Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1897-06-06 / 23. szám
A biblia és a halálbüntetés. I. »A halálbüntetés gyakorlásának joga a szentírásból oly egyenesen nem bizonyítható, mint azt némelyek nagy előszeretettel hangoztatják.* Heppe eme szavai (Keresztyén Erkölcstan 218. 1.) jutnak eszembe most, midőn a halálbüntetés kérdését újból felszínre kerülni látom abban a tekintetben, hogy míg nvugotindiai birtokaink ennek eltörlését szorgalmazzák, Rotterdamban egy társulat alakult oly céllal, hogy a büntetés e nemének ismét gyakorlatba vételére a szükséges lépéseket megtegye.* Ez a társulat egy tervezetet szándékozik megerősítés végett a kormányhoz felterjeszteni, melyben különösen ajánlja azt, hogy »a rendes bírák mellett állíttassanak fel ú. n. ítélőbiróságok (jury), melyeknek tagjai tisztes, értelmes, Isten parancsait megtartó férfiak legyenek; olyak, kik nem ellenségei a szigorúbb törvényszéki ítéletnek, mely a bántalmazottnak teljes elégtételt szolgáltat s mely különösen a társadalom biztonsága szempontjából — az által hogy a gyilkosra halálbüntetést szab — múlhatatlanul szükséges.« Tehát azok, kik e javaslat alapján a halálbüntetést újból életbeléptetni óhajtják — mint az idézetből világos — »Isten parancsai«-ra hivatkoznak és törekvésök oda irányul, hogy a szentiratokba foglalt »parancsolatok*-at betöltsék. Jelen kis dolgozatnak az a célja, hogy kimutassa: vájjon jogos-e eme férfiaknak a bibliára való vonatkozása? Mintegy önkénytelenül jön nyelvünkre mindjárt itt, fejtegetésünk kezdetén, a kérdés: vájjon az ó-és új-testamentomi iratok gyűjteménye, mint ilyen, »Isten szavá*-nak nevezhető-e? A feltett kérdésre Doedesnek, a nagytudományú professzornak következő szavaival felelünk: »A bibliának az kölcsönöz feleiette nagy jelentőséget, hogy »Isten Igéjé*-t közli velünk s hogy benne, mint okmányban Isten önkijelentésének bizonysága található fel. Ha azért mi a bibliát »Isten szaváénak nevezzük, senki sem emelheti azon kifogást, hogy ez nem egyezik meg magának a bibliának nyelvhasználatával s hogy nagyon könynyen alkalmat ad úgy a helytelen értelmezésre, mint az értelemzavarra*. (P. I Doedes: »De Leer der Zaligheid«. 13. 1.) Majd más helyen szorosabb meghatározással így szól : »Ha valaki a bibliáról bibliai szellemben akar véleményt nyilvánítani, ezt kell mondania: Nekünk az Evangélium, Isten Igéje s a biblia a szentiratok gyűjteménye, melyben a maga eredeti alakjában az evangélium is feltalálható s mely által jutott ez el hozzánk, emberekhez.» Tárgyunkkal kapcsolatosan lássunk az említett két irótól még egy-két idézetet a célból, hogy azok alapján a kérdés egyenes tárgyalására átmehessünk. Prof. Doedes már emiitett müvének 6-ik lapján ezeket mondja: »Ebben a bibliában, ebben a könyvek-könyvében, a szentiratok eme gyűjteményében foglaltatik az evangéliumon kívül a »törvény* is«. És Heppe így ír: Ezen törvény alatt nem kizárólag csak a »Decalog«, a Sión hegyén nyert törvény értendő, hanem mindaz, miben az eset óta Isten szentsége és igazságossága az emberiség bűnösségével szemben megnyilatkozott; természetesen ezek között a »Tiz parancsolat* érdemel mindenekelőtt komoly és beható vizsgálatot. (Heppe H. »Ker. Erkölcstan* 99 1.) S végre az utóbbi író egy helyen így nyilatkozik: Kétségkívül a keresztyénekre nézve is kötelező a »Törvény« a * Hollandiában a sajtóban és egyesületekben most élénk vita tárgyát képezi a halálbüntetés kérdése. K. K. maga sértethetlenségében és teljes szigorában. Az Idvezítő annak egy pontját sem törölte el s azzal, hogy a mi igazságunknak feljebb kell bővölködnie a Farizeusok és írástudók igazságánál: nem mondatik egyszersmind az, hogy ennek jobbnak kell lennie annál, melyet a Mózes törvénye követel«. (108. 