Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-17 / 3. szám

Norwalkban ; Demeter Bertalan New-Yorkban ; Kalassay Sándor Mount-Carmelen; Ferenczy Ferenc Pittsburgban és Harsányi Sándor Clevelandban. Ujabban Chicagóban indítottak mozgalmat, hogy ref. egyházat szervezzenek. Ezek a lelkészek a folyó évben Pittsburgban jan. 14— 18. napjain tartott gyűlésükben egyházmegyét is alkottak s némi kapcsolatba léptek a magyarországi reform, egyházzal) — a mint erről Kecskemétiig Ferenc jelenleg békési, előbb amerikai missziói lelkész úr volt szíves hozzám küldött levelében értesíteni — ele ezeket az amerikai református, illetőleg presbyteri egyház missziói pénztárából fizetik, üt is abból fizették annak idején. Tehát itt is az angol szeretet könyörül a magyarokon, épen mint a biblia olcsó terjesztése terén. E lelkészek hatósága a misszió-bizottság. »Istentiszteleti helyiséget is, úgy gondolom — írja Kecskeméthy — az amerikaiak adnak honfitársainknak, mint egykor nekem«. Mennyivel mást tesz pl. csak a német. Németországból már több mint 200 óv óta mennek ki az északnyugoti részekből, az ú. n. ))ITollandsgángernc( ezerekszámra, tőzegásóknak, kaszásoknak, téglavetőknek stb. Ezek gondozásáról a berlini belmissziói központi választmány gondoskodik. Otthonról lelkipásztorok keresik fel őket, gondosan összeállított útiterv szerint, prédikálnak nekik és jó olvasmányokat terjesztenek közöttük; sőt 1862 óta már külön kórház is állíttatott számukra épen a tőzegtermelő vidékeken. Az Amerikába kivándorlók gondozása egy külön komité kezében van (»Evang. luth. Komitée für Auswanderer Missioncc), a mely Hamburgban, Brémában, Stettinben és másutt tart lelkészeket a kivándorlók részére. A kivándorlók érdekében tulajdonkép három helyen kell valamit tenni — mondja Schafer (»Leitfaclen der Innere Missioncc. III. Aufl. 1893. Hamburg. Agentur des Rauhen Hauses.). Először.a lakóhelyen, az ottani papnak. Lebeszélni a kivándorlásról az illetőket már a legtöbbször nem lehet; de jó tanácsot adni igen, hogy hova forduljanak s ajánló levelet adni a kikötők lelkészeihez. Másodszor az elutazási kikötőben a kivándorlók papja, vagy misszionáriusa által. Minden nagyobb hajó elindulása előtt itt isteni tiszteleteket tartanak úrvacsoraosztással s aztán bibliákat, imakönyveket s egyéb vallásos iratokat kapnak a hosszú, bizonytalan útra indulók. De még a jegyváltásban, pénz beváltásnál, podgyász feladásnál is segédkeznek a kikötői papok megbízható emberei. Es egy-egy ajánló levél a megérkezési kikötő papja számára szintén megint csak kapocs, mely a hazájából kivándorlót odafűzi még a hazai földhöz ós ahhoz az egyházhoz, a mely így bocsátja útra. Végül a megérkezési kikötőben is szeretet fogadja. Amerikában minden nagyobb kikötőben ott működnek a »Deutsche Gesellschaftencc. Ezek közül a new-yorkinak pl. van egyszersmind munkaközvetítő irodája, takarékpénztára, jogvédő egyesülete (Rechtschutz-Verein) és kórháza. Ennek is, a többinek is van szállodája, ú. n. »Emigrantenhauscc-a, a melyben olcsón szállást kapnak a kivándorlók, a míg csak biztos munkát nem találnak s az ezekben alkalmazott lelkészek, misszionáriusok részesítik őket lelki gondozásban is. Azelőtt magukon a hajókon is küldöttek volt a kivándorlókkal lelkészeket; de ezt újabban abbahagyták, mert feleslegessé tette ez intézményt a mostani rendkívül gyors közlekedés. Ha már itt járunk a tengereken ós tengerpartokon, emlékezzünk meg mindjárt a szeretetmunkának arról az ágáról, a melyet a tengerészek között végez, mint a kikre a tengernél sokszor még sokkal veszedelmesebb a szárazföld. Schafer beszéli, hogy Liverpoolban egyszer egy matróznak, a kinek egy hosszú út után egyszerre 700 márkát (420 frtot) fizettek ki, másnap már nem volt semmije, mindenét elmulatta, míg egy másik meg három nap alatt 1600 márkát dorbézolt el. George Smit tengerész tiszt és James Gambier admiralis kezdték meg a tengerészek között a missziói munkát. 1814-ben a Themsén egyes hajókon vallásos összejöveteleket tartottak a kikötőken fekvő hajók legénysége számára. Nappal zászló, este lámpa jelelte meg azt a hajót,' a melyen az összejövetel tartatott. Erre rövid idővel három nagyobb és több kisebb ilyen miszszió-társulat állott elő Angliában és egy Amerikában. A példát követték a norvégek, a svédek, a ciánok, a franciák és a németek. A norvégeknek idegen kikötőkben is i893-ban már 10, a svédeknek pedig hót ilyen állomásuk volt. A németeknél a berlini központi belmissziói választmány kezdete Semberlandban. 1886 óta egy egyesület »Komitée für Kirchliche Versorgung deutscher Seeleute in Auslandcc címmel munkálkodik. Hamburgban, Cardiffban ós Fokvároson van ennek állomása, a tengerészek számára »Otthon «-nal berendezve. A kikötőkben vannak az ú. n. Bethel-hajók, a melyek valóságos úszó házuk, teljes kényelemmel berendezve (oratóriummal, olvasó szobákkal stb.). Ezeken nagyon sokszor maguk a kapitányok tartják az istentiszteleteket. A kirándulókat legnagyobb részt a szegénység, vagy a teljes tönkremeneteltől való félelem viszi ki hazájukból. Es ez a tény a keresztyén társadalmi életnek és munkának egy más terére, egyik legfontosabb ós a legnehezebben orvosolható jelenségére : a szegény-ügyre fordítja figyel-