Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-23 / 21. szám

200 óv előtt, mint legnagyobb igaztalanságot, sirva kárhoztattunk ? Vége lett-e a világnak azért, mert akárhány magyar községben megszűnt a plébánia? Megdőlt-e a katholicismus; éhen vesztek-e aplebánusok? Bizonyára nem! Inkább hiba ós súlyos kerékkötő az új törvényben az, hogy a kilépő jogait veszti (állítólag), holott kötelességeit öt évig még teljesíteni tartozik s gyermeke a megunt kötelékben marad. Tagadhatlan azonban, hogy e nyugtató gondolat, mely szerint a hívek nem az egyháztól, hanem annak csak terheitől akarnak menekülni, hogy hitüket, vallásos meggyőződésüket, mint a tört hajóról menekvő legdrágább kincsét magukkal viszik, nagy mérvben ellensúlyozva van egy szomorú tudattal, hogy ez — kivált nálunk, a lukma mellett — számtalan pap családra, talán mindnyájunkra kisebb-nagyobb mérvben, egy vigasztalan jövő sötét fellegét borítja rá; igaz, hogy a százados mulasztás árát nekünk talán annyi, jobbra érdemes család nyomorúságával kell megfizetnünk; ós nem lehet elzárkóznunk a gondolat elől, hogy a törvényhozás bölcseségének a nagy reformok létrehozása alkalmával e körülménynyel számot kell vala vetnie ós nagy alkotásának nem lett volna szabad a magyar nemzet testének legnólkülözhetlenebb tagjait, a nemzeti ós emberi szabadság legmelegebb szivű bajnokait ily szomorú eshetőségeknek tenni ki; sőt isteni és emberi jog, igazság szerint most is kötelessége leszámolni a következményekkel, melyek az általa felállított praemissákból természetesen folytak vala; meg is vagyok győződve, hogy ha a tervezők lettek volna egyúttal a végrehajtók is, a meg is igért bíztatást valóságra változtatják vala, és nem akarom hinni és nem tartanám megengedhetőnek, hogy a XIX. század végén a szabadelvű állam az imminensebb veszélynek az ártatlanul sújtottakról való elfordítása módját meg ne találná, vagy teljesíteni ne akarná. De, és épen ezért megdöbbentem lelkem mélyében a tudósítás e szavain; » Kimondd az értekezlet, hogy ha állapotaink mihamarabb az 1848. XX. t.-c. életbeléptetésével szanálva nem lesznek: kész a politikai téren támogatni a néppártnak vagy bármely pártnak a revízióra vonatkozó törekvését, minden erejével, minden befolyásával a. Ilyen protestáns-ellenes, ilyen visszataszító nyilatkozatot mostanában nem, igaz kálvinista embertől sohasem hallottam, s hogy kálvinista papi testülettől hallom : lelkem mélyéig megbotránkozom s magamtól ennek feltevését a legnagyobb felháhorodással visszautasítom. Ez, minden tiltakozás dacára, a legmeszszebb menő ijesztgetés, fenyegetés. Mumus, melytől senki meg nem ijed ; tapintatlan és minden részében célját tévesztett fogás, melyet kálvinista embertől nem vártam s hogy papok mondták : szógyenlem. Hiszen ez a kenyérért való harc; holott írva van : »nem csak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden igéjével.« Látjátok-e, halljátok-e jobblótre szenderült dicső ősei reformált hitünknek, a józan utódok harci jelszózatát, harcba indulását? Balgatagok ti! kik emberi méltóságtokban porig alázva fetrengtetek ott a rettenetes börtön iszonyú férgei közt, az embertelen kínzók hohérlásaitól ébresztve föl a gyötrelmek ágyáról és sajgó fájdalmatok zsarátnokába pihentetve le estve elsanyart tagjaitokat, míg forrón szeretett kedveseitek otthon könyben uszó égő szemekkel nézték a felettük elborult eget! Esztelenek ! kik a rettenetes gálya padjára láncoltán, félmezítelen ós az ütések sebeitől borított tagjaitokat egy marék, sertésnek való eledellel bűzhödt váluból tápláltátok ! . . ti, a tudós doktorok, a tiszteletre méltó atyák, a fejedelmek barátai buta rabszolga durva szenvedélyének, a vad kegyetlenségének céltáblái ! hát nem tudtok egyebet tenni, mint menynyei énekeket zengedezve, Jézustok nevét magasztalva hullani el, mártírok gyanánt a véres gyötrelmek borzalmas utain ? Piát, avagy nem tudjátok-e a szabadulás útját, hát nem csábított-e titeket a szabadság, jólét és gazdagság kísértése ? Hát nem tudtátok támogatni politikai téren a híres bibornok osztrák és katholikus néppárti törekvéseit minden erőtökkel, minden befolyástokkal ? Hát avagy nem ajánlták fel a börtön kinjai helyett a szabadság boldogságát, a szaraz helyett a fehér és zsiros kenyeret? ... és ti mégis, inkább szenvedtetek ? Nézzétek a bölcsebb utódokat, kik a kárhoztatott százados ellenséggel, a Bécs-felé kacsintgató reactióval, s talán, ha kell, az ördöggel is szövetségre lépnek, hogy egy morzsa el ne hulljon abból a kenyérből, melyért egy tizedrésznyit sem munkáltak mint ti, addig, míg nappal volt! Harag és fájdalom vívják lelkemet ily beszód hallatára. Nem a meglevő kenyér megtartása, hanem a világ minden kincsének megnyerése is kevés lenne arra, hogy megtagadjam hiten alapuló meggyőződésemet, az alapot, melyen felépült az evangéliumi anyaszentegyház. Es a ki a szabadelvűsóg, a józan felvilágosodás, lelkiismereti meggyőződós útjába áll, az nevezheti magát mindennek, csak egynek nem : t. i. protestánsnak. A ki ideális, valláserkölcsi, tehát eszmei célt tűz maga elé, az hagyja számításon kívül az anyagot; a ki Jézust akarja követni : jusson eszébe, hogy érette éhezni, szenvedni, küzdeni kell. A ki a még be nem követ