Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-06-27 / 26. szám

eszméit és intézményeit: a szó, a gondolat, a lelkiismeret s a vallás szabadságát, a népek testvéries egyesülésének eszméjét s megmutathatnék, hogy mindezek az evangélium és a keresztyén vallás talajából nőttek ki s ugyanazért továbbra is csak abból szívhatják magokba az egészséges éltető erőt. Legyen szabad végül itt e gyülakezetben kifejeznem, e szabályokhoz fűzve, egy szerény óhajtásomat, abban a hitben, hogy minél többször hangoztatjuk e szerény óhajtást, annál inkább megszűnik az pium desiderium lenni. Vajha az idők jeleiben foglalt komoly intés, egyesülve azzal a tudattal, hogy — »a régi ellenség sem távozott el még« — hathatós indokul szolgálna arra, hogy mi, a kiknek sziveit egymás iránt a testvéri szeretet érzése tölti el — félretéve a mellékes formák felett való zsörtölődő vitatkozásokat és az azokkal járó indokolatlan féltékenykedési — a tiszta evangélium alapján, a melyen állunk, a komoly munkára egyesüljünk ! Bancső Antal, theol. tanár. TÁRCA, Ima esperességi gyűléskor. Lelkünk, óh Isten, Téged óhajt, A tiszta szív s imádkozó ajk Téged keres csak, Téged áld. Mint a galamb száll nyughelyére, Ugy vágyunk szentséged hegyére — Boldog, ki Téged megtalált! Boldogság Téged itt keresnünk, Tornácaidba gyülekeznünk, Holott a menny visszfénye süt; Mert bár be nem foghat a föld s ég, Jelen vagy itt, óh égi Fölség, Inkább, mint bárhol egyebütt. Itt zeng az ünepélyes ének: Az örökszép »Jövel Szentlélek*, S sziveket tölt bé ereje, Itt száll imánk Hozzád, nagy Isten, Ki trónolsz fényes egeidben, Oh minden áldás kútfeje! Most is buzgóan leborulva, Széked előtt a porba hullva, Könyörgésünk Hozzád siet: Alid meg munkánkat, mit nevedben Kezd a te néped, Véghetetlen, Szentelj meg itt minden szivet! Áldás, Atyánk, Igéd világa, A mely kiáradt e világra, Kivüle áldás nincs sehol. Világít s a magas cél tudva, Hevít és szép a vándor útja, Szív szívhez szeretetbe forr. Ez áldást kérjük Tőled, Isten, Óh add, ragyogjon, add, hevítsen A szent Szövétnek fénye itt! Sionodat ne hagyjad árván, Építsd a hitnek sziklavárán, Mind az időknek végéig! Épüljön itt is miközöttünk, A kik most összegyülekeztünk Egyházmegyénknek tájirul. A Krisztusban meggyökerezve, A mustármag sudárt eresztve, Amaz élőfa felvirul. Egyházunk, szép gyümölcshozó fa, Ki ne szeretne, féltve, óva, S ápolva sírig tégedet?! Ha a világ bú-gondja kerget, Árnyékodban lelünk csak enyhet, S vigaszt hajt minden leveled. Áll koronád, törvén magasra, Mint a világ kettős hatalma: A templom és az iskola. E kettőnek gyümölcse jóság, S gyümölcse már itt kész mennyország, Melyért a Krisztus lángola. Jövel, óh Istennek remekje, Égi Atyánk Egyetlenegyje, Jó Lelkedet közöld velünk, Hogy szent országodért hevülve, Áldozva, munkálkodva, tűrve, Mind élő tagjaid legyünk! Add, hogy itt egymást csókolgassák: Szeretet, béke és igazság, S a lángoló szent buzgalom! Adj részt a hit drága kövébül, És Sionod rajta fölépül, Mint győző, égi hatalom. A szentegyházért, a hazáért A koronás magyar királyért, Atyánk, Hozzád esedezünk! Óh védjed, óvjad, áldjad őket, S népednek adj vidám időket — Halgass meg minket Istenünk! Ámen. Sántha Károly.