Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-23 / 21. szám

ISKOLAÜGY. Tantervi revizió-e vagy iskolai reformáció? Előző cikkünkben a sokféle metamorphosison átment (eredetileg az 1849-iki Entwurf-ban gyökerező) mai tan­tervek reviziója helyett merőben új tanrendszert, illetve az iskolák szellemének reformációját tartottuk szükséges­nek. Míg ide konkludáltunk, rámutattunk, hogy a mai iskola a szó valódi értelmében vett paedagogiában szű­kölködvén, hiányzik nála a tulajdonképeni alap. E nélkül lehet ugyan az iskola »kaszárnya«, lehet »zárda«, lehet »iroda«: de nem lehet a családi jelleg zománcától áthatott és az élet szolgálatában álló szerves intézmény. S ha nincs alap, ingatagon áll az épület általában, de különö­sen a »szegletkőhöz« hasonlított tanító avagy tanár, kinek subiectuma aztán nem a tanítvány, hanem részint a »nagy világ«, részint abban egy jelentős individuum; az én. Kö­vetkezőleg az épület többi alkatrészei (tanterv, utasítás, tankönyv stb.) még ha magukba véve jó anyagból vannak is, de nélkülözvén az alaperőt: a benne lakóknak (a növen­dékeknek) nem adhatja meg azt a biztonságot, jólétet és boldogulást, melyet egy szilárd alapon nyugvó és harmo­nikusan berendezett épület nyújthat a lakosoknak. Az általunk kontemplált iskola alapja tehát a paeda­jogia\ földszintje a paedagogia ; emelete és teteje a paeda­gogia. Ennek kell irányt szabni a tanító- és tanárképzés­nél ; a tantervek és módszeres utasítások készítésénél; a tankönyvek megírásánál; az órarend meghatározásánál; a a vizsgálatok tartásánál; az érdemfokozatok megadásánál; a jutalmak kitűzésénél stb. Ezen elv alkalmazását látjuk iskoláink ama régebbi szervezeteinél, a melyekkel mind az 1849-iki, mind az 1855-iki osztrák szellemű Entwurf­tól eltérőleg nem a merev centralisatiót és szakrendszert honosították meg, hanem a korábbi traditiók alapján a nemzeti fejlődésnek adtak biztos alapot. Például az erdélyi 1861-iki szervezeti javaslat — melyet ma is mintául le­hetne elfogadni — a köztanítási órák és tantárgyak foko­zatos beosztására s általában a tantervre nézve »minde­nek előtt szem előtt tartván az elemi és gimnaziális (hat osztályú középtanodai) tanításnak legfőbb célját, mely nem az ismeretek és adatok tömegének vagy épen a kenyér­tudományoknak a tanulók fejébe töméséből, mint a cél­szerűen kiszemelt tanítmányoknak az összes szellemi erők képezését, önmunkásság fejtését eszközlő metliodikai elő­adásából áll, továbbá nem feledve a bölcseimi, jog- és hitlani tanfolyamok fölebb kitűzött feladatát, s általán tanodáinkat nemcsak tanuló, hanem a szó teljes értel­mében nevelőintézeteknek tekintvén, a tantárgyak elrendezé­sénél ím ez elvekből indult ki: 1. A tanítmányokból leginkább azok szemelendők ki, azokra teendő nagyobb snly, melyekre a növendék összes szellemi erőinek leképezésére, az öngondolkodás, öntevékenység fejtésére leginkább alkalmasak. 2 A kiszemelt tanítmányok oly mérvben s oly szer­ves fokozatosságban adandók az egymással összefüggés­ben álló s egymást kiegészítő elemi, középtanodai és bölcseimi folyamban, hogy a növendék lelke se túlterhelve, se a szét forgácsolással eltompítva ne legyen. 3. Ezen elvek szerint rendezendő tanítmányok a szorosan megállított köztanórák keretébe akként illesz­tendők be, hogy az egyes tárgyak tanítására itt kiszabandó órák tájékozásul szolgálhassanak úgy azok terjedelme, mint egymáshoz való aránya felől. 