Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-16 / 20. szám

eredendő bűnről szóió prot. tan az általános bűnösségnek egyéni tapasztalatából s. a megváltás szükségességének mély érzetéből ered*, de nyomban utána korrigálja magát s ritkított betűkkel azt állítja: a »reformáció semmi néven nevezendő fonákság műve, valósággal az emberi léleknek önmagával való vergődése s Luther. Zwingli és Kálvin féktelen egoismusának szüleménye, mely, mint ilyen, tartalmát tekintve esztelen tan s a gnosticismus megújulásánál egyébnek aligha vehető. Im ez Möhler tudományos eljárásának gondolatmenete*. Baur elleniratára az ismertetés alig utal. Csak azt. a szomorú tényt konstatálja, hogy a vitatkozók a végén rendszerint meg sem értik egymást. »A két vitatkozó — úgymond — valóságos bábeli zűrzavarban van, hol az egyik igent, a másik nemet mond, s a mit az egyik fehérnek, azt a másik feketének mondja*. Majd később látni fogjuk, hogy az ismertetés kath. írói Möhlerrel szemben Baur pártjára állanak. Úgy találjuk, hogy Möhlernél is a katholicismus képtelen a protestantismus teljes megtagadására vagy legyőzésére. Kritikusunk arra az általános ítéletre jutott el: »Nem az ellentétes tanról vagy az igazságról van itt szó e svmbolikai vitában, hanem arról: aut Caesar aut nihil. Élet halálharc a tudományos dicsőségért. Mint Cerberus a pokol kapuit, úgy őrzi mindegyik a maga rendszerét, s a békés egyetértés a symbolika nyomása alatt áll. Kellemetlen érzések is vegyülnek e harcmodorba. Emberi vérrel vannak e dogmatikai vámvonalak áztatva. Mint fúriák törtek egymásra katholikusok és protestánsok abban a véleményben, hogy Istennek tetsző dolgot végeznek. A hitgyűlölet Németországot 30 éven át rablóbarlanggá és kiéheztető kamarává alakította át. Irtóztató mészárlások árán jöttek csak arra, hogy a két felekezeti párt különböző útakon ugyanarra a a célra törekszik. S íme most előáll, mint egy Deus ex machina Möhler s el akarja zárni a protestánsoknak az üdv útját, mivel bestiák azok, kiknek útja egyenesen a pokolba vezet*. »Többen a régebbi és kath. theologusok közül hozsannákkal üdvözölhetik Möhlert, mint kath. messiást, hogy újból besugározta egyházát az elavult scholastikus tételek, búcsú, opus operatum, gyónás és salisfactiók rozsdás dogmatikai kincseivel. E kath. tudományos módszer előtt az egyház újból egyedül üdvözítő fog lenni, a melynek kapuján lángbetűkkel az a szeretetlen felírás olvasható : extra ecclesiam nulla salus. Nekünk azonban nem látszik oly nagynak a katholicismus és protestantismus közötti ellentét«. Sajnos, csak kivonatosan ismertethetjük liberális kath. kritikusunk fejtegetéseit Möhler nézeteiről. Azt kérdi tőle: »a látható vagy pedig a láthatatlan egyházra göndolt-e akkor, a midőn a teljes keresztyén igazságról beszél ? Ha a láthatóra gondolt, úgy neki, az egyháztörténet professorának ismernie kell azt a sok szégyenlapot és vérnyomot, mely az egyházat interdictumokkal, átokbullákkal, inquisitiókkal, autodafékkal s egyéb rémekkel mocskolta be évszázadokon át. Itt mitsem használ az a mentegetés, hogy az egyház folytonosan küzdött e visszaélések ellen. Spanyolországban, Portugáliában és Itáliában általános kath. nézet volt az. hogy nem is bűn, sőt inkább érdemetszerző cselekedet az akatholikusok vagy eretnekek üldözése. Olvassa csak Möhler Llorente müvét »a spanyol inquisitió történetéről* s ha meg nem borzad s haja szálai égnek nem nem merednek, úgy neki is Torquemadához hasonló természete van. Nem rendezett-e a szentatya Rómában a bíbornoki kollégiummal Tedeumot arra az örömhírre, hogy a szent Bertalan éjjelén ezerenként ölték le a hugenottákat ?