1.) Megállapodva az utóbbi szavaknál, tegyük közelebbi szemlélet tárgyává a »Mózes törvényé«-t, melynek 6-ik parancsolatja: »Ne ölj*. Ámbár ezen alaptörvény a maga egész mivoltában — az által, hogy parancsol és tilt — csupán a bűn ismeretére tanít a nélkül, hogy a vétekre valamely büntetést szabna, mégis, már az első tekintetre világos, hogy annak egy parancsolatához elrettentő fenyegetés, máshoz pedig igérettétel van csatolva. Az 5-dik parancsolatra, vagy inkább az igérettételre későbbi fejtegetésünkkel kapcsolatban majd vissza fogunk térni, most figyelmünket szorosan a 6-ik parancsolatra irányozva: látjuk, hogy az minden különösebb hozzáadás, vagy magyarázat nélkül áll s így nekünk a biblia nagy mezején valahol másutt kell keresnünk és megtalálnunk Istennek a halálos bűntett büntetésére vonatkozólag kijelentett akaratát. Kezdjük vizsgálódásunkat a bibliában első helyen említett gyilkossággal, Kain testvérgyilkolásával. Rendkívül nagy fontossággal bir ez az eset azért, hogy Isten itt közvetlenül nyilvánítja akaratát a gyilkos büntetését illetőleg; vagy legalább is azáltal, hogy Ő maga büntet, érthetőleg adja tudomásunkra, hogy mikép lakoltatja meg azt, ki embernek vérét ontja s mi módon boszulja meg a gyilkosságot. Nevezetesen a Kainra kimondott ítéletképen ezt olvassuk az I. Móz. IV. 11—12-ben. »Mostan annakokáért átkozott légy: kirekesztetett e földről, mely megnyitotta az ő száját, hogy bévenné a te kezedből a te atyádfiának vérét. Mikor a földet míveled, ne adjon néked gyümölcsöt; bujdosó és vándorló légy a földön.* »Bujdosó és vándorló légy a földön* ez Kain büntetése rettenetes vétkéért. És midőn ő, az első gyilkos, míg egyfelől — mintegy megrettenve attól, hogy ez ítélet nagyon is határozottan hangzik — kétkedik, hogy vájjon jól hallotta-e azt, másfelől átlátja, hogy az emberek a jog és büntetés értelme tekintetében, kevesebb irgalommal lesznek iránta, mint Isten, maga a lelkében duló, gyötrő érzelmek hatása alatt így kiált fel: »Nagyobb az én bünte tésem, hogy nem mint azt elhordozhatnám .... melyből az következik, hogy valaki én reám találkozik, megöl engemet« (13—14. v.) akkor Isten minden kétségét eloszlatja eme határozott kijelentéssel: »Sőtinkább valaki megölendi Káint, hétszerte inkább megbüntettetik* (15. v.) s akaratának megerősítéséül »megbélyegzé Káint, hogy senki valaki találná őtet, meg ne ölné«. Teljesen világosan mond tehát az Űr itt ítéletet a gyilkosság felett: elűzvén Káint a földnek művelt s lakott részeiről, megtiltja egyszersmind az embereknek, hogy rajta a halálbüntetést végrehajtsák. Hogy ezen tilalom csakhamar mily visszás magyarázatot nyer s mily rettenetes visszaélés lön reá alapítva, mutatja az ú. n. »Lámekh dala« (I. Móz. IV. 23—24.) a ki ezáltal mindazoknak előharcosává lett, kik a nagyban végrehajtott gyilkosságot, a háborút, a biblia alapján iparkodnak védelmezni. Ezt azonban most mellőzve, annak kijelentése mellett, hogy a tárgyunkkal szorosan összefüggő »Noénak adott parancsok *-ra majdan visszatérünk, lássunk néhány — az ótestamentumban említett — gyilkossági esetet s ezek között első helyen Mózesnek az egyiptomi férfiún elkövetett gyilkosságát.