4. A lefolyt szomorú nyolc év alatt tanodáinkra le­nyűgözőleg erőszakolt kormányi szervezetben túlságosan kiterjesztett, a tanuló figyelmét annnyifelé forgácsoló, egy­szerre annyi különféle, a gyermek képessége és idejével aránytalan feladattal terhelő, s a fegyelem-kezelést szinte lehetetlenné tevő szakrendszer természetes korlátok közé szorítandó, valamint a maga helyén üdvös osztályrend­szer kellő jogaiba helyezendő. Mindkét rendszer előnyei­nek lehető egyesítése és hátrányainak kikerülése esz­közlendő*. Arany szavak ezek — harminchat év multán is! És épen ezért tartottuk szükségesnek a kivonatolás vagy pláne a pusz'a megemlítés helyett szószer int idézni, hogy egyfelől a közelmúltban élt, józanon gondolkozó, bölcs elődeinkkel is bebizonyítsuk amaz állításunkat, hogy a paedagogiának minden iskola átható leikévé kell lenni; másfelől, hogy a tanítás egész rendszerét (tantárgyaknak minő- és mennyiségét, tanórák számát s így a tan­könyvek anyagát, sőt a szak- és osztálytanítás kérdését is) csakis paedagogiai alapra lehet és kell fektetni, ha számot akarunk vetni úgy általában az emberi természet­tel mint különösen a gyenge, erőtlen és fejledező gyer­meki lélek tulajdonságával. E szerint a paedagogiai alap egyszersmind lélektani alapon való tanítás. Az ilyen dis­ciplina tekintetbe veszi ugyan a korszellem szükségleteit (humaniórák és reáliák arányos összhangzatba hozatalát), de a főfigyelmet mégis csak azokra fordítja, kik a taní­tásnak nem obiectumai (a mint ma sokan hibásan véle­kednek és cselekesznek); hanem subiectumai: a növen­dékekre vagy tanulókra tudniillik. így lehet aztán megértenünk azt is, hogy pl. Erdély­ben csak a közelmúltban is a tanítás és fegyelem vezeté­sére s a tantervnek erélyes, tapintatos és összhangzó ki­vitelére a mai igazgató vagy a régi director, illetve rector helyett paedagogarcha választatott bizonyos cyclusonként. Ez által nyilván az volt jelezve, hogy az oktatás ügyének paedagogiai alapon való körvonalozása más, arra termett ember hatáskörébe tartozik, és ismét más ember hatás­körébe az administrationalis és gazdasági ügyek elintézése vagy dirigálása a director, illetőleg a rector által, a ki ekként a régebbi erdélyi ú. n. fő- és altanodákban a pae­dagogarchával — mint a régi római köztársaságban, a két consul — coordinált viszonyban állott. A fennebbiekből kifolyólag bizonyos tekintetben el­lent kell mondanunk a középiskolákról és azok tanárai­nak képesítéséről szóló, jelenben érvényes 1883. XXX. t.-c. 1. § ának, mely a kétféle középiskolának (gimnázium és reálnak) feladatát abban írja körül, hogy »az ifjúságot magasabb általános műveltséghez juttassa és a felsőbb tudományos képzésre előkészítse. A gimnázium e feladatot a minden irányú humanistikus, főleg az ó-klasszikai ta­nulmányok segélyével, a reáliskola pedig főleg a modern nyelvek, a mennyiségtan és természettudományok taní­tása által oldja meg.« Ez a szakasz élénk világot vet az egész törvény szellemére. Először is. az a > magasabb* kifejezés nem helyes, mert magasabb általános művelt­séghez juttatni nem a középiskolák, hanem az egyetemek feladata. Másodszor nincs benn a szakaszban, hogy »pae­dagogiai alapon« — mint a törvény tárgyalásakor az alsó házban egyes szónokok hangoztatták elannyira, hogy Tisza Kálmán és Trefort minisztereknek ismételten véde­kezniük kellett, mondván, hogy »a mai generatio nevelése nem ok a törvényjavaslat visszautasítására; mert azon ifjak, kiket (Ugrón) elítélt, nem a törvényjavaslat alap­ján neveltettek«, sőt Trefortnak szinte hallani kellett, hogy ő »az ifjúságot a kávéházba utasítja*. A főrendek házában is e miatt igen terjedelmes vita fejlődött ki, miközben a > magasabb* kifejezés helyett azon indítvány tétetett, hogy >valláserkölcsi alapon « jut-

Next

/
Oldalképek
Tartalom