Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-16 / 20. szám

berek nagyobb részének lelke köves, tövises talaj, vagy útszél még most is, a melyben e mag dúsan termő kalászszá nem fejlődhetik. Nem ismerné a helyzetet, a ki azt állítaná, hogy a társadalom nem áldozott és nem áldoz sokat a szegény gyermekek javára. Árvaházak, szeretetházak épültek és épülnek, a melyek tiszteletreméltó munkát végeznek ; egyesek és jótékony társaságok buzgóságukkal, adományaikkal erősítik a meglevőket, emelnek újakat; maga az állam javítóintézeteket állít, a melyekben a bűnbe merült és elkövetett bűnei miatt el is ítélt ifjú gonosztevőknek lelkéből irtogatják a bűnnek dudváját; minden valamire való városban, egyházban nőegyletek vannak, a melyek a szegény iskolás gyermekeket hasznos, lelketépítő könyvekkel látják el, fel is ruházzák. De, ha a nőegyletek munkájának eredményét keressük, legszebb eredményként azt konstatálhatjuk, hogy sikerült felébreszteniük, sokaknál ébren is tartaniok a könyörületet; azonban a kicsinyek gondjának felvételében, a nyomorral és a bűnnel küzdő, vagy ezekben élő gyermekek megjavításában, erősítésében a céltól messze maradnak. Jó szívvel segélyezik a szegény iskolás gyermekeket, vasárnapi bibliamagyarázó órákat, szép ünnepélyeket rendeznek számukra, igyekeznek megtanítani, meg is mutatni a gyermekeknek azt, hogy a Krisztusi szeretet él s e szeretet iránti bizodalmat és hálát oltogatják a gyermeki szivekbe; de van-e, a ki az elvetett plántát szunnyadás nélküli éberséggel öntözgesse s mint valami gondos, hűséges kertész óvja, ápolja, nevelje? A könyvekkel, ruhákkal megajándékozott, a vasárnapi iskolában lelki táplálékkal is ellátott gyermek hova jut újra, mikor a nőegylet egy-egy hétre, vagy hónapra el-elbocsátja felügyelete, gondozása alól ? Abba a körbe, a melyben a rosszra való hajlandóság a bűnnek épületévé nőheti és növi ki magát sokszor; talán a nyomorúságnak helyére, a melyet a dologkerülő, a mások könyörületén élősködő férfiak és nők a bűnnek tanyájává, az erkölcsi romlásnak házává tesznek. S abban a társaságban, a melyben a férfi és a nő, az atya és az anya szinte versenyezni látszanak az irtózatnak követésében és — a tisztes munkától iszonyodva — ha alamizsnát nem kapnak, vagy ha csak természetök ösztönzésére hallgatnak, a legrettenetesebb bűnöktől sem irtóznak vissza: meg tud-e állani a gyermek szilárdan s a mit a vasárnapi iskolában hallott, eszében tartja-e szünetlenül: »támaszkodjál a te Istenedhez!« Megmaradhat-e a gyenge plánta a pince levegőjében? erősödhetik-e, vagy nem pusztul-e el teljesen az Istenhez ragaszkodó hála és bizodalmas szeretet a gyermek szivében, a hol a hitnek sugara, a szeretetnek melege és az istenes beszédnek harmatja soha sem érheti, mivelhogy környezetének káromkodó beszédjétől terhes, bűnös cselekvésétől sötét levegő veszi körül ? Az ilyen módon elhagyatva élő, növekedő gyermekekből válhatnak azok a dacos, megátalkodott férfiak és nők, a kik minden nemesebb érzést megtiporva, rémei a társadalomnak, a rendnek, békességnek felforgatói, a hazát megtagadják, az egyházat is megvetik. Franciaország mutatja elrettentő példáját annak, kogy milyen óriási hódító ereje van a bűnnek, milyen kétségbeejtően növekedik a fiatal gonosztevők száma. Itt 1840 előtt a 16—21 éves bűnösök száma 8000 volt, 1895-ben több mint 31,000, a mi ijesztő nagy szaporodás, különösen, ha számba veszszük, hogy a francia gyermekek száma az 1886-iki népszámlálástól az 189l-iki népszámlálásáig 226,000-rel fogyott. Ilyen külföldi példa s azon keserves tapasztalás után, hogy hazánkban is a fiatal gonosztevők száma évenként növekedik s az 1885-ik és 1895-ik esztendőben elítélt ifjú hünösök száma között 100 percent a különbség; ilyen óriási pusztulás láttára egyházunkért, hazánkért aggódva kiáltunk fel: mit cselekedjünk?! Mert a nőegyleteknek tiszteletreméltó, di- cséretes munkája itt nem elegendő, a rendőrségi felügyelet a bűnök, az erkölcstelenség szédítő útjain járó gyermeket az ő útjairól sem le nem téritheti, sem meg nem óvhatja. A társadalomnak kell eddigi munkásságát, eddigi áldozatkészségét más irányban, oly módon érvényesíteni, hogy ne egy pillanatra s ne időnként s csak úgy helylyel-közzel gyámolítsa a nyomorúság miatt bűnre hajló s a rossz társaság hatásától a bűnben el is merülő gyermeket, hanem folytonosan felügyelő szeretettel, bölcs vezetéssel, gondos, céltudatos neveléssel erősítse meg teljesen a jóra való készséget s az igaz családi körtől nemcsak az árvaság, hanem a szülők gonoszsága, bűnös élete miatt megfosztott gyermeknek is adjon családi életet. E gondolat s a munkára ösztönző szeretet által vezéreltetve a művelt külföldön, kiválóképen a prot. népek között a lelkes férfiak és nők egész serqge munkához fogott és munkálkodik; összegyűjti az elzüllésnek indult gyermekeket s elhelyezi őket az egymásután alakuló és növekedő intézetekben Ez intézetekben az eddig elhagyatott, szeretetet nélkülözve növekedő gyermekeket szeretettel tanítják, nemcsak, hanem oly módon nevelik, az ipar egyes ágaiban, a mezőgazdaságban oly formán foglalkoztatják, hogy míg egyfelől a munkára vaió képesség, az életrevalóság s az önfentartási erő tudatának gyönyörűségét, a munkának nemesítő hatását s a végzett munka jutalmazásában a vagyonszerzés örömeit is megérzik; másfelől tiszta vallásos és szilárd erkölcsi fogalmakkal, hasznos ismeretekkel gazdagodik meg lelkük. Az egyesült államokban, mintegy 1600 férfiú, és nő foglalkozik az elhagyatott, utcai koldulásból élő gyermekek nevelésével. Nálunk közelebb, mikor az emberbaráti intézetek vezetői tartottak gyűlést, a résztvevőket ujjainkon is megszámlálhattuk. Poroszországban, a hol négy év alatt több, mint 14,000,000 márkát fordítottak az elhagyatott gyermekek nevelésére, évenként 18—20,000 gyermeket részesítenek e nevelés áldásaiban. Hogy vagyunk mi a könyörülő szeretetnek ezzel a munkájával ? A falusi, úgynevezett koldus birónak gyermeke, mintegy természetesen örökli atyja kettős tarisz-