Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-07-04 / 27. szám

mohón veszi be a socialista káté általános szeretetet, egyenlő munkamegosztást, az egyedül csak a földön keresendő boldogságot hirdető hangzatos frázisait s a mily mértékben beveszi, olyan mértékben hal ki szivéből az egyházszeretet, az egyházi közterhek viselésére való készség s olyan mértékben veszi igénybe a felekezetnélkülivé lehetős jogát s lesz mételye s mérge még azoknak is, a kik egyházukhoz hívek maradni szeretnének. A jelenségek egymásután tünedeznek fel már előttünk. A régi házassági törvény s a felekezethez tartozás törvénye csak hozzánk kötötte népünket ha akarta, ha nem; ele az új törvények levették róla e kötelékeket s alig pár esztendő s már is fájdalommal látjuk, hogy egyházaink, s nem csupán a kicsinyek, hanem a nagyok is, mint oldott kéve kezdenek szóthullani. Az egyházi áldást a magyar alföld socialista szellemű vidékein már nem veszik igénybe; gyermekeik keresztelését elmulasztják; a közterhek viselésében osztozni vonakodnak s itt is, ott is ütögeti már fel fejét a felekezetnélküliség réme. Ideje, nagyon ideje, hogy felnyissuk szemeinket s meglássuk a bennünket fenyegető veszedelmet. Sürgős a védekezés szüksége, mert a magyar paraszt socialismus s annak folyományaképen a felekezetnélküliség el fog nyelni bennünket, ha mind egy akarattal munkába nem állunk s a már sok helyen szivárgó töltéseket igazi keresztyéni cura pastorálissal meg nem erősítjük. Nagyobb veszedelem fenyegeti itt az egyházakat, mint az államot. Az állam képes a sztrájkoló arató munkás helyett másikat állítani, de a sztrájkoló s felekezetnélkülivé lett egyháztag helyett honnan állítunk mi újat? Egyetlenegy erőforrásunk csak a most fejlődő generatio lehet. Igyekezzünk azért azt nevelni, egyházunkhoz csatolni s ne resteljük szavunkat felemelni az államhatalomhoz sem s ne féljük fülébe dörgeni, hogy a költő mondása: minden államnak támasza és talpköve a tiszta erkölcs, így igaz: minden államnak támasza és talpköve a keresztyéni vallásos nevelésen alapuló tiszta erkölcs, mely ha megvész: Róma ledől s rabigába görbed! s kezet kézbe fogva, vállat vállhoz vetve, állam az egyházakat, egyházak az államot támogatva igyekezzünk magyar népünk szivébe visszavinni a buzgó öntudatos vallásosságot, a tiszta erkölcsöt, a keresztyéni türelmet ós szeretetet; mert ezek a magyar socialismusnak és felekezetnélküliségnek egyedüli orvosszerei s nem a csendőr-fegyver s nem a gépies administrátió. Szent mártó ni. Protestáns önérzet. Abban a társadalmi rendben, melyben az egyének törekvéseinek tengelyét ós végső célját anyagi előnyök teszik ki, a melyben a szívnek nemesebb ós tisztább érzelmei tehát jóformán szóba sem jönnek, lehet-e csodálni, ha apad a vallásosság, a felekezetek jogosultságába vetett hit pedig egyszerűen kivész ? A dolog természetes folyamata ez és habár reánk szerfölött fájdalmas, be kell látni, hogy alig lehet másként mindaddig, míg az egyén céljai s a nemzet törekvései között nincs helye azoknak a dolgoknak, melyek iránt csakis a fejlődés magasabb fokára jutott nemzetek bírnak érzékkel. A szabad kutatásra, a jellemek önállóságára és fokozottabb felelősségére alapított protestantismus hogyan virágozhatnék ós emelkedhetnék ott, hol a tekintély túltengése, az opportunista megalázkodás a vezető elv s a hol az apák gondosabbjai szinte irtózattal gondolnak arra, hogy fiaik a nyugalmas bár függő állami hivatal helyett talán még valamely független pályára is mernék fejüket aclni? Óh néha nemcsak a holtak, gyorsan haladnak az élők is. Eszembe jutnak a gyermekkor nehezen halványuló emlékei. A teli templom, a tömött hallgatóság, a kegyeletesen-őrzött zsoltárok és bibliák s a felekezeti önérzet, mely a gyülekezetet, melyben születtem, áthatotta és látom a jelent, a miről igazán jobb nem beszélni. A dologban az a legbámulatosabb, a leginkább bélyegző, hogy azoknak az ideáloknak elhalványulását, melyekórt az ősök vért, életet ós vagyont áldoztak, a magukat józanoknak hirdető utódok elég merészek haladásnak hirdetni. Igen haladás ez, hanem lefelé. Ilyen körülmények között jó utalni arra, hogy az a nagy nemzet, mely épen a napokban ülte királynőjének 60 éves jubileumát — az angol — mennyire más felfogással a van a vallásról, mily féltékenyen őrzi protestáns hitének hagyományait ós ezzel a szerintünk elmaradt felfogással, mint produkál oly eredményeket, melyekhez hasonlót a világ nem látott. Nem a gyarmatokról, nem is a hallatlan mértékben emelkedő gazdagságról, hanem az erkölcsök fokozatos nemesbüléséről akarunk szólani, a mely tekintetben Anglia elől áll a világon. Más országokban a vagyon emelkedésével a bűnesetek számának sokasulása áll szemben, a britt szigeteken megfordítva van a dolog. Erre vonatkozólag legyen szabad a következőket fölemlíteni. A bűntettek száma Angliában körülbelül tíz