Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-17 / 3. szám

műnket. »Szegények mindenkor lesznek veletekcc mondá Üdvözítőnk ós a Példabeszédek könyve is azt mondja: »Szegény és gazdag összetalálkoznak és mindakettőt az Űr szerzicc. Hogy az emberbaráti részvét, könyörület, jótékonyság az idők folyamán, a legrégibb kortól el máig, mit mindent tett és kísérlett meg a szegénység enyhítésére, vagy magának az egész szegényügynek a rendezésere : azt elmondanom — bár tárgyam keretébe tartoznók — nagyon messze vinne s végig kellene pillantanom az egész világhistórián, mert minden nép és minden kor sokat foglalkozott a pauperismus kérdésével, mint elsőrendű társadalmi, égető kérdéssel. A legegyszerűbb megoldása ez ügynek persze az volna, hogy a szegény és a gazdag öszszetalálkozván, az a ki a nyomort, a szegénységet látja és tud valamivel rajta segíteni, rögtön ad annak a koldusnak egy pár fillért, vagy többet, a mint teheti. Hát az igaz, hogy ez a legegyszerűbb módja a segítésnek; de ez a lehető legrosszabb is, sőt még az is kérdésbe tehető, ha vájjon az ilyen segítséggel nem teszünk-e több kárt, mint hasznot? A krajcárok a pálinkás boltba kerülnek, a darab kenyér a moslékba, a régi ruhadarab a zsibvásárra és a mi koldusunk holnap megint csak épen olyan koldus, s minden áldott nap újra azon a címen kunyorál. Az ilyen segítség csak a koldusvilágot neveli ós a csavargókat szaporítja. Elrettentő például szolgálhatnak erre nézve a nagy róm. kath. városok, községek, a melyek csak úgy hemzsegnek a koldusoktól. Az alamizsna érdemlő jó cselekedet lévén, a koldusnak adott néhány fillér közelebb visz a mennyországhoz, hát miért ne adnák meg e csekélységet? Az állami, községi, szóval a hatósági szegénygondozás, a személyesnek épen az ellentéte. A személyesnél minden csak véletlen, emennél minden bizonyos megállapított törvények szerint történik; amott az egyes erő egyedül, emitt sokak összeműködő ereje segít; amott a segítség lehetőségének csak szűk határai, míg emitt nagyobb összegek erőteljes eszközök. És kétségtelen, hogy az államnak már csak önfentartási ösztönből is kell valamit tennie a pauperismus enyhítésére, mert különben az a sok Sans-coulotte csakhamar felforgatná az állam rendjét. Csakhogy a hatósági berendezés mindent csak iroda és aktaszerűleg végez. Ez csak a szemérmetlenséget és a lustaságot neveli. A szemérmes szegénység alig kap valamit, vagy talán épen semmit és a mi fő, a hatósági berendezés egyáltalában képtelen valláserkölcsileg nevelőleg hatni, pedig a legtöbb esetben a bűn sokkal nagyobb, mint a szegénység. Az állami vagy hatósági szegény-ügy rendezésének ki kell egészíttetnie az egyházi szegénygondozás által. Ezt teheti egy-egy egyházközség a maga szegény-gondnokai, vagy diakonussai és cliakonissai által, a kik a lelkészek segítő társai gyanánt gyakorolnánk a szegények gondozását, a rájuk való felügyeietetés a valláserkölcsi nevelést velük való személyes közvetlen érintkezés által, hogy a mikor a földi kenyér nyújtatik nekik, egyszersmind részesíttetnének az életnek ama kenyerében is. Ez a gyülekezeti egyházi gondozás azonban csak igen kevés helyütt van meg. Egyházi törvényeink is beszélnek szegények ós árvák gondnokáról; de ez még alig-alig van egy-két egyházközségünkben. Nálunk a ref. egyházban, a XVI. század közepe óta találunk ugyan egy-két intézményt, a mely a szegény-ügynek legalább egy oldalát, az elaggott szegények gondját felveszi; de nagyobb szabású institutiók nem alkottattak. A legrégibbek ós a legnagyobbak közé tartozik a máig is fennálló debreceni ispotály\ a mely arról is nevezetes, hogy templom is van mellette és lelkészi állomás is. Már 1560—70 körül ez ispotálynak rendeli Debrecen városa a behajtott bitang jószág egy részét, míg a másik részét a diákok számára. Sárospatakon a XVI. század végén Ruszka Dobó Ferenc egyházat, telket és megfelelő jövedelmet rendel egy ilyen ispotály félére; de ennek ma már semmi nyoma. Báthory Zsófia pusztításai ezt is megsemmisítették. Bittsén Thurzó György dotált egy eféle intézetet. Kolozsvárott, az ú. n. Erzsébet-kórház szintén elaggott szegények menedékháza. Ez még a reformátió előtti korból való. Izabella ós János Zsigmond jelentékeny adományokkal látták el. Az idők folyamán volt ez róm. kath., evangelikus és unitárius kezelés alatt. A XVIII. század elején ment vissza róm. kath. kézbe. Az ev. ref. szegényház Kolozsvárott igazán szegényház. Ez nem fejlődik semmi tekintetben sem. Külföldön az egyesületek .karolták fel a szegényügyet is s az újabb fejlődés ennek köszönhető. A hatóságok is többet tehetnek azóta, hogy megalkottatott azú. n. »Unterstützungs-Wohnsitz« törvény (1870. jún. 6.), a mely megállapítja segélyezés szempontjából az illetőségi helyet. Az illetékesség valamely helyen való két, évi ott-tartózkodás után szereztetik meg. Két év után már senki onnét ki nem utasítható ós a szükséges segélyt megkapja; viszont két évi távollét megfosztja az illetékességtől. E törvény a csavargásnak akar gátat szabni. A szegények gondozását illetőleg még ma is Nyugot-Európában a legszebb minta, az ú. n. ő*