok — sajnos — szintén átszármaznak. Itt is van elég példa. Iszákosság, őrültség, öngyilkosság, az idegbetegségek számtalan faja, tenyészik tovább és terjed rohamosan. Mindezen tényekből következik annak vizsgálata, hogy a lelki tulajdonok átszármazása, csak esetlegesség-e, vagy állandó, megmásíthatlan törvény, a melynél ha kivételt tapasztalunk is, e kivételek zavaró okokra vezethetők vissza. »Natura non fecit saltus. Az átöröklés oly élettani törvény, a mely maga is egy másik törvényből, a testilelki élet tulajdonságainak nemzés által való átszármazásából foly és a nemzés törvényei uralkodnak az összes élők: növény, állat és ember fölött egyaránt«. így tehát a nemzők átadják saját lelki-testi tulajdonaikat utódaiknak. S minél egyszerűbb a szervezet, annál könnyebb az egyedi tulajdonok fentartása. Minél összetettebb, bonyolultabb a szervezet, annál több tényező működik az átöröklésnél s így nehezebb a törvény megállapítása. Különösebben három csoportban szemlélteti az átöröklés törvényét. Egyenes vagy közvetlen átöröklés szülőkről, oldalági átöröklés a szüle rokonáról, visszamenő, valamely rég eltűnt előd tulajdonságainak mintegy felbukkanása az utódban. Mindezek történelmi példákkal vannak világosítva. A tény rendkívül bonyolult. A közreható tényezők számtalanok, meghatározhatlanok, ellenőrizhetlenek. Az élet megindulásától kezdve, oly és annyiféle hatásokkal találkozunk, melyekről nem tudunk számot adni, s melyeket kikerülni legtöbbször nincs hatalmunkban. Bízvást elmondhatjuk, hogy menődünk és menettetünk. Az élet árja ragad magával. Honnan ? . . . Hova ? . . . »Összefoglalva a mondottakat, azon eset, a melyben a gyermek egyformán ráüt apjára, meg anyjára (ha egyátalán előfordul) nem szorul bővebb magyarázatra, mivel itt az ideális törvény a lehetőség határain belől megvalósul. Ha a gyermek szüleinek egyikéhez hasonlít a másiknak kizárásával, úgy e kizárás csak látszólagos. Azon szülő, kinek befolyása megsemmisíttetett, a következő, vagy valamely későbbi nemzedékben érvényesülhet. Ha látjuk, hogy az apa ismét megjelenik valamely leányában és végül fiunokájában, az anya pedig fiában és leányunokájában, szívesen elhiszszük, hogy hosszabb időn át mindenik nem megtartja jogait, ha mindjárt eleinte nem érvényesítette is azokat. Végre a lappangó jellemvonások hypothesise elfogadható és egyszerű magyarázatát adja úgy az egyenes