« Aztán azt kérdezi a mi kritikusunk Möhlertől, hogy ha a kath. egyházban minden oly tökéletes volt, hol látszik meg nyoma az életben ? Möhler elég okosan kitért a kérdés elől s az ű. n. ideális egyházra hivatkozik. »De nem törekszik-e a prot. egyház is ez ideál fokozatos megvalósulására ? Ebben áll épen az újabb kath. theologusok dicséretes törekvése, hogy egyházuk ideális oldalának megvalósítását célozzák a gyakorlati életben. Ha a kath. egyház tana és élete oly tökéletes volna, mint annak eszméje, úgy alig volna szükség annak megvalósítására. A pápa s annak szent kúriája a legutolsó breve szerint más nézetben van. Szerinte a kath. egyház tana és kultusa nem reformálható, mert tökéletes és változhatatlan valami. (1864. Pius-féle Sillabus még merevebb alakban formulázta e gondolatot !) A németek esetleg abban az eretnek nézetben lehetnének, hogy a püspökök méltóbb és szabadabb állást foglaljanak el Rómával szemben, hogy az egyetemes zsinat a pápa fölött áll, hogy meg kellene semmisíteni a konkolyt, a coelibatust Istennek földén s a liturgiát nemzetivé lehetne átalakítani és így tovább. Nem egy dogmatikai tanépületre vagy tudományos symbolikára van szüksége a mi egyházunknak, hanem szeretetre — szeretetre a másként hivőkkel és gondolkodókkal szemben — mert nem tudomány, hanem a szeretet a megváltó és békét szerző ker. elv az egyházban. Ha a tudomány felekezeti békét s egyházi egyetértést akar, úgy mellőzze az egyházban a scholastikus szőrszálhasogatást, kerülje a kath. és prot. tanellentét véres előítéletét, nyissa meg a ker. vallásfelekezetek békés szorgalmát s a vallásosság kritériumát ne a könyvekben, hanem a hit gyümölcseiben: az életben lássa*. Majd szembeállítja kritikusunk Möhler kirohanásait a szabadabb és békülékenyebb (Hirschernek, egykori tanárának s jeieníegi kollegájának (Tübingában) nézeteivel ekképen: »Milyen észszerűek, keresztyének s szivet és főt megkapok Hirscher tanár nyilatkozatai. Ha azoknak szelleme alatt írja meg Möhler a maga symbolikáját, úgy nem bánt volna el oly szeretetlenül a reformátorokkal, nem tagadott volna meg tőlük minden értelmet és józanságot, nem vádolja őket féktelen egoismussal s legkevésbé nevezi vala őket »bestiáknak«. Bármilyen nagy legyen is symbolikájának tudományos értéke, a ker. szeretet s a türelemnek vele nem használt, sőt inkább újból is az egyenet lenség magvát hintette el az egyházban. E műnek megjelenésében egyes régebbi és újabbi kath. tudósok a kath. egyház feltámadását s a protestánsnak halála napját ünnepelték. De úgy tetszik nekem, hogy még nem megyünk a prot. egyház temetésére, ha mindjárt Möhler ki is mondotta felette a halálos ítéletet, s symbolikája az azt magyarázó »újabb vizsgálódásokkal egyetemben a prot. egyház sírjára szóló temetési beszédnél egyébnek aligha mondható«. (Folyt, köv.) Dr. Szlávik Mátyás. BELFÖLD. A felsőszabolesi egyházmegye közgyűlése. Nyíregyházán tartatott, a vármegye székházának díszes nagytermében ápr. 26—29. napjain. Ez a tavaszi gyűlés leginkább közigazgatási ügyekkel foglalkozik; a látogatóság ezután indul szokásos körútjára s az észlelt és esperesileg feldolgozott valláserkölcsi életjelenségek az őszi gyűlésen tárgyal tatnak. De azért